A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - UDVARI István-VIGA Gyula: A Kárpát-medence peremén (a 18. századi Liptó vármegye történeti néprajzához)

vák hegyi pásztorkodás karakteresnek vélt formája. A megye északi hegyvidékét, főleg a Tátra területét csak a 16-17. században népesítették be a juhászok. A rétek és a hegyi legelők gazdagsága elősegítette a juh- és marhatartást, ami biztosította a megélhetést, ugyanakkor nyersanyagot adott a ruházathoz is. A lengyel határ mentén telepített juhászok lengyel oldalról a határ őrzésével is meg voltak bízva.

46 Különösen Liptó - elsősorban a Tátra-vidék - juhászata, annak formája és termékei, elsősorban a liptói sajt és túró jelentek meg szinte kivétel nélkül a Felföld gazdagságát és gazdaságát bemutató munkákban. Magda Pál szerint: „Sok és jó legelőjük lévén a liptóiaknak, dicsekedhetnek sok és jó vajjal, híres és zsíros sajttal, s túróval, melyet Besztertzén, Pozsonban, s másutt szép haszonnal eladnak. A szarvasmarha apró, s nem szép, de a tehén sok tejet ád. A számos juhnyájaknak gyakorta megártanak a nagy hidegek. A sertés számára sem makk, sem, kukorica nem terem. A ló kevés, a mely van is erőtlen."

47 Fényes Elek feljegyzése szerint: ,JL6 kevés van, azok kicsik, erőtlenek. Tehenei is hitványak, tejet azonban sokat és igen jót adnak. De nagyobb figyelmet érdemel a virágzó juhtenyésztés, mert a juhtej nemcsak több családot táplál, hanem belőle készített túróból nevezetes sommá pénz is jön be."

48 Bár évszázaddal későbbi vizsgálatunknál, érdemes idézni - a gazdálkodás jellegéhez - még egy leírást: A hegyvidék nagyon soványan terem, ezért a tátravidéki hegylakos leginkább csak „baromtenyésztésre" szorul, s azzal szorgalmasan foglalkozik. „A vaderdők közepén levő, polánoknak nevezett hegyi rétek, s a gazdag fenyvesek fölötti gyepes helyek, kivált juhoknak, felséges legelőül szolgálnak. E helyekre szokták a juhászok vezetőjükkel - ki a község bizalmi férfija szokott lenni -, nyájaikat kihajtani."

49 Az úrbérrendezés iratanyaga természetesen nem alkalmas önmagában az állattartás szerteágazó kérdéskörének megvilágítására. így elsősorban a tartásmód és a haszonvétel vonatkozásában igyekszünk adatokkal szolgálni a 18. századi gazdálkodáshoz. Úgy gondoljuk, hogy a vázlatszerű adatok is tanulságosak a hegyvidéki pásztorkodás történeti rétegeinek feltárásához. A 18. század a Tátra területén a havasi pásztorkodás virágkora.

50 Forrásunk nem alkalmas a tartásmód táji típusainak elkülönítésére, de mind a felföldi, mind a magashegyi tájakon vegyes tartásmódot sejtet. Ennek két fő bázisa volt: a hegyi, jobbára erdei és havasi legelők, illetve a zárt határú falvak - lényegében hasonló adottságú - legelő területei, másrészt pedig a vízmenti, még inkább az erdei kaszálók fű termése. A legelővel való ellátottság az egyes települések esetében eltérő volt, ami kihatott az állattartó gazdálkodás egész lehetőségére, illetve részben kiegyenlítődött a jószágállomány más legelőre való hajtásával. Csak általában igaz tehát a jeles statisztikus megfogalmazása, megállapítása mögött az egyes települések differenciált lehetőségei húzódtak meg: „Liptónak hegyei rakván lévén orvosi s más jószerű füvekkel, legelői, rétéi olyan jók, hogy e részben egy vármegye sem vetekedhetik vele. Ezt bizonyítják a híres liptói sajt, túró, vaj, melyek jó részét teszik a megyei kereskedésnek.

51 46 Kniezsa István 1934. 62-73.; Makkai László 1985. 1454.; Pechány i. m. 416-^19.; Podolák, Ján 1992. 47-60.; A bőséges néprajzi irodalom szintézise újabban: Paládi-Kovács Attila 1993. 77-80. 47 Magda i. m. 214.; Több leírás alapján arra következtethetünk, hogy a nagy szarvú, szürke magyar marhát Liptóban nem tenyésztették. Vö. Márkus Mihály 1964. 467-470. 48 Fényes i. m. II. 154. 49 A liptói juhászok szállásaihoz lásd még: Zathureczky János 1899. 119-124.; Bél i. m. 182. 50 Paládi-Kovács i. m. (1993) 253-256. 51 Fényes i. m. II. 153. 268