A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

HÁLA József: A sárospataki „francia malomkő”

kezdték (itt volt e legmélyebb) és a felső részén fejezték be (ott kijött nullára). A rémesek egymás mellett lévő két kockát is keresztezhettek. Amikor a kő elkopott, a molnárok vágtak rá újabb rémeseket. A malomkőkészítés utolsó munkamozzanata a tetejezés volt, amit az udvaron, vagy a téli műhelyben végeztek. A kőnek az őrlőfelülettel ellentétes részére egy széles pléhkér get helyeztek és megtöltötték azt betonnal, ami a szívkő és a kockák faragatlan részeivel érintkezett. Ez adta meg a malomkő teljes (a megrendelő által megadott) vastagságát (30-40 cm). A középső lyukba is egy pléhkérget tettek, hogy a beton ne tömje be azt. A forgó kőbe (a betonba), egymástól egyenlő távolságra 4 (fedőkkel ellátott, bádogból készült) egyensúlyozó dobozt (13. ábra) helyeztek, amelybe, ha valahol ütött, billegett, nem egyformán szaladt a kő, a molnárok súlyt (pl. ólmot) tettek, vagyis kiegyensúlyozták a malomkövet. A pléhkérgeket a tetejezést követő napon eltávolították a malomkőről. A külső pléhkéreg helyére egy 15-20 cm széles lemezből összeszegecselt, vagy összehegesztett széleskarikát (1. ábra 4.) tettek. Ez valamivel szélesebb volt, mint a betonból készített rész („Kicsit rákapott a kőre is."). A kovács által (hidegen) szorosan a malomkőre illesztett széleskarika megakadályozta, hogy a beton elváljon a kőtől. A malomkő minőségéért elsősorban az a malomkőfaragó volt a felelős, aki készítette. Ezért minden kőre piros festékkel egy azonosító számot írtak, hogy reklamáció esetén a hibát elkövető személyt felelősségre lehessen vonni. A minőségért a brigadéros is felelősséggel tartozott. Faragás közben rendszeresen ellenőrizte a munkát és a kész malomkövet ő vette be (át) a malomkőfaragóktól. A malomkőfaragók az utóbbi évtizedekben botkői kőből ásványőrlésre használt ún. öntött malomköveket is készítettek. Ezeknek szív kövük nem volt, hanem egy bádog formába helyezték a köveket és kiöntötték betonnal. A forgókőbe ezeknél a malomköveknél is tettek egyensúlyozó dobozokat. A malomkőfaragók (részben az üzemben, részben otthon) malmocskákba (kézimalmokba) (14. ábra), ill. villany darálókba való (20-40 cm átmérőjű és 10-15 cm vastag) köveket is faragtak.

63 A malomkövek szállítása a vasútállomásra A malomköveket a vasút megépítése óta tehervonattal szállították el Sárospatakról. A vasútállomásra ugyanazzal a szekérrel vitték, mint amelyikkel a bányából szállították a követ az üzembe. Az oldal nélküli szekéren hosszanti irányban l-l terhelő (gerenda) volt elhelyezve, erre tettek 1, vagy 2 malomkövet. A malomkő felrakását 4-5 ember végezte (15. ábra). A szekér mellé egy kis (néhány erős deszkából készült) hidat tettek. Erre rágurították a követ, majd rádöntötték a közelebb lévő terhelőre. Ezután csapófákkal szedték át a másik terhelőre úgy, hogy a 63. A XIX. század elején Sárospatakon kvarcitból készült „krompli morsoló" is, amelyről a Tudományos Gyűjtemény így számolt be: „Sáros Nagy Patak Városában N. Körösi Szakácsi István Ácsmester olly együgyű, 's ócsó őrlőt gondolt ki, mellyen akármelly 10-12 esztendős gyermek is két óra alatt fél Pozsonyi mérő kromplit lisztszerűvé morsolhat. Legfölebb is 6-8 garasba telik; 50 esztendőkig is eltart; malomkő neméből, jelesen ama kőből, mellyet a' Pataki Kő-Vágásban ingyen is kaphatni, készült. Ezen eszköz a' T. Zemplén Vármegye visgáltatására kiállotta a' próbát; S. Patak városától pedig közhasznúságáért megjutalmaztatott. E' krompli morsolat minden vizzel elegyítés nélkül legalkalmatosabb arra, hogy a' gabona liszttel együtt jó ízű kenyér sűllyön belőle. A' Pataki Tudós Hazafiak kérettetnek e' találmánynak bővebb esmértetése végett." (Tudományos Gyűjtemény 1817. 116-117.). Idézte és kommentálta: Zsoldos B., 1928. 503