A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - TOMKA Péter: Belső-Ázsia a magyar népvándorlás kori régészet látókörében (magyar és angol nyelven)

zelmúltban tanulmányozott vagy még ma is tanulmányozható a népvándorlás kori élet számos formája, ahol a feltárt források (a kínai könyvek, a türk feliratok, a Mongolok Titkos Története, a gazdag altáji és Bajkál-vidéki néprajz) állnak rendel­kezésre, amelyekkel - szerencsés esetben - magyarázhatjuk, érthetővé tehetjük a sztyeppe Ny-i végén tapasztaltakat. Következik ebből, hogy a magyar népvándorlás kori régészet mindvégig érzé­kenyen figyelte Belső-Ázsiát. Még külön romantikus szimpátiával is, hiszen kezdet­ben errefelé sejtették a magyarság gyökereit, de ettől függetlenül is: a hun, az avar néppel való érzelmi azonosulásnak mély és messze vezető szálai vannak, amelyek közül csak egy a nemzeti büszkeség, amely akár mondvacsinált dicső ősöket kíván magának, akár összehasonlítani próbál: lám, a híres hunok, avarok eltűntek, de mi magyarok túltettünk rajtuk... 2. Rövid tudománytörténeti vázlat Azóta, hogy a XVIII. századi nagy francia sinológus, Deguignes márki megta­lálni vélte a kínai forrásokban az európai hunok és európai avarok elődeit a Hiung­nu és a zuan-zuan néven nevezett népcsoportokban és amióta Pray György szinte azonnal csatlakozott ezekhez a nézetekhez, komoly kétely nálunk szinte a közelmúl­tig nem merült fel ezzel kapcsolatban (Ligeti L. óvatos megfogalmazásai, Czeglédy K. Közép-Ázsiára vetett tekintete és kompromisszumkészsége, az iranisták ellenállása ellenére sem). Egy-egy belső-ázsiai felfedezés fel-felerősítette a heurékahangulatot, amit azonban csak ritkán követett komolyabb elmélyülés. A XIX. század második felében első tapogatódzó lépéseit tevő magyar népván­dorlás kori régészetet először etnológiai híradások érték (Vámbéri Árminra gondo­lok), de szinte ezzel egy időben megindult az információáramlás az oroszországi múzeumok felől is. Rómer Flóris, a magyar régészet atyja, 1874-ben járt Moszkvában és Pétervá­ron, ahol a látottak alapján bizonyítottnak látta, hogy a honfoglalók az Altaj-vidék­ről jöttek ide. Emellett leírta Radlov 1865-ben, katandai sírmezőn ásott leleteit: fá­ból faragott ló, teve és csodaállatok, mind finom aranylemezzel bevonva ... erre még az előadás vége felé vissza szeretnék utalni. Nagy Géza 1893-ban (majd Munkácsi Bernát kiegészítő-kommentáló tanul­mányában 1896-ban) a lovastemetkezések rokonságát kutatva emlegeti a mongol ko­ri utazók (Piano Carpini, Rubruquis, Marco Polo) adatait, és bizonyos kelet-ázsiai, mongol vagy török törzsek recens temetkezési szokásait is - elsősorban Katanov gyűjtésére hivatkozva, amely rövidesen, a Budapesten meginduló Keleti Szemle 1. számában is napvilágot látott. Közben gróf Zichy Jenő ázsiai expedíciója résztvevőjeként Posta Bélának, a korszak másik nagy alakjának is alkalma nyílt oroszföldi (sőt szibériai) gyűjtemé­nyeket tanulmányozni. Tapasztalatai hozzájárultak - ma ismét modern - paleoetnog­ráfiai szemléletmódja kialakításához. A hazahozott, kiadott információk, dokumentu­mok adtak alapot Nagy Gézának ahhoz, hogy - a kengyelformák alapján - kijelent­hesse: az avar őshazának a Minuszinszki-medencét lehet tartani. Az avar kor kuta­tását (datálást) vitte előbbre a minuszinszki, tuvai, mongóliai csészetartó kőszobrok (a kamennaja babák) türk kori meghatározása, a rovásfeliratok (Radlov megfejtése nyomán történő) ismertetése, a szobrok ábrázolásainak (pl. szablyatípus) felhasz­nálása. Külön fejezetet érdemel Felvinczi Takács Zoltán munkássága. 1913-1935 kö­168

Next

/
Thumbnails
Contents