A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

Pistoia 3,6 Prato 3,7 San Gimignano 4,0 Voltéira 4,2 Pisa 4,4, A vidék, a mezőgazdaság általában nagyobb létszámot konzervál, ugyanis a töredékcsaládok fennmaradására semmi remény. A város mégis nyújt némi esélyt. Ezt a tendenciát jelzi Nápoly egykori adatsora is. Míg Firenzében 7,7% nem nukleáris család, Arezzoban pedig 9,2, addig ugyanott a vidék 20% fölötti értékkel emelkedik a város fölé. A parasztházban tehát mindenütt szűkösebben laknak. Csakhogy a parasztházaknak rendszerint nagyobb a tömegük, mint a városi szegénység hajlékainak. Zsúfoltan szorongani mindig is a városi szegényeknek jutott osztályrészül, letagadhatatlanul nyomorúságosabban éltek, mint falun rekedt társaik. A városi elöljáróságok - szem előtt tartva a polgárok érdekeit - mindenütt törekedtek arra, hogy összetartsák a családokat. Bologna 1287-ben elfogadott statútuma kimondja, hogy a „rendes" család az alábbi személyekből áll: az apa, az anya, a fiuk, a lányok és a menyek. Bolognában tehát ragaszkodnak ahhoz, hogy a fiúgyermek - nősülését követően - lehetőleg ne alapítson új háztartást, hanem otthon maradva a családi vagyon gyarapításán fáradozzon. Még a házicselédek zöme is a rokonságból verbuválódott. Egy részüket családtagként kezelték. így tartották számon a firenzei kereskedő, Bene Bencivenni szolgáját, nemkülönben öt cselédlányát és egy szakácsnőt, aki vele egy háztartásban élt. Prato városának ismert nevű kereskedője volt 1393-ban Marco Datini Prato, akinek házában - családtagként - élt három szolgája, két cselédlánya és egy jobbágya. Mindenütt a rokonság tudata csalogatta a városba a szegényeket. Átfogta a munkaerőgazdálkodást. A családi összetartás összefűzte a természetes és nemcsak anyagi érdekekből font szálakkal az egész rokonságot. Az elözvegyült és gyermek nélkül maradt férfiak háza hovatovább megtelt szegény rokonokkal, ámde az egész pereputty inkább szolgasorban élt, mintsem hogy élvezte volna a gazdag rokon testközelségének előnyeit. De facto nem voltak családtagok. Ugyanakkor viszont a rokonság családi szövevénye behálózta az egész várost. A már említett 1427-beli firenzei összeírás készítői minden harmadik adófizetőt ugyanazzal a családnévvel jelölik. Más toszkán városokban a családfők és a házukban élők (tehát a szolgák egy része) az össznépesség 20%-át azonos családnévvel írják össze. Vidéken pedig a nevek 9%-a ugyanaz. Arra vonatkozóan persze ezek a források nagyon keveset árulnak el a mindennapi élet Íratlan szabályairól, hogy valamennyien ápolták is vagy csak fenntartották a rokonság tudatát az együttélők (consorterie, casate, famiglié) soraiban. Mindenesetre egy firenzei polgár 1510-ben azt óhajtotta, hogy „...az egész családom közös tető alatt lakjon, ugyanannál a tűznél melegedjen és ugyanannál az asztalnál egyen!"

17 Ebben a kívánságban csúcsosodott ki mindazon tapasztalat, amelyet a gépeket és a gyáripari munkaszerveződést még nem ismerő társadalmakban szerezhettek társadalmaink - családi üzemeken alapuló - szerveződésével kapcsolatban. Ezek az ismeretek magukba foglalták egyfelől a parasztok, másfelől a városi iparosok, sőt a kereskedők famíliáinak íratlan szabályait. Végeredményben mindhárom közegben a javak megszerzése és elfogyasztása családi keretek között ment végbe. De a családi alapon szervezett 17 Houston, 1964.; Lombard, 1959. 234-54.; Schulten, 1957. 355-387., 399-414., 445-517.; Smith, 1979.; Wittvogel, 1956. 152-64. 4.6 5,0 7,5 85