A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

SIMON László: Kőpakolásos temetkezések a biatorbágyi avar temetőben (előzetes jelentés)

edények vízszintes és hullámvonalköteges díszítésű edénytöredékei kerültek elő az 1978as terepbejáráson. A feltárt avar temetőrész közvetlenül a 100-as út mellett, attól D-re, az autópálya felöli lankás domboldalon található. Néhány sírfoltrészlet az út töltése alatt is látszott, de ezeknek a feltárásától el kellett tekintenünk. Ez azonban kétségtelenné teszi azt az amúgy is valószínű feltételezést, hogy az avar kori temető a 100-as út É-i oldalán is folytatódik. Erről a jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területről ez idáig nincs adatunk régészeti leletről. A területileg lazán összefüggő sírcsoportok egyes sírjai egymástól 1-3 m-re feküdtek. Tájolásuk nagyjából egységes, s a Ny-K iránytól, É illetve D felé kis mértékben eltér. Ez alól egyetlen kivételt ismerünk: a DK-ÉNy tájolású 323. számú férfisírt. A bolygatatlan váz mellett két vascsatot, állatcsontot és tojást találtunk. A sírok mérete, alakja ugyancsak szokásos. A rendkívül kemény, köves-kavicsos agyagba ásott sírok általában lekerekített sarkú téglalap alakú elszíneződésben mutatkoztak, bolygatás esetén olykor ovális foltként tűntek elő. A sírok mélysége 5-6 cm-től 190 cm-ig terjedt. Ehhez természetesen hozzá kell számítani az elhordott humusz vastagságát, ami 40-50, olykor 60 cm vastagságú réteget jelent. Legmélyebbek a lovassírok voltak. A temetőrész sírjainak majdnem 1/3-át feldúlták. Ez a kincskereső tevékenység többnyire a felnőtt sírokat, ezen belül elsősorban a női temetkezéseket érintette. A bolygatás igen gyakran az egész sírra kiterjedt, s ez nemcsak a sírgödör eredeti formájának dokumentálását nehezítette meg, hanem a váz helyzetének és az eltemetett nemének megítélését is. Megfigyeléseink szerint a vázak általában háton, nyújtott helyzetben, arccal K felé feküdtek. Egyetlen esetben, a bolygatatlan 42. számú sírban arccal a föld felé, hasra fektetett csontvázat találtunk. Ez a rendellenesség feltehetően a visszatérő - és nyilván nem kívánatos - halott elleni óvintézkedés megnyilvánulása lehetett. A szokatlanul keskeny, 42-45 cm széles sírgödörbe szinte beletuszkolt elhunyt mellett egyetlen mellékletként egy kézzel formált edény került elő. Nagy sorozatban dokumentálhattuk a koporsó által okozott elszíneződéseket, biztosan koporsókapocsnak, koporsószegnek meghatározható tárgyat azonban csak 4 sírban (28., 33., 43., 152.) tártunk fel. Hasonlóképpen több tucat alkalommal megfigyelhettük a sírgödör fej és láb felöli végének mélyítését, kerek foltokat azonban csak egyetlen egy esetben (136. sír) észleltünk. A teljesen feldúlt 264. számú kőpakolásos lovassírban ácsolt kamraszerkezet maradványai látszottak . Több esetben találtunk faszéndarabkákat. E tekintetben különösen érdekes volt a 195. sír. Itt feltehetően a temetés után, talán a sírrablók által újra kiásott gödörben, a földdel már nagyrészt telítődött koporsón gyújtottak tüzet, aminek következtében a koporsófedél és az oldaldeszkák egy része szénné égett. Másképpen nem magyarázható az a tény, hogy a gyermekvázat a tűz nem érte. A feltárt temetőrészben 4 lovassír volt. A 76., 77. és 264. sírban a teljes, felszerszámozott, bolygatott ló maradványai a férfi bal oldalán, vele azonos irányban feküdtek, míg a 136. sírnál egy 468 cm hosszú 70-74 cm széles sírgödör Ny-i felében volt a férfi, K-i felében pedig a ló maradványa. Ez utóbbi kifejezés sajnos többszörösen igaz, mivel mindkét vázat oly mértékben feldúlták, hogy alig maradt belőlük valami. A süfenék nyesése során a K-i részben 5 kerek elszíneződést találtunk. Közülük 4-nek a mélysége 6070 cm volt a sírfenékhez képest, s kitöltésükben lószerszámok (csat, kengyel) kerültek elő. Az ötödik, sekélyebb, 25 cm mély, 15 cm átmérőjű lyuk a keskenyebb nyugati sírvégnél volt. 2 MRT7. 335., 346. 3 Hasonlót ismertetett Pásztor Adrién Budakalászról: Pásztor A., 1991. 277-299. 4 Az avar kori temetkezési szokásokról összefoglalóan: Kovrig, l. 1963. 61-102. 142