A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

SZŐLLŐSY Gábor: Javaslat a lószerszámok és részeik egységes névhasználatára

szén kis kézmozdulatra is szinte leülteti a lovat. A feszítőzabla részeit és a javasolt neveket a (18. ábra), működési elvét a (19. ábra) mutatja. A feszítőzabiák enyhébb változatát, az ún. PELHAM ZABLÁT a XIX-XX. századi katonai kantárakhoz és a „recens" nyugat európai fogatokhoz használják. Ezek alsó feszítő karja rövidebb, szájvasa csuklós, nyelvszorító ív nélküli (15. ábra). A modern nyereg alatti lóhasználatban feszítőzabiát már csak a díjlovas sportban használatos ún. nagykantárban (3. ábra) alkalmaznak. Ebbe a zablába csak a feszítőszárat lehet becsatolni. A ló finomabb irányítására egy különálló csikózabla (alsó zabla) van a kantárba csatolva. A történelmi feszítőzabiák jelentős részénél szintén nincs lehetőség csikószár becsatolására. Ezeket csak feszítőszárral használják, alsó zabla nélkül. Megjelenésében és részben működési elvében is igen hasonlít a feszítőzabiákhoz egy modern amerikai szerszám, a hakamor. Ez tulajdonképpen egy teljes, kantárszerű szerszám, amiben nincs zabla. Helyette az állszíj és az orrszíj van fém betétek segítségével úgy kialakítva, hogy a szár meghúzására a feszítőkar áttételén keresztül körkörösen összeszorítja a ló orrát. Két fő használati területe van. Egyrészt a zabiára túlságosan rátámaszkodó és emiatt nehezen irányítható lovaktól a hakamor segítségével el lehet venni ezt a lehetőséget. Másrészt nagy hidegben, amikor a zabla fagyási sérüléseket okozhat a ló száján, el lehet kerülni a zabla használatát. NYEREG A lovaglónyereg a hátasállat - főleg ló - hátán való biztosabb, illetve kényelmesebb ülést teszi lehetővé. A málhanyereg a tehernek az állat hátán való rögzítésére szolgál. Ezek egy része tulajdonképpen csak váz. A lovaglónyergek tárgyalásánál csak a keleti típusú nyergekre szeretnék szorítkozni. A nyereg szerkezete és az alkatrészek nevei e típus jellegzetes képviselőjének a tiszafüredi fanyeregnek a képén (20. ábra) láthatók. Azonos szerkezetű, de más kivitelű ún. párnázott nyerget mutat a (21. ábra). Gyakori az a változat is, amikor a nyerget a kapák élei közötti rész teljes beborításával párnázzák ki. Ebben az esetben a nyerget borító, apró szegekkel a kapákhoz szegeit bőr neve ÜLÉSBORÍTÁS. Bár a szövegkörnyezetből szinte mindig kiderül, hogy nyeregről vagy fogatos szerszámról van-e szó, javaslom a lovas szóhasznált következetes átvételét: A nyerget a lóra rögzítő szíj neve HEVEDER. (A hasló a fogatos szerszámoknál fog előkerülni.) A tiszafüredi nyereggel való hagyományos nyergelést a (22. ábra) mutatja. Ennek a megoldásnak a lényege, hogy a heveder nincs a nyereghez rögzítve, hanem a nyerget és a lovat együtt köti át. Ez a nyergelési mód a paraszti lóhasználatban a XX. század elejéig élt, de a huszárságnál is megmaradt az 1830-as évekig (23. ábra). XVI-XVII. századi nyergek tanúsítják, hogy azonos szerkezetű nyergeknél az előbbivel párhuzamosan létezett az alsóhevederes vagy TERHELŐs megoldás is. Ez esetben a heveder a nyeregtalpakra van rögzítve. A heveder rendszerint teljesen különálló szíj, mindkét végén csattal. A nyeregtalpakra az ezekhez tartozó csatiékokat fűzik vagy szegelik. Ezzel a megoldással a nyeregben ülve is lehet szorítani a hevederen. Maya Pál, aki saját készítésű fanyereggel rekonstruálta a felsőhevederes nyergelést, ezt a megoldást biztonságosabbnak tartja a terhelőnél. Ennél a nyeregtípusnál, ahol a kengyelszíj a (19. ábrán) jelölt helyen van átfűzve, a kengyelszíj csatja mindig alul, közvetlenül a kengyel(vas) felett helyezkedik el (22., 23., 29., 30. ábrák). KENGYEL A kengyel alapvetően kényelmi eszköz. Legnagyobb haszna, hogy igen megkönnyíti a lóraszállast. Ezen kívül arra szolgál, hogy a lovas a lábát a számára legkényelmesebb 567