A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

A néptanítói bérek Magyarország egészében rendkívül alacsonyak voltak. Egy átlagszámítás szerint a Törv. megjelenésekor az országos átlagbér 208 osztrák értékű Ft volt, amely Zalában és Somogyban 194, Vasban 187, Veszprémben 182 o.é. Ft-ot tett ki évente. A Törv. ehhez képest progresszívnak tűnik, amikor a 142. §-ban előírták a „tisztes lakáson és legalább egy negyed holdnyi kerten kívül" a - rendes tanítók 300, - a segédtanítók 200 Ft-os bérminimumát. Valóban progresszív volt-e a törvény a maga előírásaival? Ennek eldöntésére az alábbiak végiggondolására hívjuk olvasóinkat! a) Az évi 300 Ft-os bér még hosszú időn át sok helyen illúzió maradt. Bár a tanfelügyelői kimutatás szerint Borsodban 1876/77-ben 343; 1881/82-ben 379; 1885-ben pedig már 400 o.é. Ft volt az átlagbér, ami tisztes emelkedést és a törvényes minimumot messze meghaladó szintet mutat, figyelembe kell vennünk, hogy - 1893-ig a tanítói és kántori bérek együtt szerepeltek a díjlevelekben. (Azok tüzetes elemzése pedig bizonyítja, hogy a kántori javadalmazás jóval magasabb volt a tanítóinál. Négyesen pl. 72-28%, Alsóábrányban 80-20% volt a kettő aránya.) - Itt is óriási különbségek alakultak ki. 1894-ben a tanfelügyelő szerint 31 r. kat., 30 ref., 7 gör. kat., 1 evang. iskolában nem tudták biztosítani a minimálbért. Ugyan mit szólhatunk az ilyen párokhoz? Miskolc MÁV Áll. Isk. 500 Ft/fő Sály-Latorpuszta 133,51 Ft/fő Miskolc Községi Isk. 600 Ft/fő Dubicsány 78 Ft/fő. (Csoda-e, hogy amíg egy-egy jobb állásra 30-50-en is pályáztak, addig másutt évtizedekig nem találtak okleveles tanítót?) b) A 300 Ft-os minimálbér - bármennyire is hihetetlen - egészen 1893-ig, illetve 1907-ig, azaz negyven éven át gyakorlatilag azonos szinten maradt. Ezen csak némileg javított az 1893. évi XXVI. te. intézkedése az ötévenkénti évi 50 Ft-os korpótlék bevezetésére. (Az igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy 1868-1895 között egész Európában olyan hihetetlen deflációs folyamatnak lehetünk tanúi, amely kizárja az árak emelkedésének minden lehetőségét. Ugyanakkor a századfordulón megindult a lassú infláció.) c) A minimálbér előírása nem jelentett automatikusan készpénzt a felekezeti iskolákban, hanem természetbeni és pénzbeli juttatásokat egyaránt. A természetbeni juttatások sok rizikófaktort tartalmaztak: - a termények ára ingadozott, a 25 éves említett deflációs korszakban pedig nehezen és alacsony áron lehetett értékesíteni a gabonát, élő állatot és állati terméket; - az illetményföldek terméseredményei az időjárás függvényeként állandóan ingadoztak, így a felekezeti tanítók csak nehezen és változó értékben juthattak készpénzhez. d) A felekezeti tanítóság talán legnagyobb problémáját azonban a díjlevelekben előírt járandóságok beszedése körül uralkodó zűrzavar okozta! Igaz, törvények garmada írta elő, hogy az illetményeket „a tanító közbenjárása nélkül" az iskolaszéknek, a községi elöljáróságnak kell beszednie és a tanítónak „kiszolgáltatnia", efelett pedig 1876-tól a megyei Közigazgatási Bizottság köteles őrködni, mégis se szeri se száma a panaszoknak, amelyekkel a sokszor kisemmizett és megalázott néptanítók elárasztották az illetékeseket. (A törvények: 1868. XXXVIII. te. 33., 143. §-ai, az 1876. évi XXVIII. te. az iskolaszékekről, az 1876. évi VI. te. a közigazgatási bizottságokról, az 1893. évi XXVI. te. a néptanítók fizetésrendezéséről stb.) 401