A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

VIGA Gyula: Néprajzi jegyzetek Kazincbarcikáról (Különös tekintettel az életmód és az árucsere folyamataira)

marhatartást. Igaz, ezek a változások egybeestek a paraszti létforma általános, az ország egész területén lezajló átalakulásával, felbomlásával. A növénytermesztés produktumai - mint már jeleztem - többségükben helyben találtak vásárlóra. A nagygazdák a gabonát olykor a sajószentpéteri zsidó terménykereskedőnek adták el a két háború között. A falu azonban - több Sajó-völgyi településhez hasonlóan - elsősorban a káposztáról volt híres. Barcikáról Papp Lajos (1936) a következőket írja: „A lakosok ezelőtt inkább az álattenyésztésre, most pedig a földmívelésre és termelésre is fektették a fő súlyt. Ma itt legjövedelmezőbb a káposzta termelés, amelynek jövedelme 1-2 hold földön - kedvező időjárás esetén -fedezi az adót és a ruházatot. (Kiemelés tőlem. V. Gy.) A határban belterjes gazdálkodás folyik, kedvező fekvése miatt a lakosság a vasúton és jó köves úton közlekedve könnyen tudja értékesíteni terményeit Miskolcon vagy más községekben."

56 A barcikai káposzta főleg Miskolcon volt keresett cikk.

57 Érdemes itt idéznünk két adatközlő, egykori nagygazda vélekedését is: „A falu régen a káposztáról volt híres! Annyi termett, hogy el lehetett volna rekeszteni vele a Sajót! Szekéren hordtuk be Miskolcra. Szerdán, pénteken, néha hétfőn is vittük a káposztát a Búza térre. Ha volt olyan kofa, aki kérte, akkor még szombaton is bementünk vele a piacra. Szép barinkai káposztát termeltünk."

58 „A falu híres volt a káposztáról, volt akinek 2-3 vagon is termett egy-egy évben. Főleg Miskolcra vitték eladni, piacra. Szekérrel nem jártak faluzni a káposztával! De a pénteki piacon a Búza téren volt néha 20 barcikai szekér is! Egyesek próbálkoztak a mákkal is: volt hogy besikerült, volt hogy nem."

59 Kétségtelen, hogy a termékeny Sajó-menti területeken bolgárkertészet-szerű, intenzív kertkultúra kezdett kialakulni az 1930-as években,

60 ez azonban nem jelentette a hagyományos mezőgazdálkodás termékszerkezetének átalakulását. A paraszti üzemek többsége továbbra is szemtermelő és állattartó gazdaság maradt, amelyeknek inkább csak gazdasági megerősödését, piaci alkalmazkodását jelentette a káposzta és - kisebb mértékben - a zöldségtermelés. A fentebb már idézett berentei urbárium a falu hasznai között említi a szőlőhegyek jó termését, valamint a bor helyben történő, könnyű eladhatóságát. Kazinc urbáriuma (1770) a település hasznaként hasonlót sorol: „Helységünknek hasznai Határúnkban lévő Szőllőnek középszerű termése, annak könnyen való eladása."

61 Mindkét urbárium Szent György-napig (április 24.) engedi meg a jobbágyoknak a bor árulását. Fényes Elek szerint Berente „szőlőhegye is első osztálybeli borral szolgál",

62 Kazincon is van „Bor bőven".

63 Sajnos, a filoxéra nem kerülte el ezt a területet sem, s a nagy hagyományú Sajó-völgyi szőlészetet tönkre tette. Az elpusztult szőlőket később igyekeztek pótolni, de a korábbi szintre soha nem jutott a bortermelés. Az 1930-as években nagyjából fele volt direkttermő a szőlőnek, a másik fele pedig oltvány. Ma már a zalagyöngye a legtöbb. A fentiektől függetlenül, borból mindig önellátó volt a település, de más területen nem kapott piacot. A borkultúra nagy hagyományairól máig tanúskodik a háromszáznál több, ma is meglevő pince.

64 56. Papp i. m. (kézirat - 1936) 1-2. 57. Bakoss i. m. 2. 58. Sgy. Barczikay István 68 éves 59. A mák termesztéséhez: Frisnyák i. m. 278.; Dobrossy-Fügedi i. m. 72-73. 60. Böhm-Göőz-Veress i. m. 9.; Frisnyák i. m. 273-274. 61. BMÁL. Acta Pol. XXII. I. 337. 62. Fényes i. m. I. 121. 63. Fényes i. m. I. 189. 64. Frisnyák i. m. 282. 533