A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - FARAGÓ Tamás: Házassági szezonalitás Magyarországon a 18-20. században

dalmak időzítése figyelmen kívül hagyta, akkor ebből bizonyos mértékig a szóban forgó vidék iparosodására, a gazdaság kommercializálódására és regionális specializációjára lehet következtetni (Kussmaul 1985). A házaságkötésről tudjuk, hogy sokkal inkább társadalmi, mint demográfiai esemény. Maga a házasságkötés ténye, csakúgy mint az aktusok számának és arányának szezonális ingadozása igen nagy mértékben demográfián kívüli tényezőktől (gazdaság, jogi szabályozás, szokások) függött. Ezért éppúgy vitára ingerlőnek látszik mind az a megközelítés, amely a szezonalitási mintákat döntően a szokásokra és előírásokra vezeti vissza {Cressy 1985), mind pedig a jelenséget dominánsan gazdasági tényezőkkel magyarázó hipotézis {Kussmaul 1985). A tapasztalati adatok azt mutatják, hogy két azonos szerkezetben, azonos szinten gazdálkodó közösségnek lehettek eltérő házassági szezonalitási mintái, ugyanakkor tény, hogy - különösen vidéken - a mezőgazdasági munka kalendáriuma fontos szerepet játszott a különböző családi és társadalmi események időzítésében. A kérdést azonban nem pusztán azért érdemes vizsgálni, mert bonyolultabb összetevők sejthetők a hátterében. Bár a házassági szezonalitás csak indirekt módon lehet mutatója gazdasági-társadalmi szerkezeteknek, valamint ezek változásának, igaza van azonban Ann Kussmaulnak akkor, amikor vizsgálatának jelentőségét azzal támasztja alá, hogy nincs még egy ilyen mutató, amely időben ilyen hosszú távon és tartalmilag ilyen konzisztens módon állna a társadalomtörténész, néprajzos vagy történeti demográfus rendelkezésére. Sőt, ehhez hozzátehetjük azt is, hogy nincs még egy ilyen mutató, amely ennyire alkalmas lenne regionális és nemzetközi összehasonlításokra. Ez utóbbi jellemzők voltak végül is azok, amelyek jelen vizsgálat elindítására ösztönöztek. A házassági szezonalitás kutatásának eddigi eredményei Magyarországon A házassági szezonalitás iránt Magyarországon eddig a legtöbb érdeklődést a néprajz tanúsította. Nálunk - ahogy általában Kelet-Európában -, eltérően az angol és amerikai kulturális és szociálantropológia művelőitől, a néprajzkutatók kezdettől fogva nem idegen társadalmakkal, hanem saját népességük szokásaival, kultúrájával, társadalmával foglalkoztak (Hofer, 1970). Nem meglepő tehát, hogy a magyar néprajz kialakulásának kezdete, a múlt század közepe óta igen intenzíven érdeklődött az esküvői és lakodalmi szokások iránt, és terepmunkája során gyakorta szolgáltatott a házassági szezonalitásra, illetve annak összefüggéseire vonatkozó, elsősorban szöveges adatokat, megfigyelési eredményeket. Kétségtelen, hogy ezek a megfigyelések és leírások az egyes kutatók érdeklődéséből következőleg térben és időben egyenetlenül szóródtak - van korszak, amikor több az adatközlés, van amikor kevesebb, mint ahogy egyaránt előfordulnak a néprajzosok által preferált, illetve szinte teljesen érintetlenül hagyott régiók -, mégis sok szempontból igen fontosak a publikált eredmények. Egyrészt számottevő mennyiséget tesznek ki (több mint 200 esküvő- és lakodalomleírást volt módom használni), másrészt olyan gazdasági-társadalmi körülményeket, a házasodási szokásrendszer számos olyan összefüggését rögzítik, melyekre a sok szempontból pontosabb, de szűkebb spektrumú, főként számszerű adatokra támaszkodó demográfiai elemzés nem képes. Nagy hibájuk viszont az, hogy a kutatókat általában jobban érdekelték a színes népszokások, mint az esküvő időzítésének ténye. Ebből következőleg ez sok esetben egyáltalán nem, vagy csak rendkívül szűkszavúan került rögzítésre (ez az oka annak, hogy az átnézett lakodalomleírások száma kb. háromszorosa volt annak, mint amit végül ténylegesen használni tudtam). A másik ehhez kapcsolódó probléma abból keletkezett, hogy a néprajzosok 240