A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)

badból 36 iparos. 1735-ben 142 iparost sorolnak fel az összeírások. A század második felében, ahogy táblázatunk is bemutatja, az iparosok száma felszaporodik.

80 Az iparosok között a csizmadiák voltak a legnagyobb számban. 1772-ben már 99re rúgott a céhbeli csizmadiák száma,

81 holott ugyanakkor Miskolcon csupán 22 szabó és 21 varga folytatta mesterségét ezekben a csizmadiánál 200 évvel idősebb céhekben.

82 A csizmadiák nagy számából adódóan a városban nekik volt a legtekintélyesebb árulószínük is.

83 A 19. század elején soraik közé is sok kontár keveredett. A város és a megye, hogy megvédje céhbeli mestereit és ugyanakkor a tőlük vásárló polgárokat is, ezért gyakran folyamodott ahhoz, hogy céhlimitátiokat bocsásson ki. Ennek egyik ránk maradt szép példája az 1813. évi „Közönséges Árhatározás" című céhlimitátio.

84 A mesteremberek számának fokozatos növekedése ellenére még az 1820-as években is kevés az olyan miskolci céh, amely egyszerre több legényt foglalkoztatva tömegárut bocsátott volna ki. Bácskai Vera kimutatásában ez a mesterek 1,4%-át jelentette.

85 A lakosság másik fő jövedelmi forrása a bortermelés s ezzel összefüggésben a szőlőművelés. A város helyi összeírásának többsége kémény és pince összeírás volt, amiből az következik, hogy szinte kivétel nélkül, a magára valamit is adó miskolci polgár rendelkezett egy-két szőlődarabbal és pincével. Tudjuk, hogy ez a 18. század elején még a polgárok átlagvagyonának részét képezte, de a század második felében a nemesség és a görögség kezére került. Bővebb magyarázat helyett álljon itt 3 táblázat, amely a város szőlősgazdáinak és pincetulajdonosainak aránymegoszlására illetve eltolódására kíván hangsúlyokat fektetni. Elöljáróban annyit tudnunk kell, hogy 1702-ben 16 szőlőhegye, 1744-ben 25 szőlőhegye és 1817-ben pedig 45 szőlőhegye volt a miskolci és az ott helyet kapott extráneus gazdáknak. Ennek alapján pl. 1702-ben 716 gazdának 6431 emberkapáló szőlője volt, 1744-ben 760 gazdának 8435 árok szőlője és 1023 árok parlagja volt, míg 1817ben 1100 gazdának 1174 kat. hold szőlője volt. Pincetulajdonosok esetében a 3 kiválasztott fenti évben 558, 897 és 1779 pince került összeírásra. Hogy melyek a legértékesebb szőlőterületek és pincesorok, arra most nem térnénk ki, hanem inkább társadalmi vonatkozásai tekintetében lássuk a táblázatos kimutatásokat.

86 80 Leveles E., 1929.78., HOM HTD 77.272.152. vagy 74.164.1., amelyből megismerhetjük az 1757-58ban összeírt miskolci mesterembereket. 81 TIREL A., XIV., 4862., 73. vagy az 1772. évi csizmadia névsor fotómásolata HOM HTD 77.272.558. 82 HOM HTD 74.423.57. Marjalaki Kiss Lajos: Ki volt az első csizmadia Miskolcon? (Kézirat) 83 DobrossyL, 1976. 113-150. 84 HOM HTD 73.835.1. 85 Bácskai V.— NagyL, 1984. 160. 86 Rétmás T., 1993. 219., 231. és 232. 132