A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - HOFFMANN Tamás: A szántóföld művelése Európában

Újabban a „kelta földek" maradványaira leltek a Német-Középhegységben és Hessenben, valamennyi lelet a kései bronzkorból és a rómaiak előtti vaskorból való. Minthogy ezek még csak elszigetelt esetek, összefüggő rendszerre nem engednek következtetni. Szántóföld és település. Eltartóképesség Még több a bizonytalanság a régészeti emlékek értelmezésekor abban a kérdésben, hogy egy-egy településen hány család élt. Az épületek kronológiai rendjét ugyanis úgyszólván soha sem lehet megállapítani. Meg kell elégedni azzal, hogy voltak magános tanyák és voltak olyan települések, ahol néhány család lakott. A közel-keleti vagy a dél-európai méretű nagy, olykor több száz család által lakott falu azonban az Alpoktól északra sehol sem volt. A régészeti feltárásokból arra lehet következtetni, hogy Északnyugat-Európában és Közép-Európában 2-100 ha-nyi szántóterületen gazdálkodtak ott, ahol a túróekéket használták. (Persze a művelt területeknek csak egy-egy foltját tárta fel az ásatás!) Volt ahol 500 ha kiterjedésű szántóföld-komplexusra találtak. A többség talán 80 ha-nyi lehetett, bár a leletek egyharmadában a szántóterület kiterjedése nem haladta meg az 5 ha-t sem. Az 5-10 ha-nyi szántóterület a leletek 20%-át teszi ki, s mindössze 25% haladja meg a 20 ha-t. Ezek az adatok mind azt mutatják, hogy a szántógazdaságnak alárendelt szerepe lehetett, hiszen a földek egy részét bizonyosan nem művelték. A 10 ha-nyi szántón termett gabonának legalább öt család, 25-30 ember cereália-szükségletét kellett fedezni. Jó termésű évben az elvetett mag kétszeresét takarították be, s egy ha-nyi föld legfeljebb 300-500 kg gabonát termett. Minthogy ennek csak a felét használhatták fel, végeredményben 150-250 kg gabona jutott az egész falura, tehát fogyasztónként mindössze 5-10 kg - évente. Területmértékek Formailag az ilyen földek látványa a római földmérők parcelláira emlékeztet, arra a rendszerre, ami Itáliában, Dalmáciában, Dél-Franciaországban, az Ibériai-félszigeten sok példával (és főleg légi fényképpel) gazdagította az ókori gazdálkodás továbbéléséről szerzett ismereteinket. Az Alpoktól délre, illetve északra háromezer évvel ezelőtt kialakult szántógazdaság egységes voltát sejtetik a földmértékek is. A földet (hosszúságában) Portai mérték. (Latin: pertica, virga, német: Rute, angolszász: rod. Mérték zsinórral (kötéllel) is. Latin: funiculus, ó-svéd: rep, ó-dán reb (ez a gyakorlat az északi népek törvényeiben is kanonizálódott). A leggyakoribb fogalom (és gyakorlat) a láb és az öl használata volt. Az arányok váltakoztak, de többnyire 1 öl = 2-1,5 láb. Jellemző az egykori gyakorlatra, hogy a régi bajor mértékek szerint a szántóföld egysége (Lex. Bay. I, 13) ugyanaz, mint az angolban: 4x40 bot. A bajor bot = 10 láb, miként a friz jerde (bot). Érdekes, hogy a rómaiak nem ismerték azt a fogalmat: kötél, noha északon általánosan használták és a görögök szintén éltek vele (orgyia). Az északi és a római öl 1,5 láb, másrészt a nyugati germánoknál és a rómaiaknál a bot volt a gyakori mérték. A római mérőbot 10 láb volt, a bot és a kötél megközelítőleg azonos hosszúságú. A rómaiak szántóterület-mértéke a iugum (és ez egyben földmérték is), mint az ofn. iuh (az osztrák Joch), illetve a iugerum, az angolszász gycer, az ofn. iuhhart. (A iugum jelentése a járom, az egy pár ökörrel vontatott teher, azaz eke!) Vimose (Fyn) dániai lelőhelyen egy - 250 körűire datálható mérőbotot találtak, amelynek mérési rendszere a római lábnak felel meg. Byrsted (Jütland) területén szántóföldeket tártak fel, amelyek a római öl segítségével mérhetők. A lelet az 217