A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - VÉGVÁRI Lajos: Munkácsy európai jelentősége

A mű áttekinthető kompozíciója, világos színei, harmonikus összhatása arra kényszerítik az- elfogulatlan kritikusokat, hogy Delacroix hasonló funkciójú műveivel merjék összehasonlítani. E rövid felsorolás azt dokumentálja, hogy Munkácsy sokarcú művész volt, aki a festészet minden műfajában nagyszerűt is tudott alkotni. Nem tévedéseit, hanem vállalkozásának igényességét, alakítóerejének lenyűgöző sokszerűségét, temperamentumát, előadásának sodró hevületét kell észlelni és elfogadni. Már kortársai is a festészet legkitűnőbb teljesítményei közé sorolták a bravúrosan festett Haynald arcképet, melyben Velázquez és Goya értékeinek visszhangját csodálták. Ha csak ezt az egy művét kellene értékelni, akkor is a XIX. század legnagyobb festői között a helye. Ez a megállapítás arra készteti a művészettörténészt, hogy lépjen túl a XIX. századi művészetnek mércéül használt impresszionizmus központú fejlődéselméleten. Ha kronológiai sorrendbe állítjuk mondjuk az 1870-80-as évek alkotásait akkor világossá válik Hans Sedelmayr elméletének a stílus pluralizmusnak a stílusok egyidejűségéről szóló elméletének igazsága. Az olajfestés feltalálása és a reneszánsz szellemiség lehetővé tették az egyes művészek egyéniségének megfelelő, kifejezési módok megvalósítását. Mindehhez még lokális tényezők is hozzájárultak. Elég csak arra gondolnunk, hogy a XVII. században kortársak voltak Rubens és Rembrandt, Hals és Velázquez. Avagy Munkácsy működése idején Monet és Cézanne, Van Gogh és Toulouse-Lautrec, Picasso és Ensor, Gauguin és Renoir. Az egyidejűségek lehetővé tétele megszabadíthat a régebbi művészettörténet stílusdogmatizmusától. Nem vitatható, hogy vannak bizonyos - egy adott történelmi-társadalmi korszakra jellemző általános sajátosságok - ilyen például Munkácsy korában a naturalizmus, de ez az alapállás az egyéni értelmezések és megoldások hihetetlen variációit képes kibontani; például Manet Folies-Bergére bárja című képétől Van Gogh csillagos eget ábrázoló festményéig. Ha ebből a szemszögből nézzük a század utolsó harmadát, akkor a korábbi művészetelméletből fakadó távolságok, különbségek megrövidülnek, sőt akár el is mosódnak. Természetesen különbség van a túlfejlett nyugat-európai és a közép- és keleteurópai művészet között. Hiszen akkoriban nyugaton a művészet egyre inkább a mesterségbeli problémákkal bíbelődik, míg a Rajnától keletre a művészetnek társadalmi hivatása is van: a művészet, az ébredő nemzedék öntudatosulásának fontos tényezője. (Petrovits Elek) Elég csak összevetni Monet Picknikjét Szinyei Merse Majálisával, vagy a stílusában a magyar festőhöz közel álló Szeröv: Lányka a barackkal című alkotásával. Munkácsy tájképfestészete sem zárult a Kukoricással, Jus en Jose-ban festett képei a posztimpresszionizmus felé tendálnak. A mondottakból következik, hogy Munkácsy, Paál, Szinyei Merse művészete nem provinciális jelenség, hanem szervesen beletartozik a XIX. század művészetébe. A stíluspluralizmus elvének megfelelően és adottságaikból fakadóan fejezték ki korukat. Ebben a vonatkozásban különösen nagy szerepe van Munkácsynak, aki nem csupán Courbet művészetének folytatója, de új hangot hozott az európai művészeti koncertbe, a magyarságét, egy a maga sorsát mindig tragikusan megélő nép mentalitását, s ezzel nem csupán honfitársait, de a szomszédos népek hasonló problémákkal viaskodó művészeteit is inspirálta. 456