A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - D. MATUZ Edit: A kyjaticei kultúra földvára Bükkszentlászló-Nagysáncon

A répáshutai Pongor-lyukból késő bronzkori cserepek kerültek elő, ennek alapján felmerült annak a lehetősége, hogy ezt a helyet is erődítésnek használták.

56 A közelben levő Miskolctapolca-Várhegyről kisebb feltárásból (1931), szórványként (1975), majd Hellebrandt Magdolna leletmentéséből kerültek elő késő bronzkori, kora vaskori leletek.

57 A Miskolc területén (Dudujkadomb, Rendező-pályaudvar, Soltész-Nagy Kálmán utca, Sajópart, Királydomb, Diósgyőr középkori vár) és a környékbeli barlangokban (Vizesbarlang, Háromkúti barlang, Szeleta-barlang, Büdös Pest-barlang, Herman Ottó-kőfülke, Herman Ottó, Puskaporos-barlang, Kőlyuk-barlang, Névtelen-barlang) is megtaláljuk a kyjaticei népesség leleteit.

58 A kutatás nem teljes a területen, az említett leletek sem egyidejűek, egy részük a kyjaticei kultúra korai és középső szakaszából származik. A barlangi leletek nagy része késő kyjaticei, ezek viszont már nem tartoztak feltétlenül a bükkszentlászlói földvár vonzáskörébe. így azt tudjuk megállapítani, hogy a kyjaticei kultúra népe fennállása során kedvelte a hegyvidék és az Alföld találkozásánál fekvő vidéket, viszonylag sűrű települési hálózatot hozott létre, valamint azt, hogy feltehetően a bükkszentlászlói földvárat is „kiszolgálófalvak" vették körül. Az állatcsontanyag vizsgálata Bökönyi Sándor megvizsgálta a Bükkszentlászló-nagysánci település állatcsontanyagát. Megállapításai szerint a lelőhely állandóan lakott településként megfelelő hely volt a háziállatok tartására. A kevés állatcsontanyagban nagy háziállattúlsúlyt talált (85 háziállatcsontból 5 ló, 27 sertés, 11 juh, kecske, 42 szarvasmarhacsont volt), a vadállatokat csak egy-egy vadmacska és halcsont képviselte.

59 A leletanyag értékelése, a település története A 15,15 ha területű település nagyon kis részét, a Nagy sánc területének ÉK-i felén kb. 240 m

2-t tárt fel Párducz Mihály. A nagy gyakorisággal előkerülő szórványleletek azt bizonyítják, hogy a földvár teraszos, letelepedésre alkalmas nagyobb része lakott lehetett. Leletanyagunkban kevés a pontosabb kormeghatározásra alkalmas egész edény. A formákra sok esetben csak következtetni tudtunk. Az edénytöredékek, díszítménytípusok vizsgálatánál láttuk, hogy sok az általánosan használt késő bronzkori, kora vaskori motívum (turbántekercses, síkozott peremtöredékek, tagolt bordák, lapos fogófülek stb.) és a kyjaticei kultúra klasszikus anyagára jellemző díszítménykincs (vízszintesen és függőlegesen bekarcolt, besimított, kanellurázott töredékek). Feltevésünk szerint a település a kyjaticei kultúra klasszikus időszakában, a Ha A

2 és a Ha B, periódus idején (i. e. 10. században, és az i. e. 9. század elején) népesülhetett be és élte fénykorát. Ez jelentené a Párducz Mihály által a sáncátvágásban megfigyelt szintet, amihez a tüzelési nyomok, az átégett meszes réteg és a település nagy 56 Hevesi A.-Hir J.-Ringer Á., 1983. 59-60. 57 Hellebrandt M., Rég Füz 1978. 17.; Kemenczei T., 1984. 131. 58 Hellebrandt M., 1973. 591.; Kemenczei T., 1984. 41., 131-132., LXXXIX. t. 5-10., CV. t. 1-11., CVI. t. 1-10. CVII. t. 1-9., 11-15., CVIII. t. 1-14., CIX. t. 1-8. 59 Bökönyi S., 1968. 289.; Uő: 1974. 34, 389.; Nováki Gy., 1975. 74. 31