A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)
SÜMEGI György: Szalay Lajos levelei Kovách Aladárhoz (Dokumentumok – Österreichische Nationalbibliothek, Wien)
séduit". Persze ez nem sok, bár szakértők szerint ez a leghosszabb kritika, amit Cassou valaha is ingyen írt. Nagyobb baj az, hogy Cassou többszörös kommunista (...) Elküldtem neki az annyi „kompromittáló" rajzot tartalmazó kis könyvemet is, de erre már nem válaszolt. Még is Vajay Szabolcs 17 meg tudná őt győzni, bár Szabolcsunknak én nem vagyok túlságosan a szívében egyik regényéről formált kissé fonnyasztó véleményem miatt. Mihelyt átnézed a két könyvet, és körülbelül kialakul Benned az új könyv mérete, légy szives a méretet megírni; talán az Argentínában lévő egy-két rajzomról csináltatnék klisét és elküldetném Neked. Ezeket az esetleges kliséket duc nélkül küldetném. A régi klisék kivétel nélkül fa-duccal mennek, mert nem lehet leszedni őket. Úgy gondolom, mindent megírtam, ami érdemben fontos volt. Az egyszerű aláírás a táblán nagyon jó ötlet. Ugyancsak jó ötlet az Emlékkő, ha egyelőre csak jelzésnek is írtad. En is csak úgy jelzésképpen írom most, hogy dolgozom egy könyvön, ami Kner szerint (a gyomai Kner itt élő fia: Albert) jó idea. Azon az alapon, hogy önéletRAJZ és hogy mink „képírók" vagyunk, lerajzolom az életemet, ami az események központjában 1909-ben kezdődött, és egy békés kettősséggel indult a falu (Tarnabod) és a város (Miskolc, Budapest, Paris 1930-31) között. A bukolikus és patriachalis Ábel, akivel lassan azt álmodtatják „hogy két Kain voltam és gyilkoltam egymást". Az utolsó fejezet címe ez is lesz: Kain és Kain, ahol a magukra Abelbőrt sírt áldozatok a legszörnyűbb Káinná vedlenek az általuk hályogossá tett szemünk előtt, ha nem is a láttára. Ezt a hályogot szeretném felszumi a tollammal, hogy végül én is képet mutathassak a képmutatóknak. Ez persze még csak a jövő lidércálma, és még sok meg nem emészthető gombócot kell addig lenyelnem. Igaz szeretettel ölel Lajos. LUIS SZALAY 80 FENWAY 32 apt. BOSTON MASS. U.S.A. 5. Szalay Lajos Kovách Aladárnak New York 960 XII. 11. Kedves Alikám! A szabvány részvéten túl részt veszek a Téged ért szerencsétlenségben. Együtt érzek tehetetlen szenvedéseiddel; ágyhoz kötődni hónapokig, Neked, aki annyira aktív vagy. Isten segítsen, hogy mihamarabb rendbe jöjj. Nem is kívánhatnék boldogabb Új Évet, mint ami ez az új év lesz, ha végre elhagyhatod az ágyat. Abból, hogy csak Tucumánt emlegeted a leveledben, arra gondolhatnék, hogy legalább a kis könyv kliséit megkaptad. De, mivel a kis könyv kliséiről mégsem írsz, azt kell látnom; Buenos Aires sem válaszolt. A párisi kiállítással kapcsolatos reményedben szeretnék osztozni, de utolsó két évem sorozatos balsikerei nagyon mértéktartóvá fonnyasztották az optimizmusomat. Az előző oldal alját levágtam, elég bajod van az én nyavalygásom nélkül is. Egyébként maradjunk meg abban, hogy ha tudsz valamit csinálni a kiállításom vagy a könyvem ügyében, hát csinálj, de ne nagyon erőltesd a dolgot. Nem hiszem, hogy a munkáim érjenek valamit, ha annyi akadály gátolja, mint ami ellen évek óta harcolnom kell. Nyilván tévedtem abban, hogy magyar érték vagyok, és abban is, hogy keresztény értéket jelentek. Másként nem is lehet megmagyarázni, hogy miért nem sikerül semmi. Vagy a magyar és keresztény mint fogalom is megszűnt volna? 52 éves vagyok, és még anyagi és erkölcsi sikert nem tapasztaltam. Most újra kellene kezdenem mindent, és nem tudom már azt sem, ki vagyok, vagy kinek szabad lennem. A fene egye meg, újra beleestem. Ne törődj vele. Tehát, ha lehet, lehet, ha nem, ne erőltesd. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok szeretettel ölellek Lajos. 16 Jean Cassou mondata magyarul: a rajzalbum rugalmas és élő művészete engem nagzon megragadott. 17 Vajay Szabolcs - az UNESCO-nál dolgozik; író, történész. 18 ÖnéletRAJZ könyvéhez Szalay rendezgette a rajzait, újakat rajzolt, s egy fekete fedelű mappába beragasztott több rajzot Szalayne is az évek során. A tervezett rajzciklusok rövid bevezetőiből az elkészülteket közzéteszi: Szalay Lajos rajzai. Bev., szerk.: Sümegi György. Miskolci Galéria, 1992. (6-7.) 538