A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KRUPA András: Egy bükkszentkereszti szlovák asszony vallomása a Csehszlovákiába történt áttelepüléséről és visszatéréséről

- Hat én neked oda nem megyek lakni - mondtam az öregemnek, - én nem megyek oda lakni. Én inkább megyek haza, vagy inkább megyek világgá, de én oda lakni nem megyek! Hogy énrám valaki mutogasson, hogy nem a mi házunk! Hát nekem ez rosszul esett, ugye. Én még mindig arra gondoltam, hogy valami rosszra fordul a helyzet, és kikergetnek minket. Nekem csak az járt az eszembe. No jó van, hát ugye nem is mentünk többször oda. Laktunk ott, ebbe a Drazóba még. De nem tudtunk odamenni Szlovákiába, ahol adták ezt a házat. Hát megyünk akkor másik helyre, megyünk Spiská Nova Vesre. Áthurcolkodtunk: Nálepkovo. Spiská Nova Ves mellett, Igló, no. Ott laktunk Nálepkovon. No itt szintén adtak egy házat nekünk, de az se tetszett nekünk, az se vót jó ház, mer olyan helyen adtak, ez egy olyan valami, ez is tanyasi ház vót valamikor. A falu szélén vót ez kitéve, és a másik faluba laktak cigányok. És ott vót nekik a letelepedésük a házunk előtt. Ott vót egy sor fa, mint a fődeken, és mikor botba mentek, mikor bótbol jöttek, oda letelepedtek, verekedtek, ott kerketőztek. Ott egyik pénzt kért, a másik ezt kért, a harmadik ezt kért, ugye hogy nem vót bekerítve, ahol laktunk. Hát én meg szintén mondtam: - Én neked itt lakni megin nem fogok. Hát mentek oda, mentek megin megnézni: Stószra. Stós Kúpele. Ment a férjem oda. Ott szintén vót egy bükkszenti rokonya neki. Nohát megtetszett ez néki, mentünk oda lakni, no. Hát mennyi idő múlva? Ez vagy félév vót. No, Iglón, Spiská Nova Vesén, hát ott is akartak minket, téesz, jéerdé vót ott akkoriba, de mink nem akartunk. Adtak vóna nagyobb lakást és jobb lakást is, meg jéerdébe dolgozni, de ugye nem akartunk jéerdébe, téeszbe dolgozni. Ott nem akartunk, mer akkoriba még nehezen ment a téesz. Ott vót pénzbukás. Mikor Cseszkóbol átjöttünk Drazóbol Nálepkovóra, eladtunk tehenet, eladtunk lovat, eladtunk disznót, eladtunk tyúkokat, mindent az egy világon. Összeszedtünk valami 35000 koronát. Mikor odaértünk Nálepkovóra, hát ugye még csend vót, akkor nem vót, hogy pénzváltás lesz. Akkoriba még győzött a férjem venni egy lovat, egy csikót. Még jó, hogy meghaladta a tizennégy napot. Mer ha a tizennégy napot nem haladta meg, muszáj lett vóna ott visszaadni a lovat is. Aztán vett egy kecskét ... ezt gyerek őmagának megfejte, meg is itta a tejet. Olyan kecske vót, hogy felmászott a padra, és felmászott a háztetőre is. A férjem ott lóval (dolgozott), mindig lóval, mer ló vót nekünk. No mán megint vett egyet. Fuvarozott. Igen, fuvaros vót. Mer mindenütt dolgoztunk ugye, élni kellett. Hát fuvaros vót, ló vót. Node akkor ugye ott szintén voltunk - eltelt vagy félév nekünk ott, másik házat nem akartak adni, más helyet nem akartak adni, csak ha bemegyünk a jéerdébe, a téeszbe. És oda nem akartunk menni, hát ment a férjem megnézni, oda, ahol mondtam, ez a Stós Kúpele. Ott vót a nagynénje, hát így rábeszélték, hogy mentünk oda. Mindenestül odahurcolkodtunk. Heheheh! De ott nagyon tiszta falu vót és ott tele vót a falu népekkel. No ott is laktak németek is, meg keverék vót, szlovákok és minden, magyarok nem, csak kettő vagy három család vót. Ott is erdőbe dolgoztak. Ott volt tizenkét éves talán (a legnagyobb fiú), vett néki egy kis lovat. Nem is akarom elképzelni, mostani tizenkét éves gyerekek hogy mennének erdőbe húzgálni fát. Evvel a kis lóval ment erdőbe, és húzta a fát szegénke. De muszáj vót neki venni lovat, mer ő is szerette a lovat. Most nem, most itt dolgozik a tanácson, tanácsi dolgozó. Délelőtt ment iskolába, délután ment fát húzgálni. Ha délután ment iskolába, akkor délelőtt vót. Vót egy cimborája, ez mán nagyobb fiú vót, hát evvel ő szeretett járni. No és ott laktunk. Ott nagyon jó vót. Vötunk vagy két évig ottan. Harmadszorra is Csehország És mi történt, mi nem történt, egyszer táppénzen vót a férjem, és ment látogatóba, vissza Cseszkóba. Sógora ottlakott ott, a izé mellett: Ceské Budejovice. Ahol minket letették, ezek még ott laktak mindig Hlupatába, Hlupatá Ves. Ez nem okres Kaplice vót, ott, Ceské Budejovicébe laktunk, de nem Benesov, ez izé, Trhové Svini. Oda jártak vásárolni meg Maiontára. Erre vót Dobra Voda, erre vót Hojna Voda. Rábeszélte a sógorom: - Hát össze-vissza jársz! Gyere, itt olyan jó munkád lesz juhok mellett! Ő is ott vót már régen, és nagyon jól ment néki. Ugye legeltette, nem kellett, hogy nehezen dolgozni. Rábeszélni hagyta magát. Hát kiment ő, hát írt nekem onnan levelet, hogy ha akarok vagy nem akarok, de ő ki fog menni a fiúval. A fiúnak tetszett ugye. Mer a fiút én szerettem vóna, ha tovább tanulna. No és ő meg azt szerette ... A fiúnak, a gyerekeknek ez tetszik, ha nem kell iskolába továbbtanulni! Nohát akkor ott maradtak, hogy kapnak juhokat, hogy nagyon jó lesz. Ez szintén ott vót Nővé Hrady mellett, és ilyen zahranicné pásmo (határövezet) vót. Ez tiltott hely vót, csak igazolással lehetett odamenni. Csak egy páran laktak ott. Hát mentünk oda, ott laktunk: Nakolice. Aztán ott vót ViSne, Ceské Velenicere járt a fiú iskolába. Hát Stószon vótunk vagy két évig. Hát mér nem tetszett a férjemnek? Én mindig azt mondom, hogy neki is vót valami honvágya. Ugye csak vágyott az otthoniak után is meg minden. Valami, hogy ő ennyire szeretett (menni). No én húzódtam mindig közelebb, haza. Ő meg találkozott valakivel, ugye a mi falunkból, hat mindenki mondta neki: - Hat te, hat te nem fogsz menni haza! Hat kinevetik téged! Otthon hagytál mindenedet, és most vissza fogsz menni? Hat mit fognak szólni neked? 490