A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - DÖMÖTÖR Ákos: A Hangony-völgyi bejáró munkások a hetvenes években. (Néprajzi változásvizsgálat)

A munkaerő-felhasználásnak az ózdi iparvidéken kialakult sajátos helyzetéből fakadt, hogy a férfiak túlnyomó része bejáró. így a hosszú évtizedek eredményének tudható be, hogy a férfi lett a család dinamikus eleme, aki a társadalmi változások iránt fogékonnyá vált. A bejáró munkás ugyanis 1945 előtt állandóan tapasztalta a kereslet és a kínálat ingadozásainak reá gyakorolt hatásait. A paraszttal szemben, bérmunkája révén az iparosodó társadalom szakadatlanul változó talaján állt. Fokozottan kellett figyelmét összpontosítania, mert ezt követelte tőle az izzó acél kiömlő áradata. A kereset, illetve a pénz beosztása az asszony kezébe került. A családi pénztár működése elmaradt a korszerű követelményektől, mert az asszony kényszerű módon beleragadt elavult helyzetébe, és műveletlensége miatt elmaradt férjétől. Feszültség keletkezett a bejáró munkás ipari munkamegosztásban elfoglalt helyzete és a családi pénztár működése között. Ezt a diszkrepanciát úgy oldották fel a munkásférfiak, hogy általában jóval fiatalabb nőt vettek feleségül. A később született korosztályokba tartozók - köztük természetesen a lányok - később egyre inkább művelődhettek. A házastársak viszonylag magas korkülönbsége csökkentette a műveltségi szintek eltéréseit. Vizsgálataim szerint az az eset, hogy a férj 6-9 évvel volt idősebb feleségénél, az összes többi korkülönbséghez viszonyítva legmagasabb arányban, 29,4%-ban fordult elő, ezen belül a 41-50 éves férjek 31,8%-os aránya mutatkozott feltűnően kiugrónak. A régi endomágia hatására a rokoni összefonódottság igen erős most is a bejáró munkások körében. Keveset találtam köztük olyan embert, akinek egy vérrokona vagy affinális rokona sem dolgozott volna az ózdi vasgyár egyik-másik részlegében. A rokonsági összefonódottság elemzése során számos lényeges jelenséget vettem észre, amelyet főként a városiasodás idézett elő a faluközösségek hagyományos családi életmódjában. Megváltozott a rokonság fogalma, amelynek értelmezését ellentmondásos változatokban hallottam a Hangony völgyének lakóitól.

11 Lestál István Pásztor 75 éves hangonyi lakos magyarázata szerint a rokonságba elsősorban a szülők, gyermekeik és azoknak leszármazottai tartoznak, de bele kell sorolni a komákat, keresztszülőket és a bérmakeresztszülőket. „Addig tart a rokonság, amíg tartják a kapcsolatot, és össze nem vesznek" - hangoztatta véleményét a tökéletes szellemi frissességnek örvendő öregember. Bartók Jánosné 54 éves bejáró dolgozó nézete az volt, hogy a rokonságba csupán a testvér, az unokatestvér tartozik, és ebből a fogalomból ki kell rekeszteni az elődöket (a nagyszülőket, szülőket) és a leszármazottakat (a gyerekeket). Berta Barnabás 57 éves telepkezelő, kétfajta rokonságot különböztetett meg. Szerinte a vérrokonsághoz a dédszülőkig visszavezethető leszármazottak tartoznak, a „lelki rokonság" tagjai pedig a koma, a sógor. „Jelenleg a rokonság fogalma szűkülőben van" - állapította meg adatközlőm, és a rokonság megszűnését távoli községekbe való átköltözéssel magyarázta. Átalakuláson ment át a rokonság köre: Ózdtól távolodva nagyobb embercsoportra terjedt ki, a gyárváros közelében pedig csökkent a tevőleges kapcsolatot ápoló hozzátartozók száma. A vasgyárhoz közel eső településeken növekvő tendenciát mutatott az egy vér11 Fél i. m. 1944. 5. 382