A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

FARAGÓ Tamás: Házasságkötés és társadalom. Buda város a 18-19. század fordulóján (Esettanumány)

nyékbeli paraszti mintákra emlékeztetett, míg a kézműveseké és értelmiségieké tulajdonképpen a Nyugat-Európában szokásos kései házasságkötési modellt követte - nyilvánvalóan nem függetlenül attól, hogy jelentős részük onnan vándorolt be (Faragó 1985a, 1985b). Úgy tűnik, hogy a foglalkozástól függetlenül a helybéli származás alacsonyabb házasságkötési korral járt együtt - alighanem a meglevő családi-rokoni háttér kedvezőbb indítást, szilárdabb vagyoni alapot, jobb házasodási pozíciót és így könynyebb, gyorsabb partnertalálást, korábbi esküvőt eredményezett. Ugyancsak érdekes, hogy a vőlegények foglalkozásától függetlenül a menyasszonyok esetében aránylag kisebb korkülönbségek tapasztalhatók a vizsgált csoportok házasodási mintái között - atlagaik mindössze a 20. és 23. év közötti három évben szóródnak, szemben a vőlegények 7 évet elérő sávjával. Nyilvánvalóan utóbbi jelenség azzal magyarázható, hogy a lányok férjhezmenetelének idejét inkább a gyermekszüléshez való kötődés, mint a foglalkozási sajátosságok és karrierlehetőségek években megmutatkozó különbségei befolyásolták. A (vizsgálható méretű adatmennyiséget adó) kapások és kézművesek házasodási szezonalitása között sem látszik lényeges különbség (1. ábra). A kézművesek „urbánus" házassági szezonalitására eleve számítottunk. Az is nyilvánvaló volt, hogy a budai kapásokra nem fog komolyabb hatást gyakorolni a szántás-vetés-aratás naptára, az azonban már meglepetést okozott, hogy a szüret sem eredményezett kiugró arányú őszi esküvőket/lakodalmakat körükben. Csak januári/farsang környéki házasodási csúcsuk jelzi bizonyos mértékű életmód- és gondolkodásbeli különbözőségüket a többi nagyobb foglalkozási csoporthoz (a kézművesekhez és a tisztviselő-értelmiségi elithez) képest. Más a helyzet viszont az újraházasodások esetében (16. tábla). A kapások és az egyéb foglalkozásúak körében ugyanis az átlagosnál jóval gyakoribb az ismételt házasságkötések aránya (előbbiek esetében ez nyilván összefügg a szinte kizárólagos helybeli származás nyújtotta előnyökkel is), míg az értelmiségiek és kézművesek esetében a második-harmadik esküvő jóval ritkábban fordul elő. Alighanem ez a jelenség is további magyarázatot (és további kutatásokat) kíván. 4. Néhány összefoglaló következtetés, különös tekintettel Pest városára Eredményeinket összegezve az megállapítható, hogy társadalmi összetétel tekintetében Buda sajátos színt képvisel a magyarországi városok között. Elsősorban tisztviselő-értelmiségi népessége az, amelyikkel kitűnik az átlagból, mivel egyébként társadalomszerkezete sokkal inkább belesimul a többiek közé, mint Pesté. Utóbbi és Buda között alighanem nagyobb a társadalmi és foglalkozási szerkezetbeli különbség, mint Buda és a többi magyarországi város között - Pesten a többi várost jóval meghaladó a kézművesek és kereskedők aránya {Bácskai 1979). A Pest és Buda közötti társadalmi/foglalkozási szerekezetbeli különbség szorosan kapcsolódik a lakosság származásához, illetőleg a két város eltérő vándorlási mintájához. Pest esetében a pest-budai házasodási körben maradó házasságkötések aránya biztosan 50 százalék alatt marad, a bevándorlók aránya a házasságkötők között meghaladja a 43 százalékot, szemben Buda 27 százalékával - Pest társadalma sokkal nyitottabb, Budáé zártabb. Míg Budán a házasságok kétharmadát zárt körbe tartozók kötik egymással, ugyanez az arány Pesten csak körülbelül 44 százalék. A nagyarányú bevándorlás Pesten arra vezet, hogy a 18. század végén a házasságot kötők negyedrésze esetében mindkét fél idegen származású (Budán, mint láttuk, ez az arány csak 7 százalék) - a pestiek „gyökértelenségének" úgy látszik, régi gyökerei vannak. 252