A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DÖMÖTÖR Ákos: Változásvizsgálatok a Hangony-völgyi bejárók anyagi kultúrájában (Néprajzi tanulmány)

A kendertermelés jelentősége közvetlenül a második világháború után, az új élet megindulásának nehéz éveiben (1945-ben és 1946-ban) átmenetileg növekedett. Ebben az ínséges időszakban a helyi társadalom az emberi lét minden jelentős területén kénytelen-kelletlen visszaesett az önellátás szintjére. Kendervászonból nemcsak ingeket, hanem polgári jellegű teljes ruhákat is varrtak. Ebben az időben a kendervászon ingeket piros, zöld, kék merkeléssel, fekvő faágszerű és korongos díszítéssel látták el, nyakszegélyüket kékkel horgolták, hátul a nyak cipzáras részénél beszegték, a csipkés szélű ujjak felett „singéit" díszítést, továbbá szálonvarrást iktattak be. A vászonviganót nyakánál kék merkeléssel, félkör alakú mintákkal, a mellrészen lévő zsebek felületét egymástól félrehajló két virággal, az aljazásnál tömött varrású virág- és szívmotívummal, merkelt hullámvonalakkal díszítették. A viganóra felvett kabát anyaga szintén kendervászon volt 1944-1945 táján. Félkör alakú zsebein szalagszerűen futott vízszintes irányban az akkoriban közkedvelt „libatánc" díszítőmotívum. A kendervászon a háborús károk helyreállításának idején és az újjáépítés kezdetén fontos csereeszközzé vált. A talpraesett barkók a Hangony völgyéből az Alföldre vitték lepedőiket, törülközőiket, szalmazsákjaikat, krumplis zsákjaikat, és helyettük lisztet, kukoricát cipeltek haza. A korábbi, otthoni szükségleteket kielégítő fonás-szövés a kényszerű cserevilágban átmeneti háziiparrá alakult át. Az önellátásról a piaci termelésre való áttérés megindította a kendertermelés, a kenderrost-megmunkáló tevékenység és a szövés folyamatának elkülönülését egymástól. A népi technológia e tartományában ekkor erősödött meg a nyersanyag-feldolgozás folyamata. A szátyván dolgozó asszonyok a „családi raktár"-on őrzött és szükségidőkben elcserélt vászonanyagok későbbi pótlására, termelésük mennyiségének növelése érdekében inkább a szomszédoktól, rokonoktól vettek szöszt, csepűt, vagy a városi üzletekből szerezték be a gyárilag előállított fonalat, mintsem hogy bajlódjanak a nyersanyag (a kender) időt rabló előállításával. A nyersanyag-feldolgozás erősödése a háziipari jellegű otthoni tevékenységben fokozta a barkó asszonyok elkülönülését a mezőgazdaságtól, pontosabban a kendertermeléstől. A háborús gazdasági szükség kényszere megváltoztatta a munkamegosztásban elfoglalt helyüket. Megindultak a specializálódás útján, és gazdasági tevékenységük olyan irányban tolódott, amely kedvezett öntudatuk fejlődésének és munkássá válásuknak. A tsz megalakulása után és a nők körében terjedő „gyárba járás" során általában felhagytak a kendertermeléssel. A mezőgazdaság termelésszerkezetének az átalakulása és a föld csoporttulajdonának megerősödése szorosan összefüggött a tömegméretekben előállított készruhaszabványok elterjedésével. Az első világháború előtt főleg Rimaszombatba jártak ruhát vásárolni erről a vidékről. Később a két világháború közt a negyvenes évek elején gyakran hoztak vagy csempésztek véganyagokat Szlovákiából. így került a falusi varróasszonyok szorgalmas kezében a cájg-, delin-, batiz-, grenadír-, sifon- és ze/zranyag. Majdnem mindegyik házban akadt egy-két asszony vagy lány, aki ruhákat szabott és varrt. Az asszonyok hozzáértése miatt a helyi szabók kevéssé érvényesülhettek. Az alkalmi varrónők és szakmai bizonyítvánnyal rendelkező szabók a Hangony völgyében a táj lakosságából emelkedtek ki. Felsőhangonyban Csank Mariska nénire elevenen emlékeztek sokan még most is. Ez a varrónő a negyvenes években szövetből, kartonból, barhétból készített kosztümöket. A völgy egyedüli szabója éveken keresztül Bartók Ernő volt, aki az isten háta mögötti Kissikátorban élt. Utódja, Kis József Hangonyban működött a hetvenes években néprajzi gyűjtésem idején. 512