A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

RÉVÉSZ László: Veretekkel díszített lószerszámok a honfoglalás kori női és férfi sírokból

fordított a helyzet, mint a rozettás lószerszámdíszeknél. Míg Szabolcsban 11 lelőhelyről 13 hajfonatkorongot ismerünk, addig Zemplénben csupán 3 lelőhelyet (Sárospatak-Baksahomok, Karos, Zemplén, utóbbi férfisír) tarthatunk számon. A fentiek fényében aligha tartható a rozettás lószerszámos sírok egyenletes eloszlását valló elmélet, s így bajosan kapcsolhatnánk mindegyik lelőhelyhez egy-egy nemzetségfői központot. Főleg akkor kockázatos az ilyen vállalkozás, ha az e lelőhelyeket a későbbi, írott forrásokból ismert úri nemzetségekkel kívánja összekapcsolni. A X. sz. eleji állapotokat a XI-Xm. századi források által elénk tárt képpel már csak azért is merészség lenne összekapcsolni, mert a X. századon belüli hatalmi, politikai (s az ezzel összefüggően a birtokviszonyokban beállt) változásokról úgyszólván alig tudunk valamit. Annyi azért valószínűnek tűnik, hogy a rozettás lószerszámot használó nők sírjainak sűrűsödései egy-egy központot sejtetnek. Azt azonban, hogy ezek katonai-hatalmi, közigazgatási centrumok voltak-e, avagy egy-egy főnök birtokközpontjai (a két kategória nem szükségszerűen kell, hogy minden esetben fedje egymást), ma még aligha tudjuk eldönteni. Már csak azért sem, mert e sírok (női temetkezések lévén) a központok meghatározásának csak egyik, s aligha a legfontosabb elemét jelentik. Nem egységes a rozettás lószerszámos temetkezések leletkörnyezete sem. Szakirodalmunkban Szőke B. munkássága nyomán meggyökeresedett az a nézet, mely szerint a leletek zöme magányos sír volt, s eredményeit átvette Mesterházy K. is, megállapítván, hogy ezzel is hangsúlyozták a közösségtől elkülönülő előkelő rangos voltát. Ha azonban tüzetesebben szemügyre vesszük az érintett leleteket (Balotaszállás, Bordány, Gic, Gyömöre, Heves, Kiskundorozsma, Kiskunhalas, Koroncó-Rácdomb, Koroncó-Ujtelep, Makó, Mezőmegyer, Németszentpéter, Sarkad, Sárospatak, Soltszentimre, Szatymaz, Szeged-Négyhalomdűlő, Szinyér, Tápiószele, Tengelic, Zselickislak), megállapíthatjuk, hogy túlnyomó többségük lelőhelyét régész még csak nem is látta, nemhogy hitelesítő ásatást végzett volna ott. Javarészük ajándékozás vagy vétel útján került a múzeumokba, olykor évtizedekkel előkerülésük után. Egyedül a bordányi sír - rigolírozással tönkretett - környékét vizsgálta meg Dienes /., bizonyosan magányos temetkezésnek tehát mindössze ezt tekinthetjük. A fácánkert-kajmádpusztai, koroncó-bábotai, zalkodi leletek környezetében egészen bizonyosan voltak más sírok is, ezek tehát temetőkben feküdtek. Nem állunk jobban az ún. páros sírok tekintetében sem (Mándok-Tetenke, Jászfényszaru, Nagyvázsony-Nőzsér). A két előbbi lelőhelyeit ásatással ugyancsak nem vallatták meg. A rozettás lószerszámos sírok anyagába nem illeszthető, férfisírokra utaló leletek inkább rangos közösség temetkezőhelyére vallanak. 55 Mesterházy K., 1980. 104-105., 112-113. 56 Szőke B., 1962. 16; az általa ismert 37 lelet közül 22-t magányos sírnak vélt. Mesterházy K., 1980. 96. bőséges kameruni és ausztrál példával illusztrálta e tétel fontosságát, de elmulasztotta a rendelkezésünkre álló leletanyag kritikai vizsgálatát. 57 Részletesebb adatok híján még ennyit sem tudunk a békéscsabai, borosbenedeki, budaörsi, debreceni, enesei, koroncói (szórvány, de vele együtt palmettás csat és szíjvég is a múzeumba került!), mosonmagyaróvári leletek előkerülési körülményeiről. 58 Jellemző" Wosinsky M., 1896. U. 1036-1038. feljegyzése: „Az ásatások második napján nem lehettem jelen, ... de a domb Ny-i oldalán ismét találtak két vagy három csontvázat, apróra törött ezüst lemezkékkel. Érdemes lenne itt tovább ásni." Koroncó-Bábotán már 1867-ben (több mint fél évszázaddal a rozettás sír előtt!) előkerült egy lószerszámos, tegezés harcos temetkezése: Szőke B., 1954. 119-137; Zalkod határában ugyancsak évtizedekig pusztították a Tisza áradásai egy rangos temető sírjait: Jósa A., 1914. m.KissL, 1933-34. 217-218. 59 Mandokon a két, eltérő formájú zablatöredék utal egy másik sír előkerülésére, de ásatás itt sem történt: Jósa A., 1897. 361-363; Hasonló a helyzet Jaszfenyszarun, ahol a vétel útján a múzeumba került leletek közt két pár kengyel, palmettás szíjvég és egy félgömbalakú, csillagos fejű veret újabb sírra utal. Nagyvázsonyban az 1903-ban lelt férfi és női sírhelyén 1962-ben eredménytelenül végződött a hitelesítő ásatás: Éri l.-Kelemen M.-Németh P.-Torma /., 1969. 138. Sajnos, még a negatív eredmény sem jelent semmit, legyen szabad itt saját ásatási tapasztalatomra hivatkozni. 1991-ben megkíséreltem Zemplénagárdon az 1900ban előkerült honfoglalás kori sírok lelőhelyét feltárni. Az elmúlt évtizedek nehéz gépekkel történő földművelése sajnos teljesen megsemmisítette az egymás szomszédságában fekvő két temető* sírjait. Szelvényeinkben mindössze szilánkjaira törött csontokat és felismerhetetlen, apró vastöredékeket találtunk. 363