A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

FAZEKAS Csaba: „Az idő ránk is terhesedett...” Adalék a politikai katolicizmus reformkori történetéhez

ház a szabad államban" elv mellett. Wurdát a káptalan azonnal visszarendelte, társai pedig élesen elhatárolták magukat felszólalásától.

16 A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a tanácskozó katolikusok a reformkor egészét mereven elutasították, abban leginkább az egyházellenes tendenciákat vették észre, s emiatt nem az ellenzékkel való kapcsolatfelvételen, hanem a polgári átmenettel való teljes szembeforduláson gondolkoztak. Elméleti alapvetésükben a feudalizmus rendszerét lebontani kívánó, a polgári szabadságjogok útját kereső korszakról úgy beszéltek, hogy az „idő ránk is terhesedéit", „a vihar fejünk felett zuhog", „ez nem a béke ideje" stb. E merev elutasítás mellett azonban egyes elemek arra utalnak, hogy ha kényszerűségből is igyekeztek magukévá tenni a reformellenzék egyes elveit, nyilván azért, hogy kifogják a szelet a liberálisok vitorláiból, továbbá elhárítsák maguktól a maradiság vádját. Leginkább ez a nemzeti nyelven írott követutasítások szorgalmazásánál szembetűnő, hiszen 1844-ben (a magyart államnyelvvé nyilvánító 1844/2. te. szentesítése előtt) a magyar nyelv ügyére a vármegyei nemesség különösen érzékenyen reagált. Általában elmondható, hogy konkrét tennivalóik érdekében sokat átvettek a liberálisok sikeresnek ítélt eszközei közül. Vagyis a politizáló katolikusok felismerték, hogy a változó világban új módszereket vehetnek igénybe szervezkedésükhöz. Egyik legfontosabb felismerésük a nyilvánosság megnyerésének, a számukra kedvező közvélemény megteremtésének szükségességére vonatkozik. Rájöttek, hogy az ellenzék a vármegyék közötti levelezés felélénkítésével, a közgyűléseken való aktív részvétellel és a sajtóval óriási lépéselőnybe került. Ezen eszközöket pedig ki kell sajátítani, de legalábbis befolyásolni - vélték Lipthay Antal pozsonyi kanonok és társai. Mielőtt erre kitérnénk, érdekes, hogy legfőbb feladatukat mégis kicsit „anakronisztikusán" ítélték meg. Az 1825-27. évi országgyűléstől kezdve ugyanis az alsó táblán (a szabad királyi városok követeihez hasonlóan) a káptalanoknak is csak tanácskozási joguk volt, s csupán egy-egy kollektív szavazattal rendelkeztek. A nemesi követek ilyen „ügyrendi" módosítással próbálták a vármegyei érdekek biztos többségét megteremteni a diétán, nem is sikertelenül. A káptalani követek súlyos sérelemnek tekintették fejenkénti szavazati joguk megvonását és minél szélesebb képviselet elérésére törekedtek, megpróbálva ügyüket összekapcsolni a városok hasonló követeléseivel. (Kevés eredménnyel, mert a városi követek valami módon mégis a lakosságot képviselték, szemben az egyházi testületekkel. Nem véletlen, hogy a szabad királyi városok rendezésének ügye nagy érdeklődést kiváltott, jelentős országgyűlési ügy lett, a káptalani szavazatok követelésére pedig 1848-ig alig egy-két visszhangtalan vármegyei vélemény hangzott csak el.) Arról nem is beszélve, hogy a „kor szellemét" követők a polgári törvényhozás irányába tapogatóztak, s a népképviselet elvével a káptalani követek intézménye nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen volt.

17 16 Kovács Ferencz: Az 1843/44-ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója. I. köt. Bp. 1894. (továbbiakban: Kovács, 1894.) 300-314. 17 A politikai katolicizmus 1844-1848 közötti erőfeszítései azonban mégsem voltak teljesen erőtlenek. Számos könyvet, szavazatuk jogossága mellett érvelő sajtócikket jelentettek meg, megnyertek ügyüknek néhány konzervatív megyei követet, sőt még (éppen az 1844. október 27-i döntésüknek megfelelően) az uralkodóhoz intézett feliratot is szerkesztettek stb. A jórészt az egyház által finanszírozott konzervatív Nemzeti Újság például az országgyűlés alatt számos vezércikket közölt (főleg az ekkori szerkesztő, Majláth János tollából) a káptalanok szavazata ügyében, a főpapok által fizetett röpiratokra pedig 1. pl: Podhradszky József: Magyar Ország karainak 's rendéinek szavazati joga a közgyűléseken (...) különös figyelemmel az egyházi rendére és a szabad királi városokéra. Buda, 1847.; [Mester István:] Nézetek a káptalanok, apátok és prépostok országgyűlési szavazatjogáról. Pest, 1847. stb. A népképviseleti törvény születésének alapelveiről többek között: Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet bevezetése Magyarországon. (Az 1848: V. te. létrejötte) In: Fazekas Csaba (szerk.): Társadalomtörténeti tanulmányok. Miskolc, 1996. (Studia Miskolciensia 2.) 277-299. stb. 260