A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

Komló Komlót leginkább uradalmak szedettek jobbágyaikkal, leginkább sörfőzőik működéséhez. Bizonyára használták a jobbágyi, zselléri háztartások is, erjesztésre, kelesztésre, több helységben gyógynövényként, nyugtatóként. Számos térségben vadon termett, fákra, bokrokra felfutva. Kétlaki növény lévén, csak a nőivarú egyedek virágát gyűjtötték, többnyire teljes beérés előtt, s szárítva gyűjtötték be az uradalmak. Ung megyében, a fennmaradt 55 község vallomásai egyikében sem tesznek róla említést, ami nem zárja ki, hogy a hiányzó másfél száznál több település egyikében sem kötelezték a jobbágyokat komlógyűjtésre és szolgáltatásra. Ugocsában is mindössze néhány községben tesznek róla említést. Szászfaluban a füzesekben szedtek komlót a lakosok a maguk hasznára és eladásra. Gyűjtötték a komlót Tekeházán és Salánkon is. Egyik helyen sem említették, hogy földesuraik erre köteleznék őket, avagy ezért ellenszolgáltatást kérnének. A maguk hasznáról sem szóltak, csak tömören közölték, hogy határukban vagy annak valamelyik részén terem komló. Nem így Beregben, ahol hajdan kötelező, az úrbérrendezés idején kikopófélben lévő kötelezettsége volt a jobbágyoknak a komló gyűjtése, és földesúri haszonvételként elég nagy mennyiséget, 1-2 pozsonyi mérőt kellett szolgáltatni, avagy elég tetemes összegért megváltani ezt a kötelezettséget. Bereg megyében komló adására kötelezték a szolgálónépeiket Tiszaszalka urai. Komló adásának kötelezettsége terhelte Iglinc, Ploszkanovica, Gorond úrbéreseit. Izsnétke jobbágyai „két-három napig is... keresték" a komlót határukban, mert a telkes gazdáknak 2-2 vékával kellett begyűjteniük, avagy 15 krajcár „váltságot" kellett fizetniük. „Két-két mérő komló" adására kötelezték Nagylucska jobbágyait is. Uklina lakói háztartásonként 2-2 pozsonyi mérő komlót adtak, vagy pozsonyi mérőnként 30-30 krajcárt követeltek tőlük. Komlót adtak uraiknak Repede, Runófalva, Rozsos, Szélesztő, Szidorfalva, Szaszóka, Szolocsina, Szuszkó, Sztrojna, Szolyva, Kistibava, Nagytibava, Felsőviznice és Középsőviznice lakói is. 1772-ig minden évben beszedték tőlük, de az úrbérrendezés évében már engedékenyebbek voltak az urak. Elfogadták, de nem követelték. Néhol el is engedték. Középső- és Felsőviznice lakói korábban l-l pozsonyi mérő komló adására köteleztettek, de ahogy vallották, „ebben az esztendőben már nem követelték azt". Hasonlóan vallottak Jobovica, Izvor, Kölesén, Klocskófalva, Kockaszállás, Lécfalva, Kismartinka, Szentmiklós, Nelipina, Olenova, Ploszko, Podhering, Paszika, Paulova, Polena, Plavia, Kisbisztra szolgálónépei is. Valamennyien szóvá tették, hogy ezt a szolgáltatást már „nem erőltetik", „egy éve nem kérik", avagy „ez évben eltekintettek ettől" földesuraik. A komlóadásra kötelezett falvak sorába tartozott még Kisbresztó, Nagybresztó, Brusztopatak, Csabina, Csernik, Colánfalva, Dubina, Dunkofalva, Diszkovica, Duszina, Dubrovica, Egereske, Gevenfalva, Holubina, Rákos, Ruszkóc, Cserlenyo és Kajdano. Mária Terézia úrbérrendezésének egyik következménye, hogy ezt a szolgáltatást elengedték a földesurak. A vallomások kivételének, tehát a rendezés megkezdésének évében már alig egy-két község úrbéreseit kötelezték csak erre a szolgálatra. Természetesen a komló szedése és gyűjtése nem maradt abba. A sörfőzők továbbra is igényelték, csak most már pénzt fizettek érte, némi jövedelemhez juttatva a lakosokat, avagy robotnapokat kellett felhasználni e célból a földesuraknak, ha pénz fizetése nélkül kívántak hozzájutni a serfőzéshez nélkülözhetetlen komlóhoz. 228