A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

FAZEKAS Csaba: „Az idő ránk is terhesedett...” Adalék a politikai katolicizmus reformkori történetéhez

dalmi és politikai változásokat. A különbség bár nagyon jelentős, mégis inkább stratégiai jellegű: a reformkori politikai katolicizmus képviselői a kiváltságokhoz ragaszkodva ugyanúgy egészében ítélték el a polgárosodás folyamatát, mint a pápaság. Ugyanakkor elfogadhatónak tartották, hogy érdekeik érvényesítésére éppen a megváltozott viszonyok által kínált, a polgárosodás nyomán megjelent és a liberálisoktól alkalmazott eszközöket is (a „saját képükre és hasonlatosságukra" formálva) igénybe vegyenek. II. A magyar rendi országgyűlés káptalani követei által tartott 1844. október 27-i tanácskozás pontjait alapvetően két részre oszthatjuk. Az elhangzottak egyrészt általánosságban vonatkoznak a katolicizmus helyére az átalakulás reformkori körülményei között, egyház és polgárosodás általános viszonyát elemzik, másrészt a katolikus egyház konkrét, az 1840-es években követendő politikai feladatait és stratégiáját igyekszik pontokba szedve meghatározni.

12 Mindkét szempontból elmondható, hogy a terjedelmes jegyzőkönyv utólag valóságos programnyilatkozatnak is bizonyult, hiszen kivétel nélkül tartalmazza mindazon elméleti illetve gyakorlati megvalósításra kiszemelt elemeket, melyek a későbbi, 1845-48 közötti hasonló tanácskozásokban, magánlevelezésekben, programcikkekben megfogalmazódtak. Először is nyilvánvaló a káptalani követek tanácskozásának (s valamennyi, az országgyűlés alatt tartott egyházi értekezlet) kiindulópontja: az országgyűlés eseményeit,

13 az ekkor még nem szentesített, de már elfogadott vallásügyi törvény szövegét a katolikus egyház saját súlyos vereségeként értékelte. E vereség okait elsősorban a „korszellemben", vagyis az egyház- és vallásellenesként aposztrofált - valójában csak a vallásszabadságért küzdő - liberális eszmék hódításában jelölték meg. (Érdekes, hogy e káptalani tanácskozást megelőzően október 21-én tartott püspökkari értekezlet sokkal inkább a protestánsoknak tulajdonította a katolikusok számára kedvezőtlen légkört, s inkább azok visszaszorításáról beszéltek, a protestánsok részéről keletkezett sérelmeiket boncolgatták. Bár bizonyos szempontból ez a tanácskozás tekinthető a káptalani követek alább ismertetendő gyűlése előzményének is, mégis úgy tűnik: utóbbi a katolikus ügy győzelmét már nem csak, illetve nem elsősorban a rivális vallásfelekezet, hanem a liberalizmus ellensúlyozásától remélte.) Vagyis a tanácskozás alaphangját nem az elméletalkotás, hanem az országgyűlés bezárását követő gyakorlati tennivalók kijelölésének szándéka adta meg. (L. például: „mit kelljen a' Klérusnak [...] tovább is tenni, hogy a' hosszas küzdelem utánn a' Katholika Egyház ügye Honnunkban magának a győzödelmet ki vívhassa?"; „mik lehetnének azon eszközök, és módok, mellyek használata által jelen súlyos helyzetünkből kiemelkedhessünk?" stb.) Eleve igyekeztek elhárítani maguktól a feltételezést, hogy akcióikkal a katolikus hierarchiát megkerülve, vagy azzal épp ellentétes módon kívánnák egyházuk érdekeit megvalósítani, hangsúlyozták, milyen sokat köszönhetnek a püspöki karnak. Ugyanakkor úgy tűnik, burkolt formában, de szerették volna rábírni a püspököket és különösen az esztergomi érseket, hogy maga álljon politikai mozgalmuk élére vagy legalábbis nevével fémjelezze azt. A katolikus közélet egészét mozgósítani igyekvő szándékuk mellett nemcsak megnyerni akarták a klérust az általuk javasolt közéleti szerepvállaláshoz, hanem finoman ilyen irányú nyomást is kívántak elöljáróikra gyakorolni. Érdekes és egyben 12 A jegyzőkönyv tartalmára és fontosságára korábban csak Sörös Pongrác tanulmánya utalt (s közölt abból egy, az oktatáspolitikára vonatkozó rövid szemelvényt): Sörös, 1901. 885-888. 13 Az 1843-44-es országgyűlés egyházpolitikai vitáit több jeles szerző is ismertette. Az említetteken kívül leginkább fontosnak véljük: Bárány György: A liberalizmus perspektívái és korlátai az 1843/44-es országgyűlés vallásügyi vitáinak tükrében. In: Századok, 1990. 2. 183-218. 14 Ennek jegyzőkönyvét közölte: Sörös, 1901. 875-883. 258