A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - HOFFMANN Tamás: A szántóföld művelése Európában

re, mely teljesen és hitelesen bizonyítja keletkezésének és használatának körülményeit. Ezzel szemben bőségesen rendelkezésünkre állanak azok az információk, amelyek egy - már-már szinte - letűnőben lévő korra vonatkoznak, ám a dolgok természete folytán sok mindent megőriztek abból az időből, mikor is még alternatíva nélkül határozták meg a dolgok alakulását. A mindennapi élet históriájának kutatója nap mint nap tapasztalja a mondottakat, annak ellenére, hogy az, aki ennek a tudományágnak művelésére vállalkozott, be is mutatja az információban szegény folyamatokat is. Ez persze ellentmondásos helyzet, de alighanem ennek az ellentmondásnak a feloldására találták fel a tudományt. Összefoglalva a mondottakat: számomra meglehetősen valószínű, hogy a prehistorikus kezdeményezések eredménye, ez a korszakalkotó találmány, az eke és szántástechnológiája több korszakon át alakította ki az európai kultúrtájat. Az első korszakban elterjedt a Közel-Keletről származó találmány. Meghódította a Földközi-tenger medencéjét és behatolt Északnyugat-, nemkülönben Közép-Európa tájaira. Mindenütt alkalmazkodniuk kellett a talaj eltérő adottságaihoz. Ahol kevesebb volt a talaj nedvességtartalma, gyakorta használtak talpas ekét és talán ott is, ahol eleve füves mezőket kellett művelniök. Ezzel szemben a karóekék a hegyvidékek és később az alacsony termőképességű kelet-európai erdőségekből égetett tisztások művelésére volt használatos. Ez az utóbbi szerszám különféle formai megoldásokkal - végül is a peremterületeken maradt meg használatban és letagadhatatlan, hogy a kelet- és észak-európai erdőövezetet meghódító pionír földművesek felszereléseként csak a szántástechnológia történetének második felében, jobbára az időszámításunk utáni évezredekben terjedt el. A talpas ekék megmaradtak használatban a mediterrán tájakon, ellenben a kontinens belsejében átadták helyüket az elmúlt háromezer évben a csoroszlya-eke és a szimmetrikus talpas eke együttes szerszámhasználatának. Ez a megoldás végül is az Ibériai-félszigettől egészen Skandináviáig, másrészt a közép-európai tájakon át Ukrajnáig elterjedt, azonban az a szimmetrikus vasú ekék használatának mintegy kétezer esztendeje alatt Északnyugat- és Közép-Európában visszaszorult - kivéve a magas hegyvidékeket és Skandináviát, ahol az elmúlt fél évezredben foltszerű, már össze nem függő zónában képviselte a múlt technológiai találékonyságát. Az aszimmetrikus vasú ekék a sorban a legfiatalabbak. Ezeknek nagy része csoroszlyával és taligával van ellátva. Mindenütt ezeknek alkalmazására tértek át, ahol a fáktól és gyökereiktől már megtisztított, nehéz, kötött talajokat kellett művelniök. A folyamat morzsalékos talajokon indult el vagy legalábbis kezdeti sikereit itt érte el, elsősorban Északnyugat-Európában az elmúlt két-két és fél évezredben. Az utóbbi szerszámokkal mindenütt barázdát szántottak már, sőt ezeknek a középkorban fejlettebb - a talaj vízháztartását kedvezőbb feltételekkel kondicionáló - megoldásai alakultak ki (pl. a bakhátak kiképzésével). Ezek a változások mind arra irányultak, hogy a talaj művelésének módját tökéletesítsék. Eleinte - a túróekékkel - hosszanti és keresztirányban egyaránt megszántották a földet. Ezért négyzet alakú parcellák jöttek létre. Dél-Európában a földmérés technológiája, a mértékek rendszere voltaképpen ezen a gyakorlaton alapul és a parcellák beosztása is magán viseli mind a mai napig a meghatározó technológia bélyegét. Ezt a rendszert a barázdát szántó ekékkel változtatták meg, amelyet csak ott tudhattak eredményesnek, ahol a talaj már kellően morzsalékossá vált és a művelést nem akadályozták a fák gyökerei, valamint más növényi maradványok. A csoroszlyaeke és a szimmetrikus (majd aszimmetrikus) vasú talpas ekék használatával ennek előfeltételeit teremtették meg. A barázdát szántó ekék parcellái hosszan nyúlnak el, nadrágszíjföldek. A taligával felszerelt, talpas, kormánydeszkás, aszimmetri234