A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GYULAI Éva: A miskolci szőlő és birtokosa a diósgyőri uradalom zálogbirtoklásának első századában (1540-1600)

Nemes szőlők - nemesek szőlei Amint Rudolf király 1595-ös oklevelében

89 is élesen szétvált a személyek nemessége (nobilium) és házuk, telkük nemesi tulajdona {curia nobilitaria) ugyanígy nem beszélhetünk a kora újkori Miskolcon általában nemesi tulajdonról, csak nemesi jogállásúak különböző jogú birtoklásáról. A nemesek egy részének városi jelenléte, tulajdona, mint láttuk, összefügg a diósgyőri vár, mint véghely-katonai erőd és uradalmi központ közelségével. A vár tisztjeinek, officiálisainak nagy része abból a vitézlő rendnek is nevezett katonáskodó rétegből került ki, amely nemesi származásával, ugyanakkor csekély vagy nem létező vagyonával a katonai szolgálat, a török elleni harcban való részvétel segítségével igyekszik magának egzisztenciát, esetleges társadalmi emelkedést szereni-teremteni.

90 Ez a réteg általában nem a város társadalmából került ki, sőt a miskolci ház- és szőlőbirtokosok közé bekerülve személyükben állandóan cserélődtek, hol Szendrőn, hol Egerben, hol Ónodon teljesítve szolgálatot, igyekeztek állomáshelyük közelében birtokhoz jutni. A vár birtokosának, katonai vezetésének változása is igen mobillá tette ezt a mezővárosi réteget, hiszen a hatalomváltás nem egyszer az adományból is kirostálta a vár servitorait. A diósgyőri vár átvételére küldött kamarai biztosok utasításában is számol ezzel a Kamara (1563): „Mivel pedig az elhalt úrnő servitorai talán mind vagy a legtöbbje a szolgálatból el fog távozni, kiváltképp a gyalogosok, akik vagabundok lévén hol beállnak, hol kilépnek, és soha nem szoktak sokáig egy helyen megmaradni, a szükség megkívánja, hogy a nagyságos legfőbb várnagy a lovasok és gyalogosok számát megfelelőre emelje. {Quia servitores dominae omnes aut plerique servitio abibunt, potissimum pedites, quia vagabundi nunc accedunt, nunc recedunt, et nusque diu permanere solent, necessitas requirit, ut M.castellanus noster supremus idoneum equitum peditumque numerum adducat.)"

91 A Kamara is élesen megkülönböztette a személy nemesi rangját és a tulajdon nemesi ill. adómentes, szabad voltát. Aló. század második felére a nemesi jog és a földtulajdon szétvált, nemeslevelet földbirtok nélkül is lehetett szerezni. Amikor 1563-ban a miskolci nemesek: Gombos Pál és Szerafin Kristóf bemutatták armálisukat a kamarai hivatalnokoknak, hogy a jobbágyi kötelezettségek alól mentességet szerezzenek, azok így bírálták el a kérelmet: „Nekik bizony az oklevélben címeres nemességet (arma cum nobilitatione) adományoztak. A városban lévő házukat azonban egykor adókötelesen kapták {domus in oppido tributaria ab antiquó) és nem mentes/szabad ház {exempta non est). Ezért adják meg az összes kötelezettséget."

92 Amikor azonban Szerafin Kristóf a házára és az ahhoz tartozó szőlőkre és szántókra bemutatta exemptios és nemesítési oklevelét, a Kamara elfogadta. „Mivel az oklevél hiteles (authentica), az exemptio érvényes." A Kamara azonban a jövőre vonatkozóan megjegyzi: „Ha valaki ezentúl fundusokat vesz vagy készül venni, azok legyenek adókötelesek {üli tributarii suntó), a szabadságban nem szabad ezeket a telkeket megtartani (in exemptione non contineantur)." Szerafin Kristófnak szerencséje volt! Polgári házát {totalem domum et curiam civilem) csak két évvel előbb nemesítette meg az uralkodó, felmentve mindazon járadékok alól, amelyek a ház után a diósgyőri királyi (!) várhoz jártak.

93 Ez az a ház, melyet nemes Szerafin Kristóf felesége, Goloffy Dorottya örökölt apjától, s ebből a 89 BmLt 1501/bSp. I. l.k. 72. 90 R. Várkonyi Á, 1985. 389-392. 91 OLNRA 722/33 92 OLNRA 266/13 93 Szendrei l, 1890. III. 222. és BmLt 1501/b Sp.I. l.k. 77. 160