A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIGA Gyula: Tájforduló társadalom (Megjegyzések a kultúra ökológiájához)

hegyi pásztor utódaik vándorlásának útvonala egyre inkább előre meghatározott. Különösen sok intézkedés, s viszonylag korai törvények igyekeztek megvédeni a Kárpát-medence peremterületeinek erdőállományát a pásztorok legeltetésének kártételétől.

39 A Kárpát-medence peremterületeiről a centrális sík vidék felé aló. századtól adatolható a vándor arató- és cseplőmunkások tömeges levándorlása. Ezek a csoportok a sík vidéken keresik meg az éves kenyérgabona-szükséglet jó részét, s otthonukban lényegében akkor érik meg aratásra a kenyérgabona, mire a Magyar Alföldről hazatérnek.

40 Más csoportok hosszabb időt töltöttek távol Liptó, Zólyom, Árva, Szepes stb. megyebeli lakóhelyüktől, s a sík vidéken is követték - aratás, cséplés, szénakaszálás, szüret - a vegetáció ciklusait. A 17-18. században azonban az északi megyékben is kialakul a bérért végzett robotszolgáltatás sajátos formája, igen korán megjelenik a bérmunka is vele párhuzamosan, s a gabona- és élelmiszer-kereskedelem intézményesülésével a sík vidékre való vándorlás már nem feltétlen kényszer, csupán választási lehetőség. A mezőgazdasági munkások mellett nem elhanyagolható azoknak a csoportoknak a vándorlása sem, akik bizonyos „szaktudást", „jártasságot" visznek el, adnak el más tájakon. A 18. századból Közép-Európa története erre számos példát kínál (liptói kőművesek, mecenzéfi földmunkások és útépítők, ruszin, szlovák, román stb. favágók és faragók stb.).

41 Tevékenységük sok vonatkozásban összekapcsolódik az iparral és a bányászattal. Pl. az erdővidék népessége - a Kárpátok hegy keretén éppen úgy, mint a mai Magyaroszág Északi-középhegységében - kezdetben favágó, fuvaros, kisegítő-, ill. segédmunkás a bányák, vashámorok, üveghuták körül. Az év egy részében gyakran még a mezőgazdaságba vándorol, leginkább aratni megy, aztán ősztől tavaszig erdőt irt, fát fuvaroz, szenet vagy meszet éget. Ezt a réteget egy-két generáció alatt felszívja a bányászkodás vagy az ipar. A bányák azonban kimerülhetnek (pl. Felső-Magyarország nemesfém- és vasbányászata a 17-18. században, vagy a mai Magyarország bányászata az elmúlt egy-két évtizedben), a korábbi generációk természeti és társadalmi környezete azonban már közben átalakult. Gondoljunk itt pl. a Zólyom megyébe (ma Szlovákia) települt bányász és iparos német polgárságra, amely a 13-14. századtól a 16-17. századra elszlovákosodott, s a bányászat és kohászat kimerülésével teljesen új körülmények közé jutottak az utódaik.

42 De nem tanulság nélküliek a kulturális ökológia számára a Magyarország területén az utóbbi fél évszázadban lezajlott változások sem: a közös gazdálkodás révén a parasztság jelentős csoportjait mozdították ki a több generáción át megszokott környezetből és életmódból, az elmúlt évtizedben pedig a folyamat megfordult, s az elsorvadó nehézipar munkaerő-feleslegének kellene utat találnia elődei - megváltozott - környezetébe és életformájába. Mindezek csak akkor esnek messze a problémáktól, ha nem vonjuk vizsgálatunkba az ember által sokféle módon átalakított környezet egészét. Az említett vándorlások igen gyakran áttelepüléssel járnak, a vándorlást a migráció kíséri. A Kárpát-medencébe érkező vándorok jelentős része nem magyar, hanem a környező etnikumokhoz tartozott. Tokaj-Hegyalján a 13-14. században vallon, óolasz, s más népcsoportok formálják a szőlőkultúrát, a 17-18. században szlovák, ruszin, s más szláv csoportok nyelvébe kerül át az időszaki munka során az itteni szőlőművelés szókincsének számos eleme csakúgy, mint a szláv fuvarosok nyelvébe a magyar fogatolás 39 Tagányi 1896. 40 Balassa 1985. 41 Huska 1968.; Huska 1972.; Balassa 1959. 287-291. Összegzőén Viga 1990. 224-236. 42 Udvari-Viga 1994. 279