A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

a függőség szálai kötik össze a középpontot a szélekkel. A rendszer számos példáját tárták fel a kelták és a szlávok lakta régiókban - a vaskor és a korai középkor időrendjében.

6 A társadalmi nivellálódás azonban nem változtatott azon a gyakorlaton, hogy csaknem mindent a legkönnyebben megszerezhető anyagokból építsenek meg. Ezeken az elemi tényeken azonban mégis túltették magukat őseink. A dél-európai kőépítkezés idővel divatos lett a kontinentális övben, a lombhullató erdők tartományában. Már a rómaiak építettek az Alpoktól északra kő- és téglaépületeket, a középkorban pedig templomok, lakótornyok, majd várak és polgárházak anyaga volt kő és tégla. Mindez annak ellenére, hogy a legrégibb épületek ebben az övezetben szintén faácsolatok. Északnyugat-Európa fatemplomai, fatornyai, cölöpházai - hála a régészek buzgalmának - nagyszámú érvet szolgáltatnak azoknak a kulturhistorikusoknak, akik az igények kielégítésének egyidejűleg többféle módját tekintik a társadalmi élet normális működése legfőbb ismertető jegyének.

7 Mindazonáltal a kőépítkezés divatja meghódította Európát. Dél felől más divatok is terjedtek. Elsősorban az urbanizáció alakította át a kontinest. A társadalom eltávolodása a természettől és meghosszabításának, az agráréletnek tartományától kijelölte egyúttal a gazdasági haladás útvonalát is. Ennek mérföldkövei olyan életmegnyilvánulások, amelyek Dél-Európában valamikor szintén láthatók voltak, azonban egyelőre még nem sokat tudunk róluk. A továbbiakban tehát északnyugat- és közép-európai példákat is bemutatok annak érdekében, hogy egyrészt érzékeltessem a déli divat terjedésének tényeit az Alpoktól északra, másrészt, hogy felvázoljam, milyen lehetett a Dél valamikori teljesítményeinek világa. A mediterrán gazdaság A dél-európai agrárélet hagyományai a Közel-Keletre vezetnek. A görög szigeteken, másfelől Fehér-Afrikán és a Gibraltári szoroson át vándoroltak be a legrégibb földművesek Európába, s a 7-6. évezredben megkezdték a növénytermesztés és az állattenyésztés ismeretein alapuló társadalmak diffúzióját. Búzát, árpát és kölest termesztettek, juhot, kecskét tartottak, idővel marhákat is, de természetes takarmánybázis hiányában nem voltak sertéseik. Ennek a haszonállatnak a fogyasztásától mindmáig tartózkodnak (sőt némelyek ideológiai magyarázatokkal indokolják viselkedésüket). A 43. évezredben a gabonatermesztést és az állattartást összekapcsolták, a közel-keleti ekés művelést terjesztve el a mediterrán világban. Néhány gyümölcs és a szőlő is hozzátartozott gazdálkodásuk alapjához. A szőlőt fákra futtatták fel, s ettől a gyakorlattól sokhelyütt még ma sem térnek el. A gazdaságokhoz veteményes kertek is tartoztak. A gyümölcskultúrák jelentősége alighanem akkor nőtt meg, amikor a szántógazdaságra is áttértek. A szőlő, a füge és az olajfa a 4. évezred óta gazdagítja az étrendet. Lehet, hogy a centrum Anatólia és a Levantei partvidék volt, s innen terjed valamennyi egyrészt keletre, másrészt a mediterrán világba, tehát nyugatra. A szőlő és az olajfa a hegyoldalakon is megterem, s úgyszólván gondozás nélkül is be lehet takarítani a gyümölcsöket. Mélyebb talajrétegekben gyökerezik, ezért éltető nedvekhez jut nyáron is, 6 Donát, 1980. 7 Bleyl, 1973.; Bóhner, 1966. 307-316.; Darby, 1956. 183-216.; D'Archimbaud, 1973. 53-110.; Egger-Schepers, 1985.; Fantini, 1966.; Février, 1978. 208-247.; Fixot, 1973-74. 245-295.; Fournier, 1978.; Grisward, 1981. passim.; Habitats, 1983.; Heliot, 1974. 214-234.; Hinz, 1981.; Lavedan, 1926.; Meckseper, 1975. 135-144.; Pesez-Piponnier, 1972. 143-164.; Redon, 1987. 369-393.; Rossiter, 1976. 49-55.; Schneider, 1986. 49-55.; Uslar, 1964.; Werner, 1965. 439-450. 66