A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BAJÁK László: Címerek a gyászszertartásokon, halotti címerek a 19. századból

1. kép. A vezekényi csatában (1652) elesett Esterházyak temetési menetének részlete - halotti címerek a koporsó drapériáján Látható tehát, hogy a 17. századi főúri gyászszertartásokon a címereknek központi jelentősége volt, és sokrétű funkciói (1. kép), amelyek jórészt nyilván középkori szokásokból eredeztethetőek, bár ennek kielégítő bizonyítására a feltárt források elégtelenek. Több dolog azonban mégis valószínűsíthető. Elterjedt szokás volt a középkori Európában a halott lelki üdvéért felajánlást tenni az egyháznak. Magyarországon, talán az egykori „lóáldozatra" emlékezve, más ajándékok mellett az egyház megkapta az elhunytnak a temetési menetben felvonultatott lovát, sőt néha fegyverzetét is. A 14. században az Anjouk az egyháznak szóló felajánlás új formáját honosították meg. Károly Róbert temetésén ugyanis három, az elhunytat megszemélyesítő, az elhunyt király ruháival, fegyvereivel és címerével (struccos sisakdíszével) felöltöztetett lovas is közreműködött az oblátiónal. Minden bizonnyal innét eredeztethetőek az alteregóknak a 17. században gyakori szerepeltetése a főúri temetéseken.

4 Rendesen azonban külön vitték az elhunyt „lovag" fegyvereit a gyászmenetben, nyilván a halottat megillető familiárisi szolgálat jelzésére. A pajzs, előbb mint a fegyverzet része, utóbb pedig az elhunyt identifikálását szolgáló címer hordozója, természetes módon kapott helyet a halotti kultuszban. A 14. század elejétől kezdve ismertek a magyarországi emlékanyagban olyan sírkövek, amelyeken a hagyományos keresztábrázolást kiegészítve, többnyire a keresztre függesztve, megjelenik a pajzs is. Feltehető, hogy az egyre gyakrabban címerrel is ellátott pajzsot, miután meghordozták a gyászmenetben, a halott kilétének jelzésére a sírhalmon álló keresztre akasztották, illetve a templomi temetkezéseknél rátették, majd ráfaragták a sírkőre

5 (2. kép). 4 Lásd erről részletesen Szabó P. i. m. 2. jegyz. 68-84. (A mortuarium ló és az alterego a gyászmenetben) Az előzményekről: Solymosi László: Egyházi és világi mortuarium a 11-14. századi Magyarországon. Száz. (121.) 1987/4.547-584. 5 Magyarországi művészet 1300-1470. I—

II. Szerk.: Marosi Ernő Bp. 1987. 335-339. 165