A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

dása egynémely uraság által nem engedtetik meg." Mokcsa lakóinak is elegendő fájuk volt, midőn pedig „makk terem, sertéseket az uraságéval együtt szokták makkoltatni, s attul az uraságnak nem fizetnek... Folyóvizek vagyon határjokban, melyen apró hajókkal menni lehet. A Latorca és Tisza vize pedig nem messze vagyon, melyeken nagy hajókkal és szályakkal lehet menni." Iglinc lakóinak is volt fájuk, sőt saját erdejük is. „Vagyon saját különös bikkes erdejek is - vallották -, melybe saját sertéseiknek makkolásán felül külsőket is pénzes makkolásra, valami száz sertést termésekért befogadhatnak, és így nemcsak tűzi, de épületre s faragásra való fával is bővelkednek." Különös helyzetbe került Orlyova úrbéres lakossága. Helyzetük megértésére érdemes idézni vallomásukat: „Ezelőtt különös tölgyfás erdejek lévén, nemcsak tűzi, de épületre való fájok is levélt (volt), sőt makkolással is, amennyire azon erdőcskének szorossága engedte, szabadon éltek. Minek utána mindazonáltal némely uraság is, úgy mint méltóságos gróf Klobusiczky úr szerednyei tiszttartója az uraság sertéseivel kevés makkjokat felétetni kezdette, által látván az lakosok az uraság által leendő kirekesztéseket, azon erdőcskét irtásokra fordították." Orlyova példája mutatja, hogy nemcsak a földesurak iparkodtak a maguk hatalma alá „hajtani" az erdőket, hanem a jobbágyok is védekeztek. Igaz, nem mindig előrelátóan. Az erdő kiirtásával réthez, szántóföldhöz, esetleg legelőhöz jutottak, de megfosztották magukat a tűzi- és épületfától, mint ahogyan a makkoltatás lehetőségétől is. Az mindenesetre a „felhívott" vallomásokból is egyértelműen kitűnik, hogy az erdőhasználat hajdani harmóniája földesurak és jobbágyok között megbomlott, s az erdők földesúri fennhatóság, majd tulajdon „alá vetése" szétszórt társadalmi konfliktusok halmazát ígérte. Ezek a konfliktusok azonban csak a 19. században bontakoztak ki. Elemzésük és nyomon követésük nem fér ennek a dolgozatnak a keretébe. A már említett alapvető erdei haszonvételek mellett az erdő még számtalan jövedelmi forrást, hasznot hordozott magában. Ezekkel éltek is a földesurak éppúgy, mint a szolgáló népek. Egyik köre ezeknek a haszonvételeknek a zsákmányolható javak, gyűjtögethető erdei termékek sora, mint a mogyoró, gomba, vadgyümölcs, gyógyfüvek, tapló, gubacs, gyanta stb. Ezek nem mindegyikéről ejtettek szót az úrbéresek. Mégis elképzelhetetlen, hogy Bereg, Ung és Ugocsa megyék erdeiben ne szedtek volna málnát, áfonyát, somot, szedret, szamócát, epret, egyebet a lakosok. Valószínű azonban, hogy ezek a begyűjthető javak annyira természetesen megillették a lakosság minden rétegét még ekkor, hogy említetlenül maradtak, másrészt nem tekintették olyan haszonvételnek, amit szerbé-számba kellett volna venni, mert ezek hasznából nem kért részt a földesúr. Voltak viszont olyan zsákmányolható javak, amelyeknek szedését, gyűjtését a földesúr engedelemhez vagy váltsághoz kötötte, esetleg magának követelte. Ezek rendre meg is említtetnek. Zsákmányolás, gyűjtögetés az erdőben Amint említettük, elképzelhetetlen, hogy a fa- és makkbéli haszonvételeken, fakereskedés hasznán kívül egyéb hasznot ne húzott volna úgy a földesúr, mint a jobbágy az erdőből. Ezek közül azonban csak azok említtettek a paraszti, jobbágyi vallomásokban, amikből a földesúr jövedelmet vett magának, avagy a jobbágy kereskedelme révén valamicske pénzt szerezhetett belőle, mondjuk éppen állami adójának törlesztése céljából. Bereg, Ugocsa és Ung megyékben ilyen zsákmányolható javaknak vélelmezték az öszszeíró biztosok a mogyorót, a gombát, a komlót, a vadgyümölcsöt. Falvak tucatjai vallanak ezek hasznáról a három megyében, de különösen Beregben. 227