A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - MAKOLDI Sándorné: Győri Elek emlékét őrizze Tokaj

2. kép. Győri Elek: Önarckép 1954. olaj, vászon 33x29 cm (Tokaj város tulajdona), Győri Sándor ajándéka Sárospatak (raktáron). Tulajdonképpen nem látható sehol, itthon nem ismerjük életművét. Az itthon alatt Tiszaladányt értem, ahol született és tulajdonképpen meghalt, s ahol testvére nagy erőfeszítések árán saját házában állította ki képeit, hogy valahol az érdeklődők láthassák. De ő is meghalt, a házat eladták, a gyűjteményt bezárták. Természetesen az idősebbek emlékeznek még rá, a különc falusira, a tréfás-káromkodós, szókimondó parasztfestőre, aki hazajött kapálni Pestről - de képeit nem vették komolyan, sok elkallódott. „Tetszik tudni én tiszaladányi vagyok, az ott van Tokaj mellett... Csak ha a nevét hallom, melegem lesz... Ott voltam kisgyerek..." meséli Bálint Jenőnek 1933-ban. Tokaj volt számára akkor a város, a nyüzsgő szellemi központ, a lehetőség. Nyilatkozataiban később is sokszor tokajinak vallja magát. „1922 tavaszán aztán arra határoztam magam, hogy elmegyek kovácsinasnak, és haladok őseim nyomdokán. Jenéi Gábor, aki Tokajban dolgozott mint kovácslegény, mondta, hogy ott egy mester, egy jó kovácsműhely, s oda kellene egy inas. Egy hétfő reggel be is mentem Tokajba. Jelentkeztem a kovácsmesternél, Henrik Károlynál." (Önéletrajz.) Itt nem sokat maradt, de mindig visszatért Tokajba, később már a képeivel is. „A keretezőnél más képekkel együtt ki voltak téve a képei a kirakatba, meg lehetett venni őket" - meséli egy idős tokaji. „Olyan képeket szeretek festeni, amelyek zajosak. Amiken sok a nép. Már az első képem is ilyen volt. A tokaji hegyet festettem meg rajta" - nyilatkozza Bálint Jenőnek (Reggel, 1933. december 18.) Ez a hegy meghatározó volt életében, Ladányból is jól odalátni, de szüretelni is gyakran jártak át. A tokaji életnek is központja volt, Győri Elek képeinek is sokszor témája. Ha a ládányi síkságot érzékeltetni akarta, azért festette rá, ha Tokajt festette, azért nem maradhatott le a képekről, a panorámáról, a szüretekről, vásárokról. Megihlette a bánya is, a robusztus sziklák, a hegy gyomra. Az élet azonban ezeken is pezsgett, hiszen végül is azt akarta ábrázolni, ahogyan az emberek élnek, éltek, amíg el nem tűnik véglegesen sok szép hagyomány. A háborúk meg is változtatták az életet. „A felszabadulás után valami kisebb545