A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIGA Gyula: Tájforduló társadalom (Megjegyzések a kultúra ökológiájához)

ez a gazdasági folyamat is társadalmi jelenség, ami egészében beágyazódott az európai feudalizmus tulajdonlási rendszerébe is,

18 a kultúrtáj kiterjesztése előre be nem látható következményekkel is járt. Az erdők irtása és a vízjárások megszüntetése, vele a legelők feltörése összébb szorította az extenzív állattartás lehetőségeit, ám mivel Közép-Európában a megmaradó rétek és a vetett takarmányok a 19-20. században soha nem tudták fedezni az állatállomány istállón való tartását,

19 a közép- és kelet-európai jobbágyfelszabadításokat követően egészében átalakult a gazdálkodás struktúrája. A Kárpát-medence erdős hegy kerete faállományának mintegy 40%-át a 18. század közepére kiirtották, ami átalakította a vízlevezetés egész rendszerét, s közvetlenül vezetett el a Magyar Alföld vízrendezésének megoldásához.

20 A vízrendezést a 19. század végi, 20. század eleji Magyarország „második honfoglalásként" élheti meg,

21 s akkor még nem láthatók azok a következmények, amelyek a kiszáradással, mikroklíma-változással stb.járnak. Mindezek csak látszólag általános kérdések. Regionális, lokális folyamataik és következményeik alapvetően befolyásolják a tájak, települések, nem utolsó sorban a mikrotársadalmak gazdálkodásának feltételeit, azon át technikáját, eredményességét, következményeik - más-más módon - pedig a műveltség állapotára hatással is vannak. A fentebb említett folyamatok soha nem csak az ember és a táji környezet viszonylatában értelmezendők, hanem a táj-ember-társadalom hármasságában. Nagyon szellemes az a megfogalmazás, ami a gazdálkodást a táj, ember és társadalom anyagcseréjeként értelmezi.

22 Az alábbiakban olyan történeti-néprajzi példákat említek a Kárpát-medence, lényegében a történeti Magyarország 18-20. századi tradicionális műveltségéből, amelyek ezt az összefüggést hangsúlyozzák, figyelmeztetve arra is, hogy időnként társadalmi-történeti mozzanatok helyeznek előtérbe, gyorsítanak fel kulturális ökológiai folyamatokat, máskor pedig valójában kvázi ökológiai folyamatokról van szó, melyek mozgatója csak látszólag az ember és a környezete viszonya. 1. Magyarországon a 18. század derekán konfrontálódik egymással regionális szinten az ember termelő tevékenysége, tájformáló szerepe és a természeti környezet regenerálódó képessége. (Erdő- és bányavidékeken ennek már voltak lokális előzményei.) Az országnak a török kiűzését követő gazdasági reorganizációja nemcsak jelentős migrációval járt, de sok tekintetben átformálta a gazdasági életet - vele a kistájak termelő tevékenységének kereteit és az ott élők életmódját is -, valamint újra formálta a táji munkamegosztás rendszerét. Ez utóbbi átnyúlik a nyelvi-kulturális határokon, s átnyúlik a Kárpát-medence 20. században kialakított politikai határain is. A 18. században - nem kis részben a királyi kamara által irányított - iparosítás indult, a születő manufakturális ipar a helyi természeti erőforrásokra épült. A vas-, nemesfém- és színesfém-bányászat és -kohászat, a hatalmas méreteket öltő hamuzsírfőzés (üveggyártáshoz), valamint a növekvő épület- és tűzifaszükséglet a Kárpátok és az Erdélyi-választóhegység egyes mező- és mikrorégióiban az erdők katasztrofális pusztulását idézte elő. Az 1740-es években a bányavidékeken és az üveggyártó körzetekben kb. 4 millió kat. hold (23 000 km

2

) erdő semmisült meg.

23 18 Hoffinann 1994.73-87. 19 Orosz 1979. 1039-1102. 20 Frisnyák 1990. 57-60. 21 Frisnyák 1990. 92-101. 22 Sárkány 1979. 272-273. 23 Frisnyák 1990. 57. 274