A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

RÉVÉSZ László: Veretekkel díszített lószerszámok a honfoglalás kori női és férfi sírokból

és a farhámon is. Utóbbiak esetében nem egy csövecske tartja a tollforgót, hanem épp ellenkezőleg: a kúp alsó, kiszélesedő végéből bomlanak ki a toll- vagy szőrdíszek. Szinte kizárólag az utóbbi módon történt elhelyezést jelenítik meg a szasszanida ezüsttálakon az egykori alkotók. Ezeken a kúp alakú, s kiszélesedő végükön tollbokrétában végződő díszek hosszú szíjakon feltehetőleg a nyereg hátsó kapájához kapcsolódtak, s vágta közben szinte úsztak a levegőben a lovas után. Az elmondottak alapján a tárgyalt karosi ékítményt a tollforgót tartó díszek közé sorolhatjuk. Noha nem zárható ki, hogy - szasszanida mintát követve - a far- vagy a szügyhámon helyezték el (ez esetben a tetején lévő luk a függesztő rögzítésére szolgált), mégis valószínűbbnek tartjuk, hogy eredetileg a ló homlokát ékesítette. Ezt részben az valószínűsíti, hogy csak egyet találtunk a sírban (a másik megoldás esetén mindig párosával látható), másrészt, hogy az alján kiugró, szegecsekkel átütött peremet képeztek ki. Ennek a szerepe az lehetett, hogy az ezüst kúpot egy széles bőr talapzatra rögzítse, s így ültessék a hátas fejére. E díszítőelemet eleink minden bizonnyal levédiai tartózkodásuk során vették át a szaltovói kultúra szasszanida elemeket őrző alán népeitől. Használata azonban már a honfoglalás idején is archaikusnak számíthatott, s az első generáció néhány tagjára korlátozódhatott. Sajnos a X. század első felén, kétharmadán belül a rozettás lószerszámos sírok zömének pontosabb datálása egyenlőre aligha lehetséges. Kísérőleleteik közül azonban hiányoznak az olyan tárgyak, melyeket egyértelműen a század második felére keltezhetnénk. Nem jelentheti ez azonban azt, hogy a rozettás veretek javarésze még a Kárpátoktól K-re készült volna. Mint az alábbiakban a karosi II. temető sírjainak egy csoportján látni fogjuk, nemcsak a rozettás veretsorok, hanem a használóik egyéb tárgyai s a környezetükben fekvő sírokban lelt ékszerek, ruhadíszek olyan szoros összefüggést mutatnak, annyi köztük az átfedés, hogy minden alapunk megvan annak a feltételezésére: E véretekhez használóik nagyjából azonos időben jutottak, s igényeiket (3^ éves gyermekekét is!) azonos műhely elégítette ki. Ez az ötvösműhely pedig minden bizonnyal temetkező (és lakó?) helyükhöz közel dolgozott. Nehezen képzelhető el, hogy a X. századi ötvösművészek, akik pompás tarsolylemezek, szablyaveretek, övdíszek gazdag sorozatát készítették el, épp a viszonylag egyszerű rozetták elkészítésével ne tudtak volna megbirkózni. A veretek kopottsága, egyes darabok pótlása, javítása ezt nem bizonyíthatja, legfeljebb azt, hogy tulajdonosa hosszú ideig használta azokat. Hogy öröklődtek-e vagy sem generációkon keresztül, ma már nehezen dönthető el. Ennek két érv is ellentmondani látszik. Az egyik, hogy a veretek gazdáikkal akkor szálltak sírba, amikor a magyar törzsekhez a korábbi és későbbi évtizedekhez képest jóval nagyobb mértékben áradt a nemesfém a sikeres kalandozó hadjáratok zsákmánya és az adók formájában. Nyersanyagnak tehát aligha voltak szűkében, hogy „takarékoskodniuk" kellett volna. Másrészt a karosi, s más temetők összképe határozottan azt mutatja, hogy a temetés során mindenkinek a sírjába tették azokat a tárgyakat, ékszereket, amelyeket az illető méltósága és gazdagsága megkívánt. E díszek, hatalmi jelvények öröklődésére a X. században semmiféle bizonyíték nincs. A kopás, javítás, pótlás sem feltétlenül az. Az előkelők ugyanis díszes ruhákban, méltóságjelvényeikkel aligha csak a ritka ünnepnapok során léptek fel. A fejedelmi, törzsfői székhelyeken szinte minden napra eshetett valami olyan alkalom, ami megkíván34 Marschak, B. 1986. 1-3., 6-7., 9-10., 29., 32., 123. kép 35 Érmét csak Piliny-Leshegy 2. sírjában találtak: Provance-i Hugó (926-31) 2 db milánói veretet: Kovács L., 1989. 53; A jásfényszarui, három szálból sodrott, állatfejekben végzó"dó" karperecek eredete és datálása még mindig vitatott: M. PollK., 193233. 62-84; Szőke B., 1962. 70.; Tisztázatlanok az állítólag S végű hajkarikát is tartalmazó gici sír leletkörülményei: Hídvégi S., 1912. 320-22. 36 L. 69. j. valamint Szőke B., 1962. 18. 358