A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KOZMÁNÉ BÁNYI Judit: XVII. századi ólommázas kerámiatál restaurálása

radtak ránk a XVII. századból, többek között Galícia és Bukovina huculok lakta vidékéről is. A Felvidéken a XVII. században az ólommázas edényeket készítő fazekasok mellett megjelentek a folyamatosan kelet felé települő habánok, akik nemcsak Erdélyt, de az Alföld egy részét is ellátták díszkerámiával. Stílusuk azonban - a bokályforma kivételével - nem hatott különösebben a vidék ólommázas fazekasságára. Az Alföldön és peremvidékén található mezővárosokban a közép- és kisnemesség, illetve a kiváltságos parasztpolgárság volt a meghatározó társadalmi réteg, mely a török hódoltság ideje alatt, majd ez után megőrizte viszonylagos vallási (protestáns, többnyire református), önigazgatási autonómiáját. Ez a domináns társadalmi réteg nem volt olyan vagyonos, hogy az országba kerülő árucikkeket megvásárolja. Többek között emiatt őrizte tovább ezt az általánosan elterjedt díszítő stílust. Nem lehet figyelmen kívül hagyni e kor kerámiaművészetének hasonlóságát a XVI-XVIII. századi úrihímzés, az úrasztali terítők, a festett bútorok - döntően a protestáns templomok festett mennyezeteinek, karzatainak, padtámláinak - motívumaival, kompozíciós elveivel és színhasználatával. Ez az egymásra hatás az oka annak, hogy például éppen Sárospatakon, Miskolcon, Tiszafüreden és Ónodon maradt fenn ez a díszítési mód, mely a restaurálásra kiválasztott tárgyra olyannyira jellemző. Készítéstechnikai leírás A restaurálásra kiválasztott tálat értő kezek készítették. „A fazekas (gerencsér) ülvén a karika fölött (kézikorong) formált anyagbúi (sikeres, gyúrott sárbúi) fazekakat, korsókat, lábasokat, tálakat, cserépedényeket, kályhákat, födőket és efféléket."

2 Formázás után a bőrkeményre száradt tálat fehér engobbal leöntötte, majd írókával (gurgulya) díszítette. Zöld ólommázzal és vörös földfestékkel vitte fel a motívumot, lendületes, biztos mozdulatokkal kontúrozta. A tárgy díszítése két részből áll. A középső motívum nem veszi figyelembe a tál formáját, hanem a peremet osztó törésvonalhoz (néprajzi terminológiával ,,sinc"-hez)

3 igazodik. A rozetta már csak jelzésszerűen jelentkezik, mellette domináns a négy akantuszlevél. Egyértelműen látszik a tapasztalat, az öröklött mozdulatok egyszerűsége. A két szerkezeti egységet középen vízszintesen körbefutó írókás vonalak választják el egymástól. A peremen a zöld és vörös motívumok váltakozva jelennek meg, köztük apró fekete pontok (stilizált rozetta) láthatók. A fazekas nem törekedett szimmetriára, a korongon forgó tálon rutinos mozdulatokkal használta díszítőeszközeit. Zsengélés után színtelen mázzal „megmázolta" a tál belső felületét, majd „égető kemencébe megégeté".

4 A tárgy állapota A kilenc darabból álló tárgy több mint fele hiányzik. Felületén karbonátos szenynyeződés található. A máz néhány motívumnál lepattant az engobbal együtt, de csak ott, ahol a fazekas vörös földfestékkel díszítette a tálat (1. kép). Az égetési eljárás hiányosságából adódik a töredékeken megfigyelhető mázhiány, ami a díszítésnél alkalmazott különböző tulajdonságú anyagok (földfesték, ólommáz) eltérő olvadáspontjából származik. 2 Johannes Amos Comenius: A látható világ. Magyar Helikon, Budapest, 1959. 3 Igaz Mária-Kresz Mária: A népi kerámia szakterminológiája, Néprajzi Értesítő, 1965. 9. 4 Comenius i.m. 163. 702