A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

SOMOGYI Péter: Megjegyzések Theoderik Strabo gótjainak eredetéhez

halála után gótjainak zöme csatlakozik Thiudimer fia Theoderik gótjaihoz és együtt vonulnak el Itáliába. Végezetül egy közismert Prokopios-helyről szeretnék néhány megjegyzést tenni, mivel ez az elmondottak alapján a korábbiaktól eltérő, új értelmezést nyer. Prokopios utigurokról és kutrigurokról szóló tudósításáról van szó, ahol a történetíró többek között a következőket is elmondja: „Ekkor a kimmerek hirtelen az ottani síkságon élő gótokra támadtak, sokat közülük megöltek, a maradékot menekülésre késztették. Mindazok, akik életben maradtak, asszonyostul, gyerekestül elhagyták hazájukat, átkeltek a Dunán és így a római birodalomba jutottak. Kezdetben az ottani lakosságnak sok szenvedést okoztak, de később az uralkodó engedélyével Trákiában telepedtek le. Egy részük római szolgálatba állt, akik más katonákhoz hasonlóan éves zsoldot húztak az uralkodótól. Ezeket foederatinak nevezték. ...Ezzel szemben a gótok másik része jogtalanul háborúzott a rómaiakkal és ez az állapot csak akkor szűnt meg, amikor Theoderik vezetése alatt elvonultak Itáliába." A történet sok közös vonást mutat a nyugati gótok 375 utáni sorsával. Nem csoda, hogy ezt a forráshelyet történetírói tévedésnek és ennek megfelelően forrásérték nélküli anakronisztikus adatnak tartják. Mielőtt a kortárs forrásokat és a régészet eredményeit a keleti gótok Pontuszi-sztyeppéről való ilyen késői bevándorlása szempontjából tanulmányoztam volna, nekem is ez volt a véleményem, noha az sose volt érhető számomra, hogy a gótok ügyében jól informált Prokopios miként követhetett el ennyire durva hibát. Az is a történetíró vétlensége mellett szól, hogy Prokopios a kimmerek illetve a hunok, vagyis az utigurok és kutrigurok elődei megérkezését a Pontuszi-sztyeppére és a gótok elűzését többek között kifejezetten a nyugati gótok Hispániában való letelepedése utáni időkre helyezi. Ezért nehéz elképzelni, hogy pár sorral alább feltálalná a nyugati gótok 375 utáni történelmét, melyet végezetül, egy nyilvánvaló gondolati bukfenc után, a keleti gótok Itáliába való elvonulásával zár. Az egykorú források fenti értelmezése után és a Csernyahovi kultúrának az 5. század első felében való fennállása miatt feltehető, hogy ez a Prokopios hely a Pontuszi-sztyeppén visszamaradt és csak a 60-as években el- illetve Trákiába bevándorolt keleti gót csoportok sorsára vonatkozó emlékeket rögzíti. Annak ellenére, hogy Prokopios az események kezdetét csak post quem, valamikor az 5. század 30-as évei után keltezi, kézenfekvő a keletről előtörő „kimmerek" és a 463 körül először említett ogur népek azonosítása. Mivel az ogur népek Konstantinápolyban járt követei már azzal dicsekedhettek, hogy az akatzirokat több csatában megverték, igen valószínű, hogy az ogur törzsek bevándorlása Európába már 463 előtt elkezdődött és nem egyszeri esemény hanem hoszszabb folyamat volt. A trákiai gótokról szóló elbeszélés folytatása, már ami a pontosságot illeti, több kívánnivalót is hagy maga után, de a Theoderik Strabo alatt szolgáló gótok történetének leglényegesebb elemeit tartalmazza: a Trákiában szövetségesként való letelepedést, az 21 Prokopios, De bello Gothico IV(VIII) 5,10-14; Veh, Gotenkriege 741. 22 Moravcsik, Byzantinoturcica 1 495 tudomásul veszi a Meotiszon való „hun" átkelés áthelyezését a 430 utáni évekre anélkül, hogy furcsátná ezt. Megállapítását Szádeczky-Kardoss, Kutriguroi 516 megismétli: Prokopios „... verlegt aberdas Ereignis in die Mitte des 5. Jhdts." Érdekes, hogy elűzött keleti gótokat említ, de azt sajnos nem fejti ki, hogy mi okból. Schmidt, Ostgermanen 251, 3. j. különösen rossz véleménnyel van erről a Prokopios-helyről. Blockley, The Fragmentary 2 379 módosítja korábbi, a hagyományos felfogásnak megfelelő véleményét (lsd. 26. j.) és a Priskos és Prokopios közötti időrendi ellentmondást úgy oldja fel, hogy a csodaszarvas mondában 434/35 körüli aktuális események lecsapódásátlátja. 23 Priskos frag. 30; Doblhofer, Byzantinische 70; Pohl, Die Awaren 24,14. j. 110