A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - UDVARI István-VIGA Gyula: A Kárpát-medence peremén (a 18. századi Liptó vármegye történeti néprajzához)

vához hasonlóan - árpából sütnek kenyeret, s abba zabot kevernek, hogy jobb íze legyen.

25 A Vág völgyéről Magda Pál 1819-ben írja:

26 „Kevés és apró szemű búza, nem sok, de jó, és sok lisztet adó rozs, nagy szemű és elég árpa, legfőbb zab mind a lovak, mind emberek táplálásokra. Főzelék amennyi szükséges, kivált borsó... és haricska. Krumpli is mindenütt elég; gyümölcs sovány is kevés is..." A szőlő nem terem meg, s kevés a gyümölcs is: csupán két település bevallása tesz említést a belőle származó haszonról, illetve az azzal való szolgáltatásról (Madacsán; Tepla). Vannak települések, amelyek a gabonavetés teljes hiányáról számolnak be (pl. Boca mezőváros), de tanulságos idézni az egyik legnagyobb település, Németlipcse be vallatását, melynek lakói - káraik között - vallják: „Határuk nagyobb részben a hegyekben fekszik, messze van a várostól, éppen ezért nehezen trágyázható, művelhető, ezen kívül agyagos; részben köves, tehát nagyobb részben terméketlen, sőt záporok is károsítják, némelyik helyen pedig áradások."

27 A 18. században is folyamatosan zajló erdőirtások érdemben nem tudják már tágítani a szántóföldi művelés kereteit, így a helytartótanács Liptót mindig is a consumens vármegyék közé sorolta, amelyek nem voltak képesek fedezni mezőgazdaságukkal a lakosság szükségletét. (Ezért a vármegye pl. olcsóbb sót kapott a kormányzattól, de más „kedvezményekben" is részesült.) A hiányt csak súlyosbították a rossz utak, s ezek együttesen mindig rendkívül magasan tartották a gabonaárakat.

28 A magasabb térszíneken, a szántóföldek fogyásával egyre nagyobb jelentősége volt az állattenyésztésnek. A magas térszíneken a havasi legelők, erdei irtványok, hegyi rétek és kaszálók adták a gazdasági élet alapját. Az erdős, hegyes részeken a völgykatlanokba szorult, vagy irtványokon létrejött apró falvak életmódját az állattartás vagy a kezdetleges földművelés jellemezte.

29 A múlt század közepének utazója szerint: „... Oszada, Alsó és Felső Revucza helységeket érintvén, mindig kevesbülnek a szántóföldek, melyek terményei között már a pohánka is gyakrabban előfordul. Itt a hegyi kaszálókon és szántóföldeken a terményt póznahágcsóra fűzik, így biztosítván a záporesők ellen az idevaló úgy is szegénységgel küzdő, és csak vászon, faedény, vaj, túró készítésével foglalkozó lakosoknak egyedüli reményét."

30 A múlt század elején a magashegyi pásztorkodás a néprajzi leírásokban a liptói szlovákság karakteres foglalkozásai között kapott helyet. (Az állattartás kérdéseiről alább részletesebben is írunk.) A 19. század közepének leírásában pedig már nagyon markánsan elválik egymástól a hegyvidék és a Vág-völgy szlovákságának foglalkozása, életmódja, viselete, építkezése, de még külsejében, s a „népiélekben" is eltérések fogalmazódnak meg. Hasonlóan megkülönböztetik a Tátra szlovákjait a hegyek galíciai oldalán élőktől is.

31 Az eddigiek is sugallják, hogy a mezőgazdálkodás Liptó vármegye gazdaságának csak egyik, s nem is legfontosabb pillérét képezte. A kiterjedt erdőségek, s a gazdag ásványi kincs, az azok feldolgozására - különböző fokon - szerveződött ipar, illetve mindezek folyamatos lüktetése, szimbiózisa biztosította a népesség meg25 Bél i. m. 126. 26 Magda i. m. 214. 27 Udvari István 1991. 302. 28 Szmrecsányi Arisztid 1888. 44-45. 29 A táji feltételekhez lásd még: Etnograficky Atlas Slovenska (továbbiakban EAS.) 5-6-7-8. térképlapok. 30 Jancsik Endre 1861. 497. 31 Hazánk s a Külföld 1865. II. 616-618. 262