A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

BENCSIK János: A zsidók Tokajban 1869-ben

A zsidókutatás évtizedeken át mellőzött, talán félt területe volt a honismereti, helytörténeti munkának. Változott a kor, s változott a kutatás, a történeti (stb.) kutatómunka tematikája is. A rendszerváltással e téren is szemléletváltozás következett be, s a társadalmi szelepek felnyitásával egyre-másra születnek a korábban kényesnek ítélt területről (a hazai zsidóság múltja) leírások, elemző cikkek, tanulmányok. A zsidókutatás ilyetén jellege meghatározta Tokaj múltjának búvárlását is. Az utóbbi évtizedben jelentős eredményeket ért el a helytörténet-kutatás a tokaji zsidóság múltjának feltárásában is.

7 Éppen ezért indokolt is, hogy az 1869-es összeírással - mint e területen is kiválóan hasznosítható forrásanyaggal - kiemelten foglalkozzunk, éppen a zsidó közösség meghatározása kapcsán. Ha a kutató a zsidóság történetének tokaji előzményei felől akar tájékozódni, először a legjobban ismert monográfusa, Mosolygó József munkáját lapozza fel.

8 Szemléletére egyfajta kortalanság és mesélőkedv a jellemző: „A XVII. században csaknem egyeduralmat élvező görög kereskedelmi házak a következő évtizedekben kezdik bezárni kapuikat. Túlságosan gazdagok lettek ahhoz, hogy a pult és mérleg mellett tovább is kitartsanak. A házasság révén összeköttetésbe kerültek a vármegye legelőkelőbb nemes családjával, ami szintén elősegítette az ősi foglalkozás elhagyását. Amint a görög kereskedők a pult mögül elvonultak, helyüket a kalmár zsidóság foglalja el. Az első telepesek érkezését pontosan megállapítani nem igen tudjuk, de a XVIII. század közepén a hitközség kebelében a jótékony célú „Shewra Kadischa szent egylet" már fennállott, ami az egylet törzskönyvéből megállapítható." Még egy mondatot idézünk Mosolygó művéből: „A hitközség lélekszáma nem lehetett nagy, hiszen hosszú ideig filiáléja volt Bodrogkeresztúrnak." E helységről elmondhatjuk, hogy (valószínű) a zsidóság itt egy szervezettebb és állandóbb közösséget képezhetett, hiszen az Ember András-féle krónikában csak e helyt esik szó zsidókról: „Az Isztru partjára kiszorult zsidóját" (ti. elvitte a pestis?).

9 Az eltelt évtizedek alatt mind többet tudhattunk meg a tokaji zsidóságról is. Kisebb-nagyobb adatközlések révén egyre jobban megismerhettük ezt a közösséget. A zsidóságról mára ennél többet tudunk, s pontosabb adatokkal rendelkezünk. A XVIII. század közepén egy erős közösséggel számolhatunk, éspedig azokban a taxális jegyzékekben szerepelnek, melyek az uradalmi árendásokat rögzítették. Az 1752-es, 1754-es, 1755-ös és 1756-os (megmaradt) névsorok alapján már néhány megállapítás kockázat nélkül megtehető. Az egyik az, hogy e tájban a tokaji zsidó közösség lélekszáma 100 körül mozoghatott. A közösség nem tagolódott a város társadalmába; különállásukat az is hangsúlyozta, hogy viszonylag mobil rétege volt a városnak. Lakóházaik nem voltak, nem is lehettek, hanem „lakó"-ként, alzsellér státuszban szerepeltek. Különböző földesúri és városi haszonvételt (korcsma, vendéglátás, vásártartás körüli hasznok...) árendáltak. Természetesen közöttük lényeges (vagyonbeli) differenciálódást fedezhetünk fel. Néhány évtized múlva Tokaj város elöljárósága emel panaszt a zsidó fóarendátor, Simon Izrael ellen, aki minden területen igyekszik érvényesíteni jogait.

10 A XIX. század első feléből két népességösszeírás (1820, 1841/42) már pontos, háztartásszerkezetre is kiterjedő képet nyújt a város zsidóságáról. Eszerint 1820-ban 7 Bencsik János: Tokaj zsidó közössége 1820-ban.; Kováts Dániel (szerk.): Széphalom 4. Sátoraljaújhely, 1992. 221-229.; Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században. Miskolc-Tokaj, 1993. Külön fejezet foglalkozik a város zsidóságával: 305-314. 8 Lefkovics Henrik: Izraelita hitközség.; In: Mosolygó József (szerk.): Tokaj. Bp. 1930. 84-87. 9 János István (szerk.): „Zemplén vármegyének kicstartó tárháza." Két hegyaljai verses história a XVIII-XIX. századból. Tokaj, 1993. 923. sor. 10 Bencsik János 1993. i.m. 322