A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GYULAI Éva: A miskolci szőlő és birtokosa a diósgyőri uradalom zálogbirtoklásának első századában (1540-1600)

melyet többen is be akarnak ültetni szőlővel, megtakarítva az erdő-, bozótirtás, ill. a föld feltörésének különösen verejtékes munkáját. Még a legrégibb promontoriumon, a Szentgyörgyön is folyik aló. század második felében új szőlő telepítése, nem egyszer a meglévő mellé hódítanak el újabb darabot a művelésre. „1572. Veres Mihály teszen tudományt az egész tanács előtt a Szentgyörgy hegyen való szőlőjének a végin való parlagról, mert Veres Mihály tulajdon önnön két kezével építette és ültette be szőlővel kin most is szőlő vagyon."

247 A tanács előtti szőlőügyleteket: a szerződést, a tanácsi ítéletet megpecsétlendő, áldomás zárta a processust. Ezt az új szőlőbirtokos és az ügylet résztvevői „áldomás italkor"

248 fogyasztották együtt el. Az áldomás italán külön boráldó is volt, s a város törvénye szerint a város házánál itták az áldomást. A szerződésekről szóló levél kiadásának az áldomás megadása volt a feltétele. Az áldomás 1591-ben 20 icce volt, ezért 7 dénárt számítottak fel iccénként, vagyis a város borából ittak. 1593-ban tízen itták az áldomást. Más északkelet-magyarországi mezővárosok jogszokásához hasonlóan Miskolcon is az áldomást követő 1 év 3 nap elteltével adták ki a vételi szerződést, időt hagyva az ellenzésekre. Irtványból, szőlőből való kivetésnél az áldomás összege igen magas, 2 forint volt.

249 A vételár sokszor tartalmazta az áldomás díját, mint 1616-ban egy diósgyőri szőlővásárlásnál, ahol a vételár 37 forint 61 dénár az „áldomással együtt, melyet mi magyar nyelven áldomáspohárnak hívunk (Unacum mercipotu, quod nos ungarica lingua Áldomás pohár vocemus)."

250 Miskolcon nem találtuk nyomát a 16. században az áldomáspohár és a tudománypohár a Hegyalján jól ismert megkülönböztetésének,

251 pedig a felek itt is sokszor tesznek tudományt a tanács előtt. A szőlőbirtokot általában igen nehéz, fáradságos, nemegyszer verejtékes munkával, költséggel lehetett megszerezni, még az örökséghez való hozzájutás sem volt mindig a legegyszerűbb. Elveszíteni azonban - annál könnyebb volt. S itt nemcsak a halálra gondolunk, amely a szőlőbirtokon kívül más földi javaktól is megfosztotta aló. század emberét is, hanem sok másra. Örökségből, még ha testamentum erősítette is az öröklési jogot, a rokonság ellenzésével forgathatták ki a birtokost, de a hatalmaskodó földesúr is megfoszthatta jobbágyát birtokától, sőt magától a szőlőtőkéktől is, amint Fánchy Borbála tette, amikor egyik jobbágya szőlejét a földből tövestől és gyökerestől kitépette, amint a miskolciak panaszolták.

252 De a kényszer is elvehette a birtokot attól, aki kénytelen volt azt áruba bocsátani szükségében, vagy adósságát nem tudván megfizetni, hitelezőjénél hagyni. Nemkülönben a város kommunitása is elbecsülhette a birtokot, ha bármilyen okból műveletlenül hagyta tulajdonosa, de ugyanezt tehette egy-egy erőszakos birtokszerző is a tanács segítségével. S akit éppen nemes jogállása akadályozott birtokának megtartásában? Vagy a hatalomváltás, a földesúr személyének, a joghatóság minőségének megváltozása, amely a könnyedén osztogatott adományokat igyekezett ismét földesúri tulajdonba vonni? A birtok megszerzése és - akár a halállal való - elvesztése a birtoklás kezdete és vége. Ami közben van, a szőlőbirtok művelése, az azzal és azzal való gazdálkodás, melynek fő célja: a bor elnyerése a város promontoriumain (12. kép). 247 Uo. 66. 248 Uo. 77. 249 Uo. 991, 218., 317., 368., 387., 450. 250 OL NRA 194/5 251 Balassa II, 1991.51-54. 252 OL NRA 723/41 187