A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

RÉVÉSZ László: Veretekkel díszített lószerszámok a honfoglalás kori női és férfi sírokból

H/56, sír: A lószerszámot összesen 28 bronz verttel ékesítették. Közülük 25 db négylevelű, kerek rozetta, pontosan olyanok, mint az 53. sír pótlásként tárgyalt vereté. Leveleiket és szegélyüket ónozták. A rozettákhoz egy négylevelű, középen kör alakban áttört szíjvég csatlakozik, a feltételezhető kő- vagy üvegbetét azonban nem maradt ránk. A veretek közé még két db, két félből összeállított csörgő sorolható, melyek teljes felületét ónozták. A változó mértékben kopott díszítmények némelyike a hosszú használat során átlukadt, de javítás nyomai nem fedezhetők fel rajtuk. Valamennyit szegecsekkel rögzítették (8-10. kép). A fent bemutatott öt veretsor rendkívül sok szállal kapcsolódik egymáshoz. A két aranyozott ezüst garnitúra darbjainak javarésze (a nagyszíjvégek, a nagyméretű füles veretek és a kis rozetták) akár azonos öntőmintából is kikerülhetett. További összekötő kapocs, hogy mindkettő kantárát kerek, lapos bronz véretekkel szerelték fel. Azonos műhely termékei lehetnek az 1/12. és a 11/53. sír pajzs alakú, tengelyükben kiemelkedő éllel díszített, felső végükön fecskefark alakú kisszíjvégei, annak ellenére, hogy méret és díszítésmódbeli különbségek is vannak köztük. Az utóbbi sír kerek rozettái a fennmaradó két garnitúrával mutatnak szoros kapcsolatot: E veretek egyrészt tökéletesen megegyeznek a 11/13. sírban találtakkal (átm.: 2,35 cm), másrészt az egyik elveszett vert pótlására használt darab (6. kép 35) a 11/56. sír veretsoranak pontos párja. Mindezek a közvetlen és közvetett kapcsolatok arra utalnak, hogy mind az öt rozettás készlet egy műhelyben, és nem túl nagy időbeli eltéréssel készült. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ezt a megállapítást más leletek (pl. a 11/53. és 56. sírok részben azonos lábbeliveretei) is alátámasztják. A hajdani mesterek azonban a veretsorok összeállításának variálásával, más-más típusú szíj végek alkalmazásával elérték, hogy az egész Kárpát-medencében nincs két pontosan megegyező rozettás lószerszámkészlet. Ezáltal minden egyes helyreállítási kísérlet komoly hibalehetőségeket is rejt magában, főként ha nem nyílt alkalom a veretek sírbeli helyzetének tanulmányozására. Néha útba igazítanak bennünket a veretek eltérő szegecshosszai, ez a módszer azonban csak a különböző méretű és formájú darabokból összeállított sorozatok esetében használható. Azt már nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy a nagyméretű szíjvégek és (olykor füles) rozetták a szügyelőn vagy a farhámon voltak (a karosiak átmérője: 4,8 cm), valamint, hogy a préselt levél alakú vertek a szügyelőt ékesítették. Komolyabb problémával állunk azonban szemben akkor, ha csak a kisméretű rozetták és szíjvégek állnak rendelkezésünkre (Karos 11/13., 53., 56. sír). Ilyen esetekben arra gondolhatnánk, hogy ezek a kantáron helyezkedtek el. Éppen a karosi leletek azonban e tekintetben óvatosságra intenek. A11/13. sírban nem volt zabla, tehát a jelek szerint épp a kantárt nem helyezték az elhunyt mellé! Kétségeinket még tovább erősíti a n/56. sír: Az oldalpálcás zabla ugyanis itt a ló szájában volt, tehát azt bizonyosan felkantározva helyezték gazdája mellé (10. kép). Akis (2,4 cm átmérőjű) rozettákat nem a lókoponyán leltük, hanem a lábszárcsontok között! A kantárt viszont 9 db nagyobb, téglalap alakú és 6 töredékes átfúrt ezüst lemezzel ékesítették (9. kép 2-11,1316). Ezek már a lókoponyán voltak, s alakjuk is egyértelműen arra utal, hogy a bőr szí10 Hasonló kantárdíszeket két lelőhelyről ismerünk: Kecskemét-Ferencszállás: Kada E., 1912. 325-326.; Naszvad (Nesvady, Csehszlovákia) - Partok dúló" 1. sír: Szőke B., 1941. 215-218., 1.1. 24-59. A sírt munkások feldúlták, ezért az elhunyt neme még a mellékletekből sem állapítható meg egyértelműen. 11 Szakirodalmunkban eddig a következő rekonstrukciós kísérletekről számolhatunk be: Hencida-Szerdekhalom 5. sír: Fettich N., 1937. LXXXVII. 1.1.; ezt módosítja László Gy., 1943. 30., 21. kép; Gyömöre, Koroncó-Bábota: László Gy., 1943. 1117., 30-31., 12., 22. kép; Boráany: DienesL, 1956. 36-54., Mándok-TetenkeiDie/uw/., 1961.154-157; Amándoki lelet azon darabjaira, melyekről Jósa A., 1897. 361-363. megemlítette, hogy a helyi földbirtokos tulajdonában vannak, nemrégiben a kassai múzeum gyűjteményében találtam rá. 353