A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - FODOR István: A magyar őstörténet vázlata (magyar és angol nyelven)

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET VÁZLATA FODOR ISTVÁN A magyarság 895-ben telepedett meg a Kárpát-medencében. Korábbi történelmünkről igen kevés írott forrással rendelkezünk, azok is főként VIII-IX. századi életútjukra vetnek némi fényt, amikor a magyar törzsek a Kaukázustól és a Feketetengertől északra elterülő sztyeppéi és ligetes sztyeppéi területen éltek. Ezért a magyar nép kialakulásának (etnogenezisének) és legkorábbi történetének kérdéseit elsősorban az ún. történeti segédtudományok módszereivel vizsgálhatjuk, amelyek közt a nyelvtudomány, a régészet, néprajz, embertan, valamint a történeti növénytan és állattan játssza a legfontosabb szerepet, bár ezek mellett még számos más tudományszak eredményei is hasznosíthatók. Az utóbbi időben e téren is megnőtt a természettudományok jelentősége. A modern őstörténet-kutatás komplex módszerrel hasznosítja, illetve dolgozza fel a különböző tudományágak eredményeit. A 895-ös honfoglalást megelőzően a magyarság a Kárpátoktól keletre élt, s mintegy két évezred alatt hosszú vándorutat tett meg végleges hazájáig. Az előmagyar népcsoportokat a rokon nyelvű uráli (finnugor) népalakulatokkal lazább-szorosabb kötelékek fűzték egybe, míg a magyarság önálló népalakulattá (etnikummá) nem vált. Ugyanakkor a legkorábbi időszaktól tetten érhetők a nem rokon nyelvű és eredetű népcsoportokkal való kapcsolataik, amelyeket híven tükröznek a magyar nyelv különböző korú és eredetű jövevényszavai. A magyar őstörténet fogalmába tehát beletartozik a magyar nép etnogenezisének hosszú folyamata, valamint az ősmagyar nép története és vándorlásának időszaka a honfoglalásig. E mintegy 6-7 évezredet átfogó hosszú történelmi életút az alábbi fontosabb korszakokra tagolható. I. Az uráli őshaza. A nyelvtörténet és a régészet módszereivel az uráli (finnugor és szamojéd) nyelvcsalád népeinek története nagyjából az i. e. VI-IV. évezredig követhető vissza. Ebben a korban a még nagyjából egységes nyelven beszélő uráli népcsoportok főként az Urál-hegység középső és déli vonulata és az Ob-Irtis folyók által határolt területen éltek. I. e. IV. évezredei (újkőkori) településeiket a régészek főként a kisebb tavak és folyók partján találták meg. Természeti gazdálkodással (halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel) foglalkoztak. Ősi művészetük pompás emlékei az Urál keleti oldalán fellelt sziklarajzok. Az igen gyér adatokból sejthetően embertani alkatuk az europid és a mongoloid nagy rassz közti átmeneti jellegű lehetett, melyet a kutatás urálid típusnak nevez. Ez az időszak nem az uráli nyelvcsalád kialakulásának korszaka, hanem ellenkezőleg: a nagyjából egységes nyelv (alapnyelv) felbomlásának időszaka. Ma még tisztázatlan, hol éltek korábban e nyelvcsalád népcsoportjai, igen valószínű azonban, hogy délről húzódhattak erre a területre az átmeneti kőkorszak (mezolitikum) idején. II. A finnugor őshaza. Nagyjából az i. e. IV. évezred közepén az uráli őshaza 105