A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - FÜGEDI Márta: A gödöllői művésztelep és a matyó népművészet

Az első sikerek után többen csatlakoztak a gödöllőiekhez, így 1907-ben odaköltözött Kriesch sógora, a hosszabb római és párizsi tanulmányút után letelepedő Nagy Sándor. Példáját követte Zichy István, Juhász Árpád, 1908-ban pedig Mihály Rezső, Sidló Ferenc, Remsey Jenő. így vált az iparművészeti műhely művészteleppé. A letelepedettek mellett többen időszakosan kötődtek ide. 1909 a teljessé vált művésztelep fontos dátuma, a londoni magyar kiállítás mellett a Nemzeti Szalonban történt bemutatkozás működésük teljes képét nyújtotta. Sorra kapták a jelentős megbízásokat, oktattak az Iparművészeti Iskolában. Az induláskor meghirdetett programot azonban nem tudták a gyakorlatban következetesen végigvinni, stílusuk is megmerevedett, rangjuk lassan visszaszorult, az első világháború pedig végleg szétszórta a telep tagjait. A gödöllőiek is a korszakban nagyhatású ruskini szemléletet vallották, a művészet és a mindennapi élet közelítését szorgalmazták, s a kézművességet az élet minden területére igyekeztek kiterjeszteni. A szecessziós összművészet jegyében szinte minden műfajban dolgoztak. A telep létrehozásában alapvető szőnyegszövés mellett más iparművészeti ágakat is műveltek, bútorokat, lakásbelsőket terveztek, de freskófestészettel, üvegablakok tervezésével is foglalkoztak, és bőrmunkák, kézi hímzések, gyerekjátékok, továbbá könyvillusztrációk és grafikák sora is kikerült a műhelyből. Mind Kőrösfői, mind társai mesterséges kategóriának tartották a képzőés iparművészet közötti különbséget, mert nem az a fontos, hogy valaki monumentális freskót vagy díszpárnát tervez, hanem az, hogy ki mit ad a munkájába. A gödöllői műhely alkotói a ruskini és morrisi kézműipar-centrikus élet- és művészetszemléletet a magyar néphagyományok, a népművészet emlékeinek az „összművészetbe" emelésével egészítették ki. A gödöllőieknek a háziiparhoz, kézművességhez való viszonya tehát speciális volt, művészi programjuk komplexebb, benne a háziipar csak lehetőség volt ahhoz, hogy népművészet iránti érdeklődésüknek és áhítatuknak formát adjon.

4 A népművészetben ugyanis a művészet újraértelmezésének, megújításának lehetőségét látták és találták meg, azt a harmóniát, amelyben a művészet az élettel válik egyenlővé. Ennek alapján, ilyen szellemben kívántak nemzeti művészetet teremteni. A népművészeten alapuló nemzeti művészet eszméjét propagálják: „a népművészet éltető talaját, elevenítő kútforrását képezi minden leendő magyar művészetnek" - fogalmazza meg Kőrösfői.

5 Az „önálló, nemzeti jellegű iparművészet" szinte állandó szókapcsolata volt a kor művészi irodalmának.

6 Ennek forrásául választották a népművészetet, s a népi motívumkincset ötvözve a szecesszió formaelemeivel, egy jellegzetes gödöllői stílus alapjává tették.

7 A hivatalos kultúrpolitika, mivel maga is a nemzeti karakter érvényesítését szorgalmazta, jelentős támogatásban részesítette a gödöllőieket, s megrendelésekkel látta el őket. Koronghi Lippich Elek, a kultúrpolitika egyik vezető személyisége, maga is közel állt Kőrösfőihöz, így fogalmazta meg a korszerű művészetről vallott nézetét:

8 „Emlékezetbe akarom idézni, hogy megvan még a nép, kihez egykor lebocsátkoztak a poéták, s eredményül láthatjuk az újjászületett, örökéletű magyar költészetet, és amelyhez ha lebocsátkoznak művészeink, bizonyára ki fog 4 A gödöllőiek és a népművészet kapcsolatához lásd: Keserű K., 1977. 86-87. és Bellák G., 1986. 21. 5 Kőrös fői Kriesch A., 1913. 352. 6 Vö. Németh L., 1986. 9. 7 A gödöllői műhely esztétikai nézeteiről lásd: Geller K., 1976. 227-241. 8 Koronghi Lippich £., 1903. 247. 418