A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DOBROSSY István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a „Speyer” bankkölcsön felhasználása (1925-1950)

és csatornahálózatának kialakítását, a villanyvilágítást, végül létesítettek egy csillékkel ellátott iparvasutat is. 10. A Debreczenyi utcai Pece partfal és híd építése A Speyer-kölcsön felhasználása során ez volt a legkisebb „beruházás". A 150. gy./1925-ös határozat hagyta jóvá a munkálatokat, 40 819 pengő erejéig. 7390 pengővel túllépték a megengedett keretet, aminek a hivatalos közgyűlési magyarázata a következő volt: „a beruházásokkal kapcsolatban szükségessé váltak a szennyvíz, esővíz és vízvezetéki csatorna építési és áthelyezési munkálatai, valamint az aszfaltozási munkák és a kerítés áthelyezési munkák pótmunkaként végeztettek." 11. Az új köztemető létesítése A köztemető létesítésére a 21. kgy./1926. számú határozatával a város 800 000 pengőt szavazott meg. Ez a teljes Speyer-kölcsön közel egynegyede, s a legnagyobb beruházás, amely érzékelteti, hogy több évtizedes gondok megoldását remélte ettől a város. 1938-ban - az első áttekintő összesítéskor - kiderült, hogy mindössze 67 098 pengőt használtak fel, így az összes többi megtakarítás más beruházásokat finanszírozott. Az első világháború kitörése előtt a temetők ügye áttekinthetetlen volt Miskolcon. A város határában, részben belterületén 1907-ben összesen 13 temető „működött". 1912-re egyes temetők, különösen az avasi ref. és a városi köztemető zsúfoltak voltak, néhány év múlva bezárásukat tervezték. A mindszenti ág. ev. és róm. kat. temetők, valamint a régi Vörösmarty, akkori Petőfi (későbbi Dankó Pista) régi ref. temetők sűrűn lakott belterületen, teljesen beékelődve helyezkedtek el, városrendezési okokból, s főleg azért, mert nagyon értékes területeket foglaltak el, bezárásukat, felszámolásukat javasolták. A temetőknél is súlyosabb gondokat vetett fel a ravatalozók hiánya. A halott lakáson való tartása a temetésig, tehát rendszerint 48 óráig a falvakénál is lehetetlenebb helyzetet teremtett. Miskolcon ugyanis 1914 előtt az összes lakások 60%-a egyszobás volt, a halálesetek 20%-a pedig a „fertőző megbetegedések" kategóriába volt sorolható. Miskolc egyetlen köztemetője, amely az ekkori értelmezés szerint a szegények részére fenntartott kisméretű temető volt (a tetemvári Deszka és a Hősök temetője szomszédságában) csupán egy primitív fabódét tarthatott fenn ravatalozó elnevezés alatt. A halottravatalozás és a temető gondjait megoldandó 1912-ben vetődött fel először a Veresbugyikon, a Szentpéteri kapui út bal oldalán - a város tulajdonaként már rendelkezésre álló, s annak folytatásaként magántulajdonból megvásárolható kb. 70 holdnyi terület, amely városi köztemető céljaira hosszú távon alkalmas lenne. (Az 1970es évek elején a ravatalozó és a temető területének kialakítása ezt az elképzelést, s közel ugyanazon a területen valósította meg!) 1913-ban Nagy Ferenc polgármester Szabó Ármin tiszti főorvos elképzelésére, s dokumentumaira hivatkozással közzétette, hogy a városnak ezen a területen rendelkezésre áll 28 hold és 1050 négyszögöl terület, s rendelkezésre áll a szomszédos Bartényibirtokból 39 hold és 1129 négyszögölnyi terület. A Szentpéteri kapui új köztemető helye tehát adott volt.

76 76 B.-A.-Z. m.Lt. IV. 1906. 321/1940. 442