A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez

1851-ben megjelent könyve

43 is még azt mondja, hogy „csak a templom maradván a jobb parton". A torkolat „leköltözésével" lejjebb kellett költöztetni az átkelőt is, ami végbement már akkor, mielőtt évszázadokkal később a Hernád a falut elszigetelte. A híres híd csupán a falu nevében maradt meg, és a történeti kontinuitás emlékeként a körömi kompjáratban, ám ez már a szomszéd falu territóriumán nem Hídvégnek hozta a portóriumot. Sajóhídvég a középkorban az egri püspökség, illetőleg káptalan birtoka volt, és papja jövedelme - amint ez a pápai tizedlajstromokból kitűnik - többszöröse volt a közel s messze környéki paptársak fizetésének, ami után fizetniük kellett a tizedet a pápának az 1332-1337. években. Egyik esztendőn például Kesznyéten papja, Herbardus hét garast (grossos) fizetett, Pál Berzékről 11 -et, Beké Megy aszóról 12-t, de feltűnően sokat fizetett Iván Hídvégről, 33 (XXXIII) garast. Más esztendőkön is többet fizetett kollégáinál. Nyilván a hasznos jogoknak köszönhette, melyekben fő része a hídvámnak lehetett. A körömi rév joga és kötelessége is a papoké lett, a Remete Szent Pálról nevezett szerzetesrendé, a pálos barátoké. A rév hozamából s további hozamára a XVIII. században építették az impozáns emeletes vendéglőt, mely most parókiaként szolgálja a r. k. egyházat a Harangod egyetlen településén, ahol nincs s nem is volt egyháza a reformátusok felekezetének. „Kisvíz" idején, mikor a folyók leapadtak, a melegebb évszakokon, a Harangod alsó vidékéről Ónodba, a hónapos vásárokra nem a körömi csányeszen keltek át, hanem gázolva a „két vízen" Hídvég és Ónod közt. Ezzel nemcsak a réven nyertek, hanem a révpénzen kívül tán még az idővel is takarékoskodtak, mert néha bizony órahosszat is várakozni kellett a hosszú szekérsorban. Olykor tengelyt is akasztottak, s akadtak szájas, erőszakos emberek, kik előzésre törtek. Különösen ha a lovak ijedősök voltak, az asszonynép is ijedezett a meredek lejárón vagy a csányeszban, s le akart a szekérről szállni a családapa nagy idegességére. Néhány kilométerrel fentebb a közös ártér mindkét folyójának mindegyik partja a kellő helyen rendhagyóan lapos, meneteles volt, ami egyik feltétele a gázlónak. A kellően apadt víz nem vetette fel az aldeszkát. A ló lába és a kerék nem süppedt a kemény kavicságyba. Talán a gyermekek öröme volt a legnagyobb, ha a vásárra erre szekereztek, mert éppen az újra és újra látni vágyott ónodi vár mellett érkeztek fel a helységbe... - De térjünk újra a templomokhoz: Nem egy harangodi templom épült II. József császár türelmi rendeletének az eredményeképpen a XVin. és XIX. század fordulója táján. De ekkor is még csak mint oratóriumot - imaházat - lehetett építeni. A kesznyéteniek is oratórium építésére kaptak engedélyt, mikor 1793-ban a régi helyett új templom építésébe fogtak. Szép, karcsú tornyú templom volt, a hagyomány szerint a tiszatarjánihoz hasonló, mennyezetét pedig a hejőcsabai mintájára készítette el az asztalos. Gyülekezeteink nem bánták, hogy a hatóság minek nevezi templomukat, csak engedélyt adjon rá. Több templom viszont egy évszázad múlva épült, századunk elején vagy a múlt század végén, úgymint: a hernádnémeti, újcsanálosi, kesznyéteni. (Az 1793-ban építeni kezdett, s 1800-ban felszentelt, alig száz év múlva már kicsinek bizonyult helyett 1908-ban egy nagyot építettek.) Ezek mind Katona György sárospataki mérnök tervei szerint épültek, a gesztelyit pedig renoválták az ő tervei alapján. Stílusuk klasszicizáló eklektikus. A kesznyéteniek meghagyták Katonának, hogy a torony magasabb legyen a hernádnémetinél. Felépítése után mihamarabb megelevenedett az ácslegény tragikus történetéről a rege, melyet már 43 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, melyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leíratik. Pesten, 1851. 633