A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

6. kép. Harold utolsó lakomája a csata előtt. Részlet a „Bayeux-i szőnyeg" néven ismert vászonhímzésről. Angol apácák készítették a 11. században. Bayewc, Franciaország. Az épület emeletén étkeznek, ahova feljutni egy lépcsőn lehet, amely a lakótorony oldalához van építve. italok kerülnek a polgárházak asztalára. Csokoládé, kávé és a tea. Persze elmaradhatatlanul társul a kínálathoz a lepény, sült tészta, gyakorta gyümölcsökkel ízesítve. Mai utódaik ismeretében egyáltalában nem tűnik valószínűtlennek, hogy ezeknek - az olykor ehetetlen - bodagoknak kellett betölteniök azt az űrt, ami a féktelen eszem-iszomok elmúltával támadt fogyasztási szokásainkban. A divat gyorsan követőkre talált - falun is. Ellenben a kontinensen kelet felé haladva senki sem akarta utánozni nyugati kortársait. Kelet-Európában még ma sem! Ellenkezőleg, az újabbkori urbanizáció egyenesen megerősítette a nagy, látványos trakták szokásának szabályait - falun és városon egyaránt. De akármerre nézünk, bármelyik korszak kulisszatitkaiba pillantunk be, azt tapasztaljuk, hogy mindenütt mindenki ragaszkodik a tálalás reprezentatív kellékeihez. Az ősrégi barbár tempó végigvonul fajunk kultúrtörténetén. Még a szegények sem lehetnek kivételek. Az elszegényedő római birodalom félreeső provinciájában, Pannoniában (a 4. századi Pécs ókeresztény sírjainak mellékleteiből ítélve) a szűkösen élő, sőt olykor kifejezetten alultáplált városlakók a túlvilágon akartak (keresztény hitükkel összeegyeztethető módon!) nagy lakomát csapni és ehhez a Raj na-völgyi műhelyekből való üvegedényeket vásároltak. Erejükön felül költekeztek! Ám akármint is van, a koplalás régi alternatívájának kézzelfogható bizonyítékait ezek az üvegpoharak és kancsók szolgáltatják. Voltaképpen méltó előképei a közelmúlt és napjaink generációi által nagyrabecsült ólomkristály-készleteknek. A díszes ivóedény talán a legrégibb kelléke a reprezentációnak. Nemesfém ivókürtök gyorsan féltett kincseivé váltak a barbár törzsfőnököknek azóta, hogy rájöttek a fémfeldolgozás mesterfogásaira. Kincsek ezek az edények, a törzsi háborúk fosztogatásai miatt elásták őket, a régészeti és iparművészeti gyűjteményekben ők bizonyítják a 71