A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GYULAI Éva: A miskolci szőlő és birtokosa a diósgyőri uradalom zálogbirtoklásának első századában (1540-1600)

A vásáráról híres Mohi mezőváros urbáriumában szintén összeírtak két majorsági szőlőt, egyet Ernőd, egyet Nyék szőlőhegyén. Ezek valamikor szintúgy oltárjavadalmak voltak, de altaristák hiányában Mohi város lakosai a maguk számára elfoglalták (pro se ipsis occupaverant), tőlük azonban Balassa Zsigmond visszafoglalta a várhoz. A királyi birtoklás emléke Mohiban, hogy a munkajáradékok között régebben szerepelt bor szállítása Diósgyőrből Budára a király szükségletére (ad Regiam necessitatem). „Régi szokásuk volt az, hogy a vár javára bort kocsmáitattak, 4 vagy 6 hordóval, nem többel, a kimért hordókat a bíróra vagy egy esküdt polgárra bízván rá." Mohi vásárain nem kellett a vár javára is kocsmáitatniuk, hanem ki-ki a saját szükségletére tehette, később azonban Balassa Zsigmond a saját és a vár hasznára kötelezte őket a kocsmái tatásra. A mohiak - bár szőlőhegyük nem volt - az elhagyott oltárjavadalmak megszerzésében igyekeztek maguknak saját szőlőt szerezni, de a város kommunitásánál erősebbnek bizonyult a zálogbirtokos földesúr, aki Diósgyőrhöz hasonlóan itt is majorsági kezelésbe vette a birtokos nélkül maradt egyházi szőlőket. Az urbáriumban Mezőkövesd mezőváros az egyetlen, amely nem terményadót fizet, hanem a régi szent királyok engedélye folytán évenkénti 200 arannyal summásan adózik, ami a borkilenced megváltását is magában foglalja. Munkajáradékként (ad servitia) semmit sem szolgálnak, csak azt, hogy évenként két hordó bort kell a diósgyőri vár javára kocsmáltatniuk, mely régi szokásukban néhai Balassa Zsigmond nem tartotta meg őket. Miskolc mezővárosban, hasonlóan Diósgyőrhöz, a vár allodiumához azok a szőlők kerültek, melyek kihalás útján háramlottak a földesúrra, ill. a megszűnt oltárok javadalmait képezték. Miskolcon azonban a zálogbirtokos nem tartotta meg ezeket majorsági kezelésben, hanem továbbadományozta familiárisainak. Ezt a gyakorlatot igen sérelmezte a város kommunitása, s komoly konfliktusok forrása lett a vár urai és a város között. A Nagy szőlő nevű egykori oltárjavadalom, mely a miskolciak szerint 200 forintot is megér, Fánchy Borbála adományként Forgách Simon tulajdonába kerül. Nagyságos Forgách Simon, maga is egri várkapitány 1568-69-ben,

15 Pemflinger Sebestyén diósgyőri várkapitány lányának, Katalinnak férje volt, s valószínűleg ez az a szentgyőrhegyi szőlő, melyet Forgáchné Pemflinger Katalin 1568-ban, öt évvel az urbárium kelte után a Liber Regius bejegyzése szerint elad.

16 A különösen nagy értékű szőlőt valószínűleg járadékmentesen adományozta (donavit) a földesasszony a borkereskedelemben is aktív szerepet vitt főúrnak. Ugyanerről a szőlőről 1563-ban Talpas Balázs és János miskolci jobbágyok azt állítják, hogy fivérüké, Miklós papé volt, s vérrokonság okán rájuk örökítette (ipsis sanguine iunctis legasse), de Fánchy úrnő törvénytelenül elvette tőlük és Forgách Simonnak adta (illegitime ipsis ademisset, eamque Simoni Forgách dono dedissef). A Kamara szerint meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó szőlő oltárjavadalom volt-e, vagy a pap pénzen vette. Ha az előbbi, vissza kell állítani eredeti rendeltetésének, ill. ha az oltárigazgatóságban üresedés van (rectoratus altaris modo vacat), megfelelőbb, ha a váruradalom részeként őfelsége a birtokos földesúri minőségben, semhogy magánemberek szüreteljék termését (convenientius, ut ad arcem possideatur pro Majestate sua tamquam dominó terrestri, quam quod privati homines fructum capiant)}

1 15 Szabó J. Gy., 1982. 32. 16 SzendreiJ., 1904.11. 119. 17 OLNRA 266/13 144