A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - MAKKAI János: „Mit ránkhagytak a századok...” A Herman Ottó Múzeum régészeti állandó kiállításának megnyitó beszéde

először Centerben kerültek elő, majd azóta a közeli Szentsimonból, valamint a szlovákiai Méhiből és Sajógömörről továbbiak társultak hozzájuk. A hamvakat rejtő urnák gömöri csoportosulása egyelőre tudományos rejtély. Lehet, hogy ez a hármasság két istenanya és az istenfiú ábrázolása, vagy a szent családé (mindkettőt ismeri az ősi égéi mitológia). E szenzációs leletek hatásosan figyelmeztetik a belépő látogatót nemcsak a rendkívüliségükre, hanem a kiállítás jellegére is: a korszakokból nem mindent, hanem a lényeget mutatni be. Egész sereg lelet tanúskodik arról, hogy a bronzkor ezer évének kutatása sem tétlenkedett. Lakódombok tucatjai találhatók a síkságokon (csak Mezőcsát környékén 14 van belőlük), rétegeikből rengeteg minden kerül elő: madár alakú áldozati edények, a lovaglást bizonyító csontzabiák és szíjelosztók (a legkorábbiak nemükben egész Európában), kis nyájakat-csordákat megjelenítő agyag állatszobrocskák, ritka bronztárgyak, mint amilyen a borsodgeszti kardísz is. Kr. előtt 2000 és 1500 körül, a korai bronzkorban tehát művelték már a bronzmesterséget is. A következő középső bronzkorban a korábbiak mellett új lakódombokat is megültek, de előkerültek nagy temetőik is. A kutatás még a harmincas években Tompa Ferenc vezetésével éppen itt végzett nagyszabású temetőfeltárásokat Hernádkakon és Megyaszón, de ezekhez újabbak is társulnak, így Gelejen. A bronzmesterség fejlettségét olyan szép darabok mutatják, mint a nagyrozvágyi bronzcsüngő és egy öntőműhelyhez tartozó ércelvezető, vagy egy gyönyörűen díszített harci csákány. Utóbbinak az edénye azonban már a következő korszakra, a kései bronzkorra utal. Ezt az igazi földvárak (így a bükkaranyosi) és a mívesen munkált bronztárgyak különösen jellemzik, és a földvárak, az elrejtett bronzkincsek és a fegyverek együtt biztos jelei a háborúskodásoknak (csak a bükkaranyosi földvárban négy raktárlelet került elő). Viszály és háborúskodás kétségtelenné válik a következő korszakban, a korai vagy szkíták előtti vaskorban is. Ebből valók a méltán híres fügödi, prügyi és mezőcsáti kincsek, bennük a lovaglással kapcsolatos, keleti típusú zabiák mellett ott van már a legkorábbi vas is. Mindezek kapcsolatban állottak a keleti sztyeppről jövő iráni nyelvű lovas népekkel, a kimmerekkel, akik Kr. előtt 900 körül alighanem elfoglalták a földvárakat. Nyomukban érkeztek 650 körül utódaik, a szkíták, akiknek ritka emléke a miskolci múzeum jelképe, a Mezőkeresztes-Zöldhalompusztán talált arany szarvas. Ezek a népek is okai, hogy országunk keleti része ettől kezdve két évezredig a görög-római civilizált világ helyett kelethez kötődött. Egyetlen kivétellel, hiszen Kr. e. 400 körül terjeszkedni kezdett erre egy másfajta, bár szintén barbár raj is, a nyugati kelták, a vasművesség és pénzverés végső elterjesztői. Sajátos módon a 4. században ők még keveredtek a szkítakori népekkel. Több hullámban hódítva érkeztek el Borsodig, és ezt a sajátos lelettípusok és érmek egyaránt jól jelzik. Kiemelkedő leletük a Csobajról származó füles edény, vagy kantharosz, füleit remek kosfejek díszítik. A legújabb ásatások az M3-as építése során találták meg és emelték ki a terem közepén látható, Kr. e. 1. századi kelta kemencét. A kelta hódítás azonban csak közjáték volt a keleti népek áramlásában, és alighogy a rómaiak elkezdték Pannónia meghódítását, ismét keleti népek vették birtokukba az ország keleti felét. Először a szkíták utódai, a szarmaták jöttek a délorosz sztyeppről. Dél-Borsod síkságjáról főleg telepeik ismertek, kevés sírjukból remek aranyleleteket (ároktői fibula) és ezüst ékszereket (geleji ezüstök) ismerünk a birodalomból való importok mellett, mint egy remek terra sigillata tál Kistokajból. Később germán népek társultak hozzájuk. A vandálok részben a hunok elől menekültek, és inkább a Tiszától északra ültek meg, a gepidák hosszabb ideig maradtak itt, és főleg a temetőiket ismerjük (Tiszakarád). Ok voltak a hunok fő segédcsapatai, de túlélték Attila fiainak bukását, amint azt egerlövői temetőjük 5-6. századi tárgyai 480