A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

BÁNFALVY Ferenc: Biedermeier varróasztal restaurálása

kitett helyeken az enyv várhatóan nem biztosított volna kellő szilárdságú kötést a felületek között. Az, hogy a talpvolutákat oldalról bontó svartnik mindenütt sérültek voltak, azt jelenti, hogy a voluták már többször leszakadtak és magukkal rántottak egy-egy darabot a borító svartnikból is. Mivel nem cél az egykori beavatkozások megőrzése, és kívánatosabb az egy szellemben végzett javítások alkalmazása, így az egyébként is sérült falapokat újakkal váltottam fel. Megelőző védelemként a natúr fafelületeket Xilamonnal konzerváltam. A kisebb egyenetlenségek kijavítására elegendő volt a nyúlenyv, Thymol, fenyőfaliszt keverékéből készült javítótapasz. Az erősen lecsonkult talprészen, hogy a voluta és a svartni is fölragasztható legyen, fenyőfával egészítettem ki a vakfát. A ragasztáshoz enyvet használtam. Fiók A „stíluselemzés"-ből arra a következtetésre juthatunk, hogy az oldalkáván lévő gyökérsvartni nem az eredeti állapot. Ha a tárgyból önmagából keressük kérdésünkre a választ, akkor is inkább elfogadható az a magyarázat, hogy a gyökérsvartni eredetisége az oldalkáván nem teljesen indokolt. Ha eredetileg került volna oda, annak a készítő jelleme, vagy anyaghiánya is oka lehet. Az, hogy egy későbbi tévedés során az előlapról került volna át az oldalkávára, a méretbeli különbségek miatt lehetetlen. A levett gyökérsvartni töredezett és hátulról rovarrágott. Akkora darab még kiszabható volt belőle, amekkora a fiók törésvonalú kiegészítéséhez és két volutaoldalra kellett. A kiszálkásodott törésvonalak miatt adódó rések kitöltésére - enyves fölragasztás után - diófa fűrészporral színezett epoxigyantát és „Novoryt" viaszt használtam. A kiegészítés és a kiegészített rész közötti szintbeli különbséget 180-as csiszolópapír segítségével egyenlítettem ki. A hiányzó svartnik pótlása ugyanúgy a restaurálás része, mint az eddig elvégzett tisztítás, konzerválás. A szükséges faanyag beszerezhetősége minden restaurátor számára nagy gond. Igyekezni kell rajzolatában az eredetihez igazodó pótlás kiválasztására. A kiegészítés során arra törekedtem, hogy minél kisebb részt kelljen az eredeti felületből elvennem, ezért ahol lehetett, ott tört vonalú a kiegészítés. Van, ahol elkerülhetetlen volt az egyenes vonalú illesztés, de ezek között van olyan is, ahol eredetileg is egyenes vonalú volt a svartnik találkozása. A hasonlóság érdekében a kiegészítésre (pótlásra) használt svartnilapokat helyenként vizes páccal színeztem. A faanyag pácolása sem a tárgy készítésének korától, sem a restaurálási gyakorlattól nem idegen.

26 Az asztallap restaurálása Az olyan igényű készítő, aki a talpak káváit ívesen le tudja svartnizni, aki a rajzolatra olyan gondot fordít, mely a talptól az asztallapig tart, és akinek fontos szempont, hogy mennyire drága anyagot használ fel - az nem valószínű, hogy megengedje magának a most látható asztallap elkészítését. Ezt a feltételezést erősíti az a kávabelső felső élén lévő két, illetve három facsap nyom, mely egy előző asztallapra utal. Az előző - valószínűleg eredeti - asztallapon ugyan tompa illesztésű lehetett a vakfához kapcsolódó heveder, de az asztallap és a káva tompa illesztését a hevedereken átmenő fa csapokkal erősítette meg a készítő. Egy svartnival borított asztallap nyilvánvalóan olcsóbbá tette a terméket, mint a vastag, tömör diódeszka. A tárgyhoz jelenleg „hozzátartozó" asztallapon nincs terítékillesztés. Az, hogy a zárnyelvnek nincs világosan bevésett helye az asztallapon, szintén egy - az eredetinél - kevésbé igényes készítőre utal. Az „én asztalomat" minden bizonnyal nem Steindl Ferenc készítette. A hozzávaló analóg megtalálása, a „mihez képest", behatárolhatatlan. Felemás megoldás ugyan ezen a tárgyon egyes javításokat lecserélni és egyeseket megtartani - egy vélt eredetiség nevében -, de a tárgy ilyen mértékű újragondolása nem lehet feladatom. Ezért nem vállalkozhatom egy asztallap-rekonstrukcióra sem. A jelenlegi asztallap az esztétikai élményt oly mértékben nem rontja, hogy a meglévő „stílusjegyek" alapján a tárgy történetisége behatárolhatatlan lenne. Az, hogy a jávor bordűrt nem jávorral egészítettem ki, az a rendelkezésemre álló „még be nem érett" jávor erős színbeli eltéréséből adódott. A most beépítésre került cseresznye svartni inkább megközelíti a már „érett jávor" betét színét. A szétnyílt rész ragasztásánál meghagytam a tompa illesztést. Enyvvel ragasztottam. A tárgynak csak kiállítási funkciót kell betöltenie, így nem láttam értelmét erősebb, esetleg oldhatatlan ragasztó alkalmazásának. A deszkáéi találkozásánál meglévő szintbeli különbséget nem kívántam eltüntetni, mert ez csak a felület átcsiszolásával történhetett volna meg. A „Novoryt" tömítő viasz és az „F.BS" szilikonkaucsuk 23 Kovács Petronella: Egyiptomi fatárgyak restaurálásának tanulságai. Múzeumi Műtárgyvédelem 21. Magyar Nemzeti Múzeum Budapest 1992. 48. 24 Ld. 12. 268. 25 Ld. 17. 26 Ld. 3. 72. 27 Ld. 3. 154-es fotó 713