A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - HOFFMANN Tamás: A szántóföld művelése Európában

lől délkeleti irányba. Nem jut el azonban sohasem a mediterrán világba, másfelől észak és kelet tűlevelű erdeinek tisztásaira. Ezzel szemben több mint valószínű, hogy aránylag korán (talán már a római időkben) sikerrel alkalmazták a Német Síkságon és általában mindenütt Északnyugat-Európában, ahol egyelőre még nem voltak ugyan földesúri gazdaságok, ám a parasztok mindenütt könnyen művelhető, morzsalékos, igaz: keveset termő, többnyire homokos talajokon gazdálkodtak, tehát eleve arra törekedtek, hogy minél nagyobb földdarabokat szántsanak fel és vessenek be. Egyáltalában nem valószínű, hogy a szóban forgó találmányt is ők kísérletezték volna ki, sokkal inkább arra kell gondolni, hogy ők átvették déli szomszédjaiktól és sikerrel alkalmazták talajnedvességben ugyancsak bővelkedő földjeiken. A leletek azt szuggerálják, hogy ezeket a szerszámokat jó hatásfokkal elsősorban a római majorságokban használták (és talán a találmány is ehhez az üzemtípushoz köthető!). A korai középkor és az érett középkor írásos emlékeiben szintén a majorsági használat tűnik kronológiailag korábbinak, mint a paraszti gyakorlat, bár letagadhatatlan, hogy a technológiát (nem utolsósorban a földesurak robotkövetelményeinek eleget téve) idővel átvették a jobbágyok is. Ezzel azonban megváltozott gazdálkodásuk rendje is. Ezt a nagy történelmi fordulatot több mint egy évezreden át készítették elő a technikai haladás kis, egymástól elszigetelten érvényesülő változásai. Meglehet, hogy a történtekről a nyelv, illetve a nyelvészet jóvoltából tudunk csak valamit. Az elmúlt két évezredben az aszimmetrikus vasú barázdát szántó ekék neve a legtöbb európai nyelvben (Pflug, plog, plug stb.) mintegy rárétegződött a bronzkori kifejezésre, az ar-terminológiára (aratrum, Ari stb.), a régi szerszám (megnevezéseivel egyetemben) már csak a Földközi-tenger mellékén, illetve Skandináviában maradt meg. A galloromán nyelvterületen a *plog nem jutott érvényre, helyette a latin carruca (ez az eketaligát jelentette, s innen magát az ekét) vált elfogadott kifejezéssé. Franciaországban, ahol észak és dél agrárcivilizációja a két nagy történelmi korszak tényeit két különböző rendszerként őrizte meg egészen a modern időkig, nyelvföldraj zilag elhatárolja a délen használatos araire, illetve az északi charrue a történelmi folyamatok tartományait egymástól. Nyilvánvaló az is, hogy ezek a kifejezések a szerkezetileg teljesen átalakult eszközökre vonatkoznak, továbbá, hogy a szerkezeti átalakítás egyes fázisait képviselő példányok megsemmisültek, illetve terminológiájuk kikopott a társadalom nagy kollektív emlékezetéből. Az átmenet technológiája és szerszámai Vannak azonban olyan kisebb övezetek is (a két nagy eketartomány) érintkezésének határán, ahol az átalakulás folyamata megsejthető. Az Alpok vidékén, másfelől Skandináviában ismerték még a múlt században a szántásnak azt a módját, amikor egy csoroszlyával felszerelt gerendely, tehát egy csoroszlya-eke nyomába szántottak bele egy szimmetrikus vasú ekével. Ez az „elő-" és „utó-"eke még nem szánt barázdát, de a megoldás figyelemre méltó kísérlet arra, hogy tökéletesebb talajmunkát végezzenek. A technológiát ismerték Skóciában, a Pireneusokban és a Kaukázusban is, tehát a barázdát szántó ekék elterjedésének peremterületein több helyütt is. 221