A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIGA Gyula: Dobossy László 1911-1995

ismerhettük. Nagy űrt hagyott maga után a megye honismereti mozgalmában is, ahonnan egészében is távozóban van egy meghatározó, nagy generáció. Dobosy László Pásztón született 1911. június 16-án. Akisnemesi birtok elvesztése után elődei kézművesekké lettek: édesapja mézeskalácsos és gyertyaöntő volt. Elemi és polgári iskoláit Pásztón végezte, majd Miskolcon szerzett tanítói oklevelet. A tanítóképzőben történelemtanára volt a későbbi levéltáros, Klein Gáspár, akitől az első feladatokat kapta a kutatói munkában. A másik meghatározó indítás Újszászy Kálmán könyve volt (A falu. Sárospatak, 1936.), amit, mint írja, meg kellett venni, s a tartalmával hatott. „Ezekkel felvértezve kerültem ki egy Nógrád megyei tanyára tanítónak. 8 évi ittlétem alatt sok feljegyzést készítettem a cselédség életéről, az ott dolgozó nagyszámú summásságról. Ráértem, mert a vadászat mellett más elfoglaltságom nem volt. A tanítás nem elsőrendű feladat volt. Csak akkor taníthattam, ha az intéző munka híján erre engedélyt adott." 1939-ben került Ózdra, a Gyártelepi Társulati Elemi Iskolába. 1945-ig azonban csak nagyon kevés időt töltött ott: a Felvidék visszacsatolásától a Don-partig és a hadifogságig közvetlenül élte meg a magyarság nagy sorsfordulóit. 1945-ben - nem sokkal a hadifogságból való hazatérése után - a Gyártelepi Elemi Iskola igazgatóhelyettese, 1947-től a tanoncotthon, majd az iparitanuló-iskola igazgatója lett. 1950-től egészen nyugdíjazásáig vezette a 102. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetet. Iskolájában régi tárgyakat gyűjtet tanítványaival, majd régészeti, néprajzi, őslénytani és településtörténeti szakköröket hoznak létre. Tanítványai többen végeznek ma is honismereti munkát. Az 1960-as évek elején - a honismereti mozgalom és a miskolci muzeológusok hatására - önálló kutató tevékenységbe fog. Kezdetben főleg a régészeti terepbejárások, Ózd és környéke régészeti lelőhelyei, valamint a hangonyi homokbánya telepe foglalkoztatja. A helytörténeti vizsgálódásokban Ózd utcahálózata köti le először a figyelmét, aztán az ózdi járás földrajzi nevei, majd ragadványnevei foglalkoztatják. Az ózdi vasgyár története végigkíséri kutatásait. Szabadfalvi József tanácsára gyűjti össze a megye északnyugati részén a festett templomi asztalosmunkák és mennyezetdeszkák anyagát, aztán a Hangony-völgy szakrális emlékeinek feltárása következik. A nagy terepbejárásokon, gyűjtőmunkában az 1970-es évek második felétől egyre gyakrabban társa és fotográfusa László fia, akinek „beoltását" a honismereti munkával igazi sikerének érezte. Az 1980-as évek elejétől Ujváry Zoltán professzor biztatására kapcsolódik be a KLTE Néprajzi Tanszéke által szervezett gömöri kutatásba, s annak rendkívül eredményes tagja lesz. Nemcsak két település „kismonográfiáját" írja meg (Gömörszőlős, Susa), hanem a templomok, ill. festett templomi asztalosmunkák, a szedettes szőttesek díszítményeit is, s jut egy kötetnyi gyűjtemény a Hangony-völgy szokásainak és hiedelmeinek is. Az önálló kötetek mellett mintegy félszáz kisebb-nagyobb közlemény is alkotó erejét és szorgalmát dicséri. A helyi és országos honismereti periodikák mellett rendre megjelentek cikkei a HOM Közleményeiben is. Rendkívül eredményesen szerepelt az Istvánffy Gyula gyűjtőpályázaton és országos pályázatokon is, mind a Néprajzi Adattár, mind a Helytörténeti Dokumentáció jelentős mennyiségű kéziratát őrzi. Tevékenységét mind az oktatásban, mind a honismeretben elismerték. Az utóbbit igazolja a Magyar Néprajzi Társaság Sebestyén Gyula-emlékérme (1979), a Hazafias Népfront Ortutay Gyula-emlékérme (1980), a Pro Gömör-díj, valamint az, hogy először ő kapta meg az Istvánffy Gyula-plakettet is. 722