A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

ség maga volt kénytelen épületet emeltetni, rendszerint felajánlotta azt az államnak. Ha pedig nem volt más út, akkor a fenntartás költségeit igyekeztek megosztani a település egyházaival, üzemeivel és a tanítói fizetések tekintetében az állammal. A társulati iskolák fenntartása a nagyobb tőkés cégek nagyvonalú finanszírozásával történt, bár - mint láttuk - általában vegyes profilú fenntartásról beszélhetünk. Ezekben az iskolákban (Ózd, Diósgyőr) kimagasló tanítói bérek, egyéb javadalmazás, kitűnő felszereltség jellemezték a társ-fenntartó eleganciáját. A diósgyőri állami-társulati iskolában 1893-ban az alábbi évi tanítói bérek voltak (ebben az évben állapították meg a bérminimumot évi 300 Ft-ban): igazgató 1000 Ft, rajztanár 800 Ft, tanító 600 Ft, tanítónő 500 Ft/év, ehhez járult évi 100 q szén, és lakásbérleti hozzájárulás. Az ugyanitt 1888-ban átadott korszerű fiúiskola építési költsége 60 E Ft volt (1520 egytantermes falusi iskola ára!). Itt megvolt az egyebütt álomnak tűnő szertár, rajzterem, könyvtár, tanácsterem, kerti tornapálya, játszótér, faiskola, gyakorló és botanikus kert, a tantermekben pedig a gyár által egyedileg legyártott kétszemélyes padok stb. Ugyanakkor a kisebb települések társulati-vegyes fenntartású intézményeiben már csak az átlagosnál jobb tanítói bérek utaltak a társulati fenntartásra. Ezekben az intézményekben többnyire a gyári gondnokság gondoskodott a működés feltételeiről. A magániskolák általában bérleményekben, gyenge felszereléssel, magas tandíjbevételek mellett működtek, fenntartásuk a vállalkozó tanító megélhetését volt hivatott biztosítani. Összegzés: Borsod megyében a népiskolák legnagyobb része egyházi fenntartók kezében volt. A terhek azonban egyre inkább megoszlottak az állam és a felekezetek között, a korszak végére a tanítói bérek nagyobb hányadát már az államháztartás viselte. A számukban jóval kisebb állami, községi, társulati (vegyes fenntartású) intézmények ott jöttek létre, ahol a tankötelezettség biztosítása másképp nem volt lehetséges. Ezek az iskolák azonban számarányuknál jóval nagyobb mértékben játszottak szerepet a népiskolai arculat alakításában kvalifikált (jobban megfizetett) tanítóik, példás felszereltségük, tanítási minőségük révén. ffl. MISKOLC NÉPISKOLÁI A népiskolai hálózat kiépülése hosszú folyamat eredményeképp történt, és bizony nem ment simán. Ennek bizonyítására érdemes röviden áttekintenünk Miskolc népoktatásának történetét, amely hű tükörképe mindannak, ami ebben a kérdésben a többi településeken és valószínű országszerte lezajlott. 1869-ben a városban 9 református, 6 katolikus, 4 izraelita és 2 evangélikus tanteremben 21 tanító dolgozott, ez a törvény szerint 1680 tanköteles befogadására volt elegendő. A kérdés csak az volt, vajon mennyi tanköteles van a városban? Senki sem tudta! Végre 1871-ben hivatalos összeírás készült, amely 1768 iskolába járó tanulóról és 426 olyan gyermekről tett említést, akik nem jártak sehová! Könnyen kiszámítható, hogy ekkor 27-28 tanteremre lett volna szükség. 393