A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - SZUHAY Péter: A magyarországi parasztság életmódjának változása 1945-től napjainkig

a falusi szolgáltatások bonyolult rendszere alakult ki, addig az 50-es években ezek gyakorlatilag felszámolódtak. Az 1940-es évek végétől a korábban polgárosult, árutermelőnek nevezhető módos paraszt polgárságot, majd a középparasztokat a permanens osztályharc jegyében „likvidálták". A falu társadalmának stabilizálódása a tszszervezéseket követően a 60-as évek közepétől figyelhető meg. Részben ettől az időtől kezdve válik jellemzővé a kettős foglalkozású struktúra, mely szerint a háztartások munkavállalói egyaránt kötődnek az ipari és mezőgazdasági megélhetéshez. A valódi fellendülést a tsz segítségével működtetett háztáji gazdaságok adják. A háztáji gazdaság kicsiben leképezi a korábbi nagyobb birtoktesteken folyó gazdálkodást, vagyis lehetőséget teremt az intenzív kertkultúrák művelésére, az árutermelésre vagy a vegyes gazdaság folytatására. A korábbi időszakhoz képest a fejlett és fejletlen régiók megoszlásában némi átrendeződést tapasztalhatunk. Egyes régiók a korábbi mezőgazdasági fejlettségükhöz az árutermelő lehetőségekhez képest lecsúsztak, míg azok a területek, melyek korábban hátrányos helyzetű mezőgazdasági övezetek voltak, a szocialista iparosítással párhuzamosan fellendültek, s a kulturális szokások és reprezentáció mintaadóivá váltak. Ez azt jelenti, hogy pl. az Északi-középhegység nehézipari vidékein, Salgótarján és Miskolc között a 60-as évek végétől kezdve nagyfokú felhalmozást, a viseletek és ünnepi szokások virágzását írhatjuk le. Ez a régió a radikálisan új építkezési formák területén is mintaadóvá vált. A tanulmány egyik fontos megközelítési szempontja annak vizsgálata, hogy a falusi társadalom milyen szinten működik az egyének és közösségek kooperációjaként; az individuális egyéni és családi döntéseknek milyen szerepe és mekkora területe ismerhető fel, a modernizáció ellenére az egyes egyének mennyire viselkednek elfojtott individuumként, a falusi társadalom mennyire írható le differenciált vagy azonos értékrendű kiscsoportok terepeként, vagyis a hagyományos népi kultúra jelenléte nem archaikum, illetve modernizációfüggő, hanem alapvetően közösségfüggő. Ebből logikusan következik, hogy amennyiben az ember magát alapvetően „X" falusiként határozza meg, kötődésének és kulturális rendszerének alapvetően lokális keretét adja, mely továbbfejlesztve ezt nagyobb körökké bővítve, regionális dialektusokká fejleszti, melynek következtében a kultúrának számtalan olyan szimbolikus megnyilvánulási formája dolgozódik ki, mely alapvetően a lokális csoportok identitását másoktól való megkülönböztethetőségét fejezi ki. Vagyis miközben a nemzeti kultúra tovább és továbbra is egységesül, addig a népi kultúra bármiféle központi intézkedések ellenére is lokális alapon tovább differenciálódik, él és virágzik, melyben nagyobb arányban élnek modernizációs és gyáripari eszközökkel és eljárásokkal. A látszólagos globalizálódás ellenére azonban továbbra is működik a lokális és osztálykultúra. WANDEL IN DER LEBENSWEISE DES UNGARISCHEN BAUERNTUMS VON 1945 BIS IN DIE GEGENWART Mit diesem Essay wird der Versuch unternommen, die kulturellen Aspekte der Geschichte der ländlichen Gesellschaft Ungarns nach dem zweiten Weltkrieg sowie die Veränderungen ihres kulturellen Systems aufzuzeichnen. Ursprünglich sollte diese Studie Teil eines agrarhistorischen Nachschlagwerkes werden, in dem Arbeiten sowohl aus demografischer, als auch soziologischer wie auch geschichtlicher Annäherung erscheinen sollten. Teils war es jedoch Geldmangel, teils aber auch das Versäumnis mehrerer Autoren, die das Erscheinen dieses Nachschlagwerkes verhinderten. Die Zeitspanne nach 1945 in mehrere Epochen aufschlüsselnd, stelle ich in der 369