A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

LŐRINCZY Gábor– SZALONTAI Csaba: Újabb régészeti adatok Csongrád megye területének 6-11. századi településtörténetéhez. I.

nulmányában a Szeged-Fehér tó AésB temető leleteiből közölt válogatást és elvégezte a két temető anyagának összehasonlító vizsgálatát, illetve közölte a két temető térképét. Meg kell említenünk, hogy az anyagközléseken kívül született néhány előzetes jelen­tés is. Hegedűs Katalin a Szegvár-Szőlőkalján végzett ásatását ismertetve röviden bemu­tatta az előkerült leleteket és a temetkezési szokásokat. Kürti Béla a Kiskundorozsma-Sziksóstó lelőhelyen feltárt 14 avar temetkezés ismertetését végezte A megyei avar lelőhelyek és leletek bemutatásában fontos szerepet kaptak azok a helytörténeti monográfiák, amelyek egy-egy település határában előkerült régészeti lele­tek ismertetésére vállalkoztak. Természetesen e köteteknek nem volt célja az anyagköz­lés, ezért a bemutatott leletek elsősorban mint illusztrációs anyag értékelhetők. Sokkal jelentősebbnek véljük e munkák azon eredményeit, amelyek a lelőhelyek topográfiai azo­nosítására és pontosítására irányultak, illetve még közöletlen lelőhelyekről tájékoztatnak. Ennek köszönhetően számos, korábban ismert lelőhellyel kapcsolatos félreértés szűnt meg. 15 Az utóbbi évtizedekben számos olyan tanulmány jelent meg a hazai és külföldi régé­szeti szakirodalomban, amely a temetkezési szokások, a tárgyi hagyaték, etnikai és tör­téneti problémák stb. vizsgálatánál eddig közöletlen Csongrád megyei lelőhelyekről származó leleteket is említ és bemutat. Végezetül a Csongrád megyei avar kori lelete­ket is ismertető publikációk közül a kiállítási katalógusokat és albumokat kell kiemel­nünk. Ezek a kiadványok gyakran tartalmaznak olyan leleteket, amelyeket korábban még sehol sem publikáltak. A Kárpát-medence kora Árpád-kori leletkataszterének összeállítása során megyénk területéről 146 - eltérő megnevezéssel ismertté vált - templom nélküli sír és temetőrész­let rövid ismertetését tették közzé. Egy részletesebb gyűjtés és az új lelőhelyek figye­lembevételével ez a szám 1975-re elérte a 163-at. Jelenleg mintegy 220 a korszakba sorolható megyei temetők száma. Az elmúlt évtizedekben számos, régebbi feltárások során előkerült temetkezés anya­gát és dokumentációját tették közzé. A leletkataszter megjelenését követő évben közölték a Kiskundorozsma-Vöröshomok-dűlőben, mélyszántás során megbolygatott magányos lo­vassírból származó leleteket. Itt került elő a megye második szablyamarkolatú kardja. Az 50-es évek elején Szeged-Öthalmon előkerült újabb temetkezések ismertetése adta annak lehetőségét, hogy a múlt századi árvízvédelmi földmunkák során itt feltárt sírlele­12 Madaras 1981. 13 Hegedűs 1979. 14 Kürti 1984. 15 Bóna 1965.123.; Trogmayer 1971.; Trogmayer 1977.; Kürti 1983.;B. Nagy 1984.; Trogmayer 1984.; Kürti 1987.; Schef­fer 1991. 16 Például: Kovrig-Korek 1960. 276.; Csallány 1962. Taf. XV.; CsallányD. 1963. 33.;Fettich 1963.; Kralovánszky 1964., 1966. 95.; Garam 1969. 215.,220.;Kürti 1971.; CsallányD. 1972.; CsallányD. l9S2.;B.Nagy 1974. l53.;Bálint 1975/a. 52-53.; Bálint 1976.; Garam 1978.207.; Bóna 1979.; Szőke 1979.; B. Nagy 1980.; Bóna 1980.; Kürti 1980/a.; Garam 1981. 37.; Madaras 1981.; Garam 1982. 198.; Kürti 1982.; Bóna 1982-3. 118. Bálint 1983.; Kürti 1983/c; Garam 1984. 88.; T. Szőnyi-Tomka 1985. 111., 112.;Kürti 19S6.; Somogyi \9Sl.;Bóna 1987.; M?&y 1988.;Lörinczy \9W:,Bálint \990.;Fóthi \99\.;Somogyi \99\.;Kür­ti-Wicker 1991.19.; Garam 1991.; Szalontai 1991.464.; Garam 1992.141-147.; LSrinczy 1992.164.; Némethi-Klima 1992.; Bá­lint 1992. Taf. 56.; Vidd 1992.538. 17 László 1970.; Bálint \913.; Awaren 1985.; Az avarok kincsei. Bp. 1986.; Germánén 1988.; Kürti-Lörinczy 1991. 18 Fehér-Ery-Kralovánszky 1962. 19 Bálint 1975., 1991. 20 Természetesen mind az avar, mind pedig a 10-11. századi lelőhelyek száma a régi feltárások azonosítása és helyszínelé­se során módosulhat. 21 Bálint 1963. 280

Next

/
Thumbnails
Contents